HTML

Fontos idő

Tájoló

Felkérés táncra

Utolsó kommentek

Friss topikok

Tartalom

Licenc

Creative Commons Licenc

Lászlóbontás

2008.02.28. 12:53 Gasper

Két kép I.

Egyfajta sorozatnak szánom ezt a dolgot, azért van ott az a bizonyos római egyes. Régóta foglalkoztat ugyanis az a dolog, hogy fotókat rakjak egymás mellé különböző szempontok szerint. Lehet egymástól látszólag teljesen különböző képeket párba rakni mondjuk kompozíciós szempontból és látszólag egymástól független fotókat sorba rakva akár egy történetet is kitalálhatunk. Ha a realitásnál maradunk, akkor ott vannak a riportsorozatok, fotóesszék stb. stb, ahol konkrét eseményeket, történeteket láthatunk. De ha mondjuk a nyaralás képeit mutogatjuk a családnak vagy a barátoknak, vagy ha felnyomjuk a netre a képeinket, hát akkor ott sem elég egy fotót megvillantani, várják a többi képet is.
A másik dolog meg az, hogy szerintem egy fotográfia önmagában ritkán értelmezhető. Valamiért mindig kell mellé tenni minimum egy másik képet. De tényleg, szerintem ha egy fotó önállóan megállja a helyét, az már inkább a képzőművészet, a konceptuális művészet kategóriájába tartozik. De ebbe a dologba nem most szeretnék beleszaladni.
Most csak úgy idetettem két fotót, egy több mint három évtizeddel ezelöttit, amit nem én csináltam és ott van mégegy, amit én fotóztam kétezerhét nyarán.


Hogy hogyan találtam rá a régebbi felvételre, annak van egy rövid és érdektelen története. Ideírom. Ezerkilencszáznyolvanhat Karácsonya, azaz tizenkét éves korom óta minden könyvembe beleírom a nevem, meg a dátumot, hogy mikor kaptam, vagy vettem. Ez valami miatt fontos nekem. Az itt található fotó is egy könyvből származik, amit Pesten vettem a Ráday utcában egy antikváriumban száz forintért kétezeröt november másodikán, ezt onnan tudom, hogy ebbe is beleírtam a dátumot. A könyvnek hiányzott a borítója, csak így pőrén kemény vászonkötéssel vettem meg. A könyv címe Budapest, a Corvina adta ki 1972-ben, de ez a példány a harmadik kiadás '76-ból. Egyébként egy turisztikainak szánt kiadvány angol nyelven, ismert magyar fotográfusok színes fotóival illusztrálva. Sok jó fotó van benne, de ez a könyv alapvetően propaganda a Nyugat számára a legvidámabb barakk fővárosáról.

De most már nézzük ezt az első fotót. A könyvből kiderül, hogy ezt a képet bizonyos Czeizing Lajos fotográfus készítette. Tehát ez a kép nem anonim, ismerjük a szerzőjét, jegyzett fotográfus volt egyébként. A kép valamikor a hetvenes évek elején készült az akkor nemrégiben ujjáépített budavári palotáról, mely azóta a mi Nemzeti Galériánk. Háborús nyom is látható még a képen, hiszen a vár tövében a sikló előtt egy kibombázott telek van, ami azóta sem épült be,  most egy szakadt park van a helyén, ahol a Nulla kilométerkő szobra található (Borsos Miklós alkotása). Megjegyzem eléggé feminim motívum. Viszont tényleg innen mérik a Budapesttől való távolságokat.
Egyébként valamilyen okból szeretem ezt a fotót részben azért mert ezen a környéken nőttem fel. Másrészt azért, mert van egy erőteljes hangulata, annak ellenére hogy tökéletesen triviális az egész. A felvétel nyáron készült délelőtti napsütésben, ezt a fényviszonyokból tudom, ugyanis akkor kap ilyen fényt az épület.



Na és most jön a lényeg: ez a fotó semmit nem érne e nélkül a besurranó piros Kadett nélkül. Gratulálok a fotósnak, biztos leizzadt, mire odaért végre egy médiaképes személygépkocsi.
Érdemes viszont kézzel eltakarni az autót, mindjárt rendesen nyugtalanító lesz a látvány, főleg ott alul. Még jön hozzá a század elején lerakott, azóta már foghíjas macskakő, meg az a tipikusan szocialista lánc, vagy korlát, vagy mi. Mert azért egy korlát is tud tipikusan cucilista lenni. Elég csak megnézni egy monarchia időkben épült MÁV vasútállomást. Meg az apró kis tárgykultúrát, ami rárakódott a fusi időkben (egy hamutartó, egy lebetonozott pad, stb. stb.).
De van ám még valami ezzel az autó dologgal. A könyv tele van olyan városképekkel, amelyeket igyekeztek úgy fotografálni, hogy legyen rajta minimum egy nyugati autó. Van több Bogár (mondjuk azokat a Merkúron keresztül protkóval be lehetett hozni), aztán vannak Mercedesek, meg egy két igazi olasz Fiat. Jórészük egyébként külföldi rendszámú.
Mai szemmel tiszta röhej hogy ilyen módon próbálták tuningolni a látványt, hiszen a Magyar Népköztársaság egyszeri állampolgárának még egy régi Wartburgra vagy Skodára sem futotta csak úgy a hetvenes évek elején. Ma már tényleg röhögünk ezen, de akkoriban egy kisstílű ocsmány világot igyekeztek szépíteni ezzel. Ráadásul álszent módon egy hivatalos kiadvány élt ilyen eszközökkel. Gondoljunk csak bele hogy privátban számtalan hasonló dolog volt: a nyugatról behozott, kiürült sörös dobozok és üres piás üvegek mind felugrottak az elemes bútorcsalád tetejére, csak úgy dekorációnak. Ha ma egy tininek elmeséled, hogy annak idején az Ecserin lehetett csak csempészfarmerra szert tenni, akkor nem hisz a fülének. Aztán jött a Trapper farmer, ami azért -retró ide, retró oda- mégiscsak halovány árnyéka volt egy Lee-nek. Vagy ott van a nyolcvanas évekből a Tisza cipő. Ma jó minőséget jelent, ráadásul magyar, de annak idején egy Puma vagy egy Adidas dorkónak azért klasszisokkal jobb vonalvezetése volt.
Emlékszem egyszer, egy szemét kis Tisza cipős hónaljszagú KISZ titkár baszogatott engem, a tízenegy évest, mert egy Jugoszláviából hozott Adidas volt a lábamon. Na mindegy. Sokáig lehetne itt ragozni a dolgokat.
Személy szerint én egyvalamiben biztos vagyok. Óvatosan nosztalgiázom.

Na de ne szaporítsuk itten a szót, vessünk egy pillantást a második fotóra. Ezt a képet,  vagy inkább képeket én készítettem, direkte reflektálva a fenti fotóra.



Hadd ne magyarázzam annak az értelmét, hogy miért így fotóztam, egy viszont biztos, hogy néhány éve csinálok ilyen szétdarabolt fotókat, amolyan panoráma képeket. A lényeg, hogy nem szeretem a saját fotóimat magyarázni. Ezt különben valójában dokumentációnak szántam.
Az elkészítés módjánál igyekeztem igazodni a fenti fotóhoz: ugyanaz a látószög, egyezik az évszak és majdnem egyezik a napszak is. Nem új a koncepció, hiszen sokan csinálnak amatőrök és profik egyaránt ugyanarról a dologról fotót nagy időtávlatokban. Vagy egy régi nem saját kép alapján -mint én- vagy visszamennek évtizedek múltán a helyszínre  és újra készítenek egy felvételt.
Valójában ugyan erről szól a családi képek sokasága is, megörökíteni magunkat, meg a gyerekünket ahogy felnőtté válik, majd amikor olyan trottyok leszünk hogy már remeg a gép a kezünkben, akkor majd a dédunoka fog még néhányszor lencsevégre kapni.  Gyakorlatilag a bölcsőtől a halálunkig dokumentáljuk magunkat. Ez van, ez egy ilyen kultúra.
Visszatérve a második képre, nyilvánvaló különbségeket vehetünk észre. A növényzet gyönyörűen megnőtt, a háttérben egyébként ott van a Nullkilométer, a korlát európéer, az aszfalt pedig (még) szép síma. Ráadásul ott van egy vadiúj metálzöld Peugeot, valószínüleg részletre.
Ez persze csak a felszín, mondhatnánk álfilozofikusan, pedig valószínüleg igazunk is lenne. Ez valóban csak a felszín. A két kép készítése között viszont harmincöt év azért eltelt.

Szólj hozzá!

Címkék: budapest fotó fotográfia legvidámabb barakk


A bejegyzés trackback címe:

http://tajkep.blog.hu/api/trackback/id/tr79357995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.