HTML

Fontos idő

Tájoló

Felkérés táncra

Utolsó kommentek

Friss topikok

Tartalom

Licenc

Creative Commons Licenc

Lászlóbontás

2008.03.20. 15:29 Gasper

Sufniváros, első nekifutásra

Ez az utazás is roadmovienak indult. De menet közben lerobbant a járgány. A Combino.
Az előző poszton felbuzdulva ugyanis elhatároztam, hogy ha már kipróbáltam a MÁV-ot, már miért ne próbálhatnám ki a BKV-t is. Ráadásul eltökélt szándékom volt, hogy síneken tegyem meg ezt az utat is. Erre a legalkalmasabb eszköznek a négyes-hatos villamos látszott. Ráadásul követhettem volna a korábbi koncepciót, vagyis röptében, egyfajta kívülállóként lekapni a fővárosi rögvalóságot.
Mielőtt nekiindultam volna, rövid tréninget tartottam otthon, hogy levetkőzzem mindenféle előítéletemet csodálatos fővárosunkkal szemben, ugyanis fontosnak tartom a hűvös távolságtartást, még a végén a részrehajlás igaztalan árnyéka vetülne rám. Hiszen ha valamely elvetemült ötletből adódóan ma szitkozni próbálnám fővárosunk közállapotait, rögtön megkapnám a skatulyát bizonyos világnézeti irányba. Pedig nem erről van szó, a világ ennél sokkal színesebb. Ráadásul nem fedné a valóságot.
Mégegy fontos megállapítás: BUDAPEST EKLEKTIKUS VÁROS! Nem pedig egyéb, világnézetileg besorolható kategória, ahogyan bizonyos bomlottagyú városvezető próbálja ezt a cumit beadni. Fővárosunk mostani képe ugyanis egyértelműen a kiegyezés utáni években kapta meg mai arculatát, ráadásul egységes EKLEKTIKUS stílusát tekintve Bécs mellett az egyetlen ilyen európai nagyváros. EKLEKTIKUS, hiszen a neoreneszánsz és a neobarokk, illteve a két stílus keveréke jellemzi épületeit nagyjából a Dózsa György úttól befelé egészen a Dunáig. Az EKLEKTIKÁT lehet szeretni, lehet gyűlőlni, lehet anakronizmusnak tartani, meg valami csodaszép dolognak, egy biztos, hogy amig nem rohad végleg szét ez a város, addig BUDAPEST marad EKLEKTIKUS VÁROS.
Na most arra is rájöttem, hogy nagy fába vágom a fejszémet ha én most egy posztban szeretném megmutatni Budapesttel kapcsolatos benyomásaimat, úgyhogy tulajdonképpen jól jött a Combino lerobbanása. De ne szaladjunk ennyire előre.
Tegnap, miután a lányomat elvittem a bölcsibe, még hazaugrottam egy kávéra, meg az említett tréning lefolytatására. Minden rendben ment, majd elindultam a Fehérvári úti piacra kedvenc újságárusomhoz BKV jegyet venni. Mert nekem az nem megy hogy blicceljek és fotózzak is egyszerre. Az ilyen jellegű munkához nyugalom kell.
Kilenc óra után vagyunk, ilyenkor már lemegy az első komoly reggeli hullám, már ami az utazóközönséget illeti. Kiválasztom a megfelelő magaslest a vadászathoz, majd elfoglalom a lőállást és kibiztosítom a fényképezőgépet. Most nem amatörgéppel fotózom, hanem egy komoly nehéz tükörreflexessel, úgyhogy a spontaneitás lehetősége kicsit háttérbe szorul.
A Combino elindul és ahogy előkapom a mordályt és az ablak felé irányítom, rögtön érezhető nyugtalanság keríti hatalmába a gyér utazóközönséget. Átvillan az agyamon hogy most vagy fedett nyomozónak néznek -így 15-e után-, vagy valami baromarcú "forradalmár"-nak, aki felderíti a terepet. Egyiket sem vállalom be, mivel ártatlan műkedvelő vagyok.
Fogynak a megállók, már átérünk a Petőfi hídon, majd túljutunk a Boráros téren, amikor beszól a pilóta a Mester utcánál, hogy innen nincs tovább. Ecsetelni nem fogom a hirtelen fellángoló közhangulatot, leállásunk okát sem firtatom, hiszen mindennapos megszokott körülménnyel kerülök szembe. A túlélésre játszom, úgyhogy gyorsan leszállok. Egy hajléktalannak átpasszolom alig használt BKV jegyemet abban a tudatban hogy biztosan jó helyre adakoztam. Gyorsan átgondolom a koncepciót, hogy akkor most hogyan tovább a fotózással. Egy vérbeli fotográfus ilyenkor hirtelen dönt. Én is így teszek, úgyhogy elhatározom hogy megörökítek néhány körúti kapualjat. Ízelítőnek korunk Budapestjéről most ennyi is elég lesz.
Azért még a villingerről csináltam egy fotót, úgyhogy bemelegítésnek publikálom is. Egyébként semmi különöset nem láthatunk, csupán egy jellegzetes pesti kirakatot a József körútról.
Viszont innentől úgy döntök, hogy jelenlegi sétámon csak és kizárólag szép, körúti EKLEKTIKUS kapualjakat fogok fotografálni. Azt is eldöntöm, hogy nem sétálok végig a Nagykörúton, megelégszem a félúttal is, tehát maximum az Oktogonig fogok gyalogolni. Az embernek az egészségére is kell gondolnia, főleg ha már családja is van.
Már azt hiszem mondanom sem kell, hogy csak egy kis merítést tudok itt most leközölni a sétámon szerzett élményeimből.
A kapualjakról csak annyit jegyeznék még meg, hogy külön felhívnám a figyelmet az épűletszobrászati elemekre, úgymint oroszlánok, mitológiai figurák, balluszterek és egyéb gazdag szobrászati elemek, melyek az EKLEKTIKUS építészet elmaradhatatlan kellékei. Azt rögtön megjegyezhetjük, hogy jó dolga volt az épületszobrászoknak (és díszítőfestőknek is) a dualizmus korának Pest-Budáján, majd Budapestjén.
Mindenesetre elgondolkodtató, hogy az 1867-es kiegyezés után jó két évtizeddel már nagy vonalakban felépült a Kis-, és Nagykörút, felépültek a sugárutak és a közöttük fellelhető kerületek sokasága, megépült a Földalatti, a kontinensen az első ilyen jellegű kéregvasút. Ilyenkor érdemes egy rapid összehasonlítást tenni, hogy az 1990-es szabad választások óta eltelt közel két évtizedben milyen építészeti és egyéb közösségi terekkel gazdagodott a város.  Jóindulatom jeléül a közösségi közlekedés fejlődését most nem firtatom.
Na de térjünk vissza kapualjainkhoz, hiszen miután szemmagasság környékén helyezkednek el, ezért a lakóházak legtöbbet látott elemei.
Elsőnek ezt a három fotót mutatom egyben, hiszen ezek még a József illetve Ferenc körutakon készültek, túrám legelején. Itt még inkább az egyszerűség és a viszonylagos dísztelenség jellemző. Ez nem csoda, hiszen ahogyan haladunk az Andrássy (korábban Sugár-, Sztálin, Magyar Ifjúság, majd Népköztársaság) út felé, egyre jellemzőbb lesz a nagypolgári gazdagság, már ami az épületek díszítettségét jelenti.

Az első kapu inkább azért érdekes, mert fenn felejtődőtt az a régi reklám, mely egy mára gyakorlatilag teljesen kihalt megbecsült szakmára emlékeztet, az írógépjavítóra. A középső kapu már kicsit érdekesebb, hiszen a kapu körüli kváderezést valamikor a hatvanas években leburkolták színes apró fürdőszobacsempével. Ez egy bevált módszer volt akkoriban, hiszen egyrészt megvan az a praktikus előnye hogy könnyen tisztítható, másrészt nem emlékezteti a halandót a letűnt polgári világ felesleges sallangjaira. A harmadik kapu talán csak annyiban érdekes, hogy megtalálhatjuk rajta a budapesti látványvilágból mára már teljességgel nélkülözhetetlen graffitit. Annak is a legprosztóbb változatát.
Még itt taposom a flasztert a Franzstadtban, amikor szinte fejbevág egy fölöttem elhelyezkedő reklámhordozó, úgyhogy elnézést, de kapualj ide, kapualj oda, azért ezt megmutatom. Nem kivánok hozzáfűzni semmit, hiszen jellegzetes tájképi elemről van itt is szó. Talán annyit azért hozzáfűznék mégis, hogy egy régóta lakatlan ház előtt vagyunk. Nyilván vagy letolják a föld színéről, vagy pedig a homlokzatot meghagyva újabb irodaházzal gazdagodik fővárosunk. Miért is ne, úgyis olyan kevés irodaház épült az utóbbi két évtizedben Budapesten.
A Blaha Lujza tér magasságában már megfigyelhetők az egyre gazdagabb díszítőelemek, már ami az épületszobrászati vonatkozásokat érintik. Itt megint három dolgot szeretnék egyben megmutatni, mivel bizonyos párhuzamokat vélek felfedezni a három kapu között.
 
Itt már bőven láthatunk példát régi és új együttélésére, mely szimbiózist az évtizedes mocsok egészen jól egybekovácsolt. De először nézzük a párhuzamokat. Egész Budapesten, sőt az egész országban jellemző reklámfelületeket láthatunk itt, már ami a kivitelezés minőségét illeti. Műanyag, vagy egyéb hordozóra matricázott lehetőleg minél színesebb és rondább betűtípusokkal reklámozni a céget. Ez az alapvető üzenet lényege. Az, hogy a tipográfiai rendszer alapvető törvényeinek sem felelnek meg ezek a reklámok, az semmi. Az viszont már elgondolkodtató, hogy közel két évtized alatt nem volt képes a városvezetés valamilyen szabályozást hozni a vizuális környezetszennyezés ellen. Persze tudom én, hogy vannak ennél jóval komolyabb kommunális problémái is székesfővárosunknak. Úgyhogy abba is hagyom egy kicsit a nyavajgást, inkább Bécsre, az egykori császárvárosra gondolok, ahol ha jogi tanácsokat akarsz kérni és betérsz a Ringen egy ügyvédi irodába, tuti hogy szolid réztáblán fogja magát hirdetni a bécsi kolléga. Csakhogy a Ringen maradjunk, a többi szolgáltató jellegű műintézetnek pedig többnyire az épített környezettel harmonizáló portálja, illetve kirakata van, pedig az osztrákok is el tudnak csúszni ízlés dolgában. Ezzel szemben rátekintünk a középső fotóra és sírhatnékunk támad a zanzásított hirdetőfelülettől, melynek a helye nagyon praktikusan lett pozicionálva, hiszen a fenti erkély mégiscsak véd az időjárás viszontagságaitól. Apróság, de fontos részlet a leszakadt redőny látványa. Látszik hogy már frankón épül bele a kosz. Na most az ilyen apróságok, mint amilyen az a redőny, beépülnek az ember tudatalattijába és totál természetes látványelemmé válik a pesti polgár számára. Persze dettó ugyan így járunk a kirakatokkal és egyéb reklámhordozókkal is. Meg sokminden mással is. Ez is a szocializáció fontos alkotóeleme.
Végül nézzük azt a két jobb sorsra érdemes szárnyas oroszlánt a harmadik képen. Láthatóan a két állat nem tudta megvédeni a reá bízott bérpalotát, amit tulajdonképpen meg tudok érteni, hiszen én is zavarba kerülnék, ha Új Zrínyiászként tűnnék fel a XXI. század Pest-Budáján. Babilonban ez a szégyen nem esett volna meg. Az biztos.
Tartogatok még a tarsolyban néhány csemegét, úgyhogy lépjünk egy kicsit tovább. Az alant látható két kapualj valamelyest rímel a fent emlegetett tipográfiai fejtegetéseimre, csak még meg van fejelve a dolog egy kis színdinamikával.

Azt hiszem, hogy túl sok hozzátennivalóm itt sincs, viszont a babiloni kultúrából azért előrelépünk az antik görög mitológiába. Félreértés ne essék, a homlokzati díszekre gondolok.
És hát az az igazság, hogy lassan elérem kitűzött végcélomat, az Oktogont. Közben valószínüleg fél doboz cigarettának megfelelő káros anyagot lélegezhettem be, úgyhogy nem vagyok különösebben boldog. Főleg hogy ma még rá sem gyújtottam. Egyébként Svédországban szoktam rá arra, hogy nem illik dohányozni menet közben az utcán. Ezt be is tartom, csak akkor hágom át a dolgot amikor mondjuk barátaimmal az éj leple alatt áttesszük a székhelyünket a Szimplakertből a Szódába.
Még fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem manipuláció áldozata lett a Nagykörút. Értem ezalatt azt, hogy nem direkte ronda dolgokat válogattam ide. Egész egyszerűen arról van szó, hogy az egész körút így néz ki. A ritka kivételek csak a szabályt erősítik. Persze sok más szempontból is lehet vizsgálni Budapestet, de most csak erre volt hajlandóságom. Egyébként meg kimeríthetetlen a téma. Egy biztos, hogy sok szempont szerint dokumentálom a várost, úgyhogy fogok még ezügyben megnyilvánulni.
Végül búcsúzónak szánom ezt a portált az Oktogon környékéről. Láthatóan igazi nagypolgári ízlésvilággal van dolgunk. A kapuzat tekintélyesen, amolyan barokk pompával emelkedik ki a homlokzat síkjából. Ráadásul a kis puttófej -akit ha jól sejtem Ámorként értelmez a cégtulaj- döbbenten vizslatja az alatta lévő kuplerájt. Egyébként meg elismeréssel adózom a táskás biznisz tulajdonosainak, hiszen tökéletesen ráéreztek a barokkos pompa lényegére. Csak sajnos ellenkező előjellel. Minden szart összehordtak, ami a csövön kifért. Csak hogy ezzel a súlyos képzavarral éljek. A zöld kuka már csak egy kis gyöngyszem a látványban.
Komolyan mondom, ehhez foghatót sem a Marseille-i arab piacon, de még a dorozsmai vásárban sem láttam.

4 komment

Címkék: budapest bkv sufnikultúra eklektika


A bejegyzés trackback címe:

http://tajkep.blog.hu/api/trackback/id/tr11388857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

futballistafeleség · http://www.hugipakk.blog.hu 2008.03.20. 18:17:36

Azt a módszert követtem most, hogy végignéztem először a képeket, elképzeltem a Te mondanivalódat hozzá, aztán azt, hogy bennem milyen asszociációkat indítottak: arra gondoltam, hogy már régóta kisebbfajta szorongásos roham jön rám (olyan szolid fajta, semmi gond amúgy:-)), amikor utam nagy ritkán befelé vezet Pestre. Ideges leszek. De mivel úgy tanultam, hogy Budapest szép, ezért más módszert kezdtem követni: turistának vagy dokumentumfilmesnek képzelem magam, és így nem érint meg annyira a bűz, a mocsok, a forgalom, és a sok rémes réteg, ami például ezeket a szép kapualjakat borítja. Ezzel a hozzállással kevésbé fáj ez a pusztítás, és jobban meglátom a szépet...
Ja, és persze végül elolvastam a posztot, és nem csalódtam.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.03.20. 18:53:47

kedves futballistafeleség ,
Budapest amúgy tényleg szép város (lehetne), meg nagyon jók a földrajzi adottságai, csak tipikusan az a helyzet van, hogy amit örökségként kapott az utókór, azzal képtelen rendesen bánni. És őszintén szolva reményt sem látok arra, hogy mikor tud ebből a prolivircsaftból valaha kilábalni ez a város. Ráadásul időröl időre egyre bunkóbbak az emberek.

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2009.04.13. 17:15:13

dehogy is pofátlanság, sőt nagyon kösz!
épp mostanában akartam linkelni amúgy a mi a magyaros cikkedet, mert annyira jó az a kép, és most felfedeztem a divatfotó-történeti kiállításon. majd trackbackelem, ha kikerül

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.04.13. 20:29:36

szia @~dá~: na akkor oké :)
várom a trackback-et. Amúgy tudtam az mti-s fotós nevét is, aki fotózta, csak sajnos elfelejtettem.