HTML

Fontos idő

Tájoló

Felkérés táncra

Utolsó kommentek

Friss topikok

Tartalom

Licenc

Creative Commons Licenc

Lászlóbontás

2008.03.31. 18:48 Gasper

Balaton


"A hatvanas években nyár felé tetőzött az ifjúsági probléma.
Emlékszem nap mint nap hajóval átmentünk Almádiból Siófokra.
Ó a Balaton, régi nyarakon, bár nem volt vitorláshajónk.
Ó a Balaton, ültünk nyarakon, úgy néztünk végig a tavon."



Előre szólok, nem igazán a Balatonról lesz  itten szó! Mint ahogyan a Hatvanas évek című dal sem igazán a Balatonról szól csak úgy.

Nem voltam katona. Sőt, egyenes ági felmenőim között az utolsó katona anyai nagyapám, aki a Magyar Kir. Honvéd Légierőnél szolgált tiszti rangban, mint a földi kiszolgáló személyzet tagja.  Aztán negyvenöt koratavaszán neki is véget ért a katonai szolgálata, miután Ausztriában orosz hadifogságba esett (az amerikai helyett). Ezzel együtt ha kutakodok felmenőim között, ott van egyik apai dédnagyapám, aki K.u.K. tüzérfőhadnagy volt az olasz fronton és Signum Laudis-szal a zubbonyán jött haza a háborúból. Még annyit kell róla tudni, hogy 1918 őszén, amikor még éppen tartott a háború és indult vissza a frontra, a Nyugati pályaudvaron felpofozta a Szamuely Tibort, bizonyos nézeteltérésből kifolyólag. A testvére meg pápai huszár volt szintén az első háborúból. Ő még a lovát is hazahozta a frontról, amit soha nem fogott be semmilyen munkára. Kiszolgált csatalóként pusztult el idős korában (mármint a ló). A huszárcsízmáját és a kardját meg a ruszkik vitték el '45 tavaszán.
Mondjuk él egy nagy-nagy bátyám, aki a Pumáknál szolgált Me 109-esen. Neki amerikai hadifogság jutott. Sőt mi több, egy másik nagybátyám cőger volt Kőszegen a két háború között (tudjátok, Iskola a határon), de az ő lelke nem szerette a katonás élettel járó kereteket. Ki is ejtette magát a cőgerájból, ezzel együtt 2000-ben bekövetkezett haláláig hadtörténészek keresték meg a legapróbb dolgokkal, hiszen a karpaszományok árnyalatától a legutolsó kardbojtig mindent tudott a K.u.K.  és a Magyar Kir. Honvédség egyenruháiról, szervezeti felépítéséről egészen 1867-től 1945-ig bezárólag. A későbbiek már nem érdekelték, hiszen a szovjet típusú egyenruhát -teljességgel érthető okokból- gusztustalannak tartotta.
Én a katonaságot már könnyedén megúsztam, hiszen 1993-ban amikor katonaérett lettem, besoroztak határőrnek, de felvettek egyetemre, úgyhogy akkor ez már egy halasztással ért fel. Diploma után meg már nem volt nagy dolog megúszni az egészet.


" Filmek is készültek, vászonról ránk néztek autóstoppos fiatalok.
Twistelve nézték a víztükröt, s hallgaták mit susognak a vízhabok."



Na de hogy jön ide a Balaton?
Tulajdonképpen úgy, hogy nosztalgiázni sokféleképpen, illetve sokmindennel kapcsolatban lehet. És hát az az igazság, hogy tavaly nyáron állandóan nyomattak a Magyar Rádió hullámhosszain egy reklámot a Néphadsereggel kapcsolatban, ami arról szólt, hogy mindenki küldje be legszebb, legfrankóbb emlékeit a sereggel kapcsolatban. Nekem meg hát az jutott eszembe, hogy amióta a pápai proligyerek szorgoskodik a hatalomban (aktuális széljegyzet: vajon meddig még?), azóta egyre nyíltabban nyomatják a nosztalgiát félmúltunkkal kapcsolatban. Hiába megy a szöveg Európáról, meg progresszióról. Lásd mtv ismétlések: Princ a katona, Őrjárat az égen, meg hasonló színvonaltalan gyökérségek. De tudok más példát is hozni a hasonszőrű hazug színvonaltalan retro kultuszra: annak idején ott röhögtünk a Tibi bácsin, meg a B. Tóth Lászlón, ma meg ők a nagy etalonok. A Kordáról már nem is beszélve. 
Tudjátok kik voltak a fasza gyerekek? A Kex, a Syrius (Orszáczky Jackie most halt meg), aztán később az Európa Kiadó, a VHK, a Balaton, meg még sorolhatnám a zenészeket. Vagy ott volt Huszárik Zoltán, Latinovits Zoltán, vagy Bódy Gábor. Ott volt a Hajnóczy Péter. Soroljam tovább? Az utóbbi négy bele is pusztult ebbe a mi kis langyos húgymeleg diktatúránkba. A jobb esetben is csak középszer pedig meglett korára itt élvezi a közmegbecsülést. De milyen jogcímen? Megmondom. Olyan jogcímen, hogy kegyetlenül butul és süllyed le ez a társadalom a lumpenproli kulturnívóra. Valami ebben az országban tényleg nagyon el lett cseszve.
De visszatérve a Néphadseregre. Eszembe jutott, hogy nekünk a nyalka huszáregyenruhák voltak még a menő előképek. A most felnövekvő srácok meg majd az ótvar MN mikádókra, ronda kucsmákra, műanyag nyakkendőkre, meg barna műbőr oldaltáskákra fognak gyúrni? Emlékszem a '80-as évek közepén vettem Bécsben egy NATO dzsekit a Favoriten strassén, itthon meg csak úgy sasolták a zubbonyomat a szerencsétlen szovjet kiskatonák, majd kiesett a kirgíz szemük. És ezek voltak a mi megszállóink.
Meg aztán a slampos piás, köpcös egykori tiszt elvtársak lesznek az előképek? Persze a Néphadseregben lévő túlélési technikákról bőven lehet sztorizni. Hát pont erről szólnak az utóbbi évtizedek katonatörténetei. A szükséges rosszról. Meg a túlélésről. De ez a frankó előkép? A Néphadsereg kicsiben ugyan az volt, mint az ország nagyban. Slamposságról, prolizmusról, teljesen értelmetlen cselekedetekről, totális csődről szólt. Erre a mentalitásra, meg ezekre a technikákra nem lehet jövőt építeni.
Dédnagyapám testvére, a pápai huszár még arról anekdotázott, hogy az első háború előtt feljöttek a Székesfőváros környékére egy nagy hadgyakorlatra, majd a kimenőjükön a Keletitől a Nemzeti Múzeumig jöttek be lóháton, közben meg minden kisasszony utánuk nézett társadalmi ranglétrától függetlenül. Ja, meg persze kefélgették a pesti kurvákat is. De azok a kurvák nem az útszéli mocsokban álltak, de nem ám. Azok a kurvák úrinők voltak a maiakhoz képest. Dumas regényeket olvastak, meg verseket is bizonyos Ady Endrétől. Bezony ám!
Csak hogy nem a levegőbe beszélek, érdemes elolvasni Hunyady Sándor A vöröslámpás ház című művét. Vagy megnézni a belőle készült filmet, az Egy erkölcsös éjszakát, aminek Makk Károly volt a rendezője és Tóth János az operatőre


" A hatvanas években, fellazult tételben fogalmazódott meg a világ.
Kafkában, Sartre-ban és távoli bölcsekben csodálta meg önnönmagát.
Ó a Balaton, régi nyarakon, bár nem volt vitorláshajónk.
Ó a Balaton, ültünk nyarakon, úgy néztünk végig a tavon."



Na de most már tényleg kanyarodjunk el a Balatonhoz. Két képeslapot szeretnék most bemutatni. Mindkét képeslap olyan korban készült, amikor én még meg sem születtem. Így nem vetülhet rám a gyanú árnyéka, hogy részrehajló lennék. Mindkét képeslap a Balatonról szól és gyakorlatilag kordokumentumnak tekinthetők. Egy anzix a '30-as évekből, egy másik, kissé slamposabb emlék a '60-as évekből.
Általában a képeslapok kordokumentumnak is tekinthetők, hiszen a képeslapok sajátos stílusvilágához tartozik az egykori aktualitásuk. A képeslapnak lényegi eleme az üdvözlés funkció, ráadásul ehhez társul a naprakészség friss élményének az átadása is.
Na most akkor magyarra fordítom a dolgot. Ha valahova elutazunk és szeretteinknek szeretnénk üdvözletet küldeni, akkor ezt a műveletet általában egy képeslap segítségével tesszük. Namármost. Ha már villantani akarunk, hogy éppen merrefelé nyaralunk, akkor azt mindig egy lehetőleg friss, naprakész, menő fotó segítségével tesszük. Ilyen értelemben a képeslapok mindig az adott kor közízlését tükrözik, plusz azt a tárgyi világot, amit fontosnak, jellemzőnek érzünk abban a bizonyos korban. Viszont vannak lapok melyek örökérvényűek és vannak lapok, melyek tök cikivé válnak bizonyos idő elteltével. Például az '50-es évekből biztosan nem találunk angyalkás karácsonyi lapokat, mint ahogy a '30-as évekből sem fogunk túl sok traktoristanőt ábrázoló lappal találkozni. Mondom, a közízlés (és az ízlésdiktátumok) koronként változnak. Na de nem akarom túl sokat magyarázni a dolgot, habár sok gondolatom van ezzel kapcsolatban, de most legyen elég ennyi.

Most már nézzük az első levlapot. Balatoni élet. Jacht verseny. Olvashatjuk a rövid, de sokat mondó szöveget. Azt rögtön megállapíthatjuk, hogy nem az Ötvös Csöpi féle langymeleg balatoni gebinvilágot látjuk. A bélyegző tanúsága szerint 1933. május 12-én adták postára, de az üdvözlet tartalmának ismertetésétől most eltekintek. Nem az a lényeg.



Igaz, ekkor már kancellár Németországban az osztrák őrvezető, viszont Magyarországon az irodalmi életet olyan személyek határozzák meg mint Babits, Kosztolányi, Móricz, Hunyady, Márai, meg még rengetegen. Igaz, ebben az évben hal meg egyik kedvenc íróm, Krúdy Gyula is. A festészetben meg olyanok alkotnak mint Vaszary János, Batthyány Gyula, vagy Farkas István. Építőművészetünk nemzetközi hírű. A szegedi professzor, Szent-Györgyi Albert néhány év múlva megkapja a Nobel-díjat. A magyar kardcsapat három év múlva hozza az elvárt formáját a berlini olimpián.
Persze lehet mondani: És mennyien mentek el? Így igaz, ugyanis sajnos nem csak Kun Béláék takarodtak el a vasporosba, hanem sok értékes ember is itthagyta az országot. Ezzel együtt fontos tény, hogy a hatalomtól teljesen függetlenül működni tudott egy polgári értelmiségi réteg, akik meghatározó kulturális nívót jelentenek a mai napig ebben az országban. És ne felejtsük el, hogy a kulturpolitika alakítója mégiscsak egy Klebelsberg Kunó volt ekkoriban, nem pedig egy primitív bunkó Aczél elvtárs, akinek népiek és urbánusok egyaránt keresztcsontig nyaltak be. Na de ne szaladjunk ennyire előre!
Nagyszüleim elmeséléséből tudom, hogy a Balaton nagyon szép képét mutatta ekkoriban még. A tó körüli falvak még élő települések voltak. Virágzott a halászat. A nyaralóépületek kulturált visszafogottságban épültek még. A parcellázás réme még nagyon messze volt ekkor. Nagyapám kezdő építészként vett egy telket ekkoriban a déli parton és panziót épített rá, mivel úgy gondolta, hogy többek között ezzel biztosítja majd nyugodt nyugdíjaséveit. Az egykori panzió mint volt szakszervezeti vagyon, majd napjainkra mint szent privát tulajdon képezi valakinek a tulajdonát. Gondolom fölösleges leírnom, hogy mi történt az említett panzióval az utóbbi négy plusz két évtizedben. Megjegyzem én is szeretem a versenyt, de csak az igazságos, egyenrangú versenyt!
Mindegy is, hiszen bús magyar kesergéssel nem jutunk egyről a kettőre. De valójában már le is írtam a lényeget, ami erről a képeslapról eszembe jutott, úgyhogy itt az ideje átruccanni a másik levelezőlapra.



Ez a levlap azért már keményebb dió. A helyzet az, hogy egyértelműen a konszolidáció "legszebb" éveiből láthatunk egy pillanatot kiragadva egy parkolóban a Balcsi partján, talán a déli parton. Az '56 után helyes útra terelődött cucilizmus egyre nagyobb jóléte érhető itt tetten néhány Wartburg, Skoda, meg Warszava képében. Na persze úgy hazugság az egész, ahogy van.
Az első Táncdalfesztiválok korát éljük, amikor az emberekkel szerencsésen tudták elfeledtetni azt, hogy az általános amnesztia ellenére bőven tömve vannak még a cellák bizonyos "felforgató", meg "ellenforradalmár" elemekkel. Ráadásul arccal a föld felé, összedrótozott kezekkel jeltelen sírokban fekszenek a temetetlen halottak. Ez az az időszak, amikor a magyar társadalom gerince először roppan egy hangosat és a pitiáner anyagi lehetőségek tudatában feladja azt a fajta szolidaritást, ami '56 őszének két hetében megadatott.
A társadalom persze örül, hiszen a sztálinista elnyomás után emberibb arcát mutatja a rendszer. Mindig megkapod a húgymeleg sört, a vasárnapi ebédnél pedig jó ebédhez szól a nóta. Ekkor kezdett rántotthús szagban úszni az ország és ekkor kezdtük lábosból zabálni a pörköltet.
"Aki nincs ellenünk, az velünk van" - hangzott a cinikus mondás a Kacsingatóstól. Lehet autód, lehet hétvégi telked, amin összefusizhatsz a gyárból kilopott anyagokból egy házat rá. Mi szemet húnyunk fölötte, viszont te ne foglalkozz a politikával, mert ha igen, akkor baj lesz! Sokaknak azért lett bajuk. És hát persze kialakult az a fajta privát-Magyarország, hogy a saját szemétdombomon mégis csak én vagyok az úr, ami meg a telekhatáron túl van, arra meg nagy ívben tojok. Jóérzésű emberek léptek be a Pártba azzal a szöveggel, hogy "majd belülről lehet alakítani a dolgokat". Egy nagy túrót lehetett!
Én az első szabad választásokon -életkoromból adódóan- még éppen nem szavazhattam. Viszont tetemes mennyiségű politikai plakátot meg szóróanyagot gyüjtöttem akkor össze, amit ma is őrzök persze.  Azokban az üzenetekben még nagy volt a fogadkozás, hogy többet így nem csináljuk, meg minden milyen frankó lesz. Aztán közel két évtized után meg azt látom, hogy a társadalmi reflexek ugyan olyanok, csak erre még rárakódott egy sokkal kegyetlenebb, kíméletlenebb mentalitás is, ami egyre elviselhetetlenebbé teszi az életet ebben az országban.


" Táguló gyűrűkben konszolidációt hullámzot a szép Balaton
Emlékszem Átmentünk Bélatelepről Révfülöpre egy nyári napon
Ó a Balaton, régi nyarakon, bár nem volt vitorláshajónk.
Ó a Balaton, ültünk nyarakon, úgy néztünk végig a tavon."


                           (Cseh Tamás-Bereményi Géza-Másik János)



6 komment

Címkék: balaton háború cseh tamás harmincas évek konszolidáció


A bejegyzés trackback címe:

http://tajkep.blog.hu/api/trackback/id/tr16401600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

futballistafeleség · http://www.hugipakk.blog.hu 2008.03.31. 22:45:55

Gasper, Tibi bácsi áramszünetet csinált nálunk, biztos érezte, hogy nem éppen kedvező fényben tüntetem fel... Ezért most kicsit le vagyok törve, hogy elszállt az egész hozzászólás, de hát sors-fan lévén ennek biztos így kellett lennie...
Akkor most csak egy megjegyzés: a Balaton volt a kedvenc együttesem, kazettán van meg, koncerten sosem jártam. Fura, hogy kedvelem a magyar alter-együtteseket, amúgy kevésbé jellemző ez rám, leszámítva a gimis éveket. És még annyi mindenről írtál, hogy majd még be kell néznem. De most Tibi bácsi ezt is elintézte...

futballistafeleség · http://www.hugipakk.blog.hu 2008.03.31. 22:50:13

No, most meg eltűnt a nickem meg a blogcímemem is? Szabotázs... Mivel nem látom, hogy megjelent, Orsi voltam másodszorra is, a hugipakk-ról...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.04.01. 08:53:26

Gasper, nagyon jól nyomod! -- egyébként tényleg az óccsó retró a divat sajnios. Szimatszatyrot ma is láttam a villingeren egy 16 éves csajszin lógott és MN műbőrtáskát is tudnék mondani kapásból kettőt. Igaz, most is itt nyálazom a Kexre néha, ha benyopmom a gépbe azt az egy számukat, amit sikerült letöltenem., Orszáczkyt meg most tudtam meg kicsoda, amikor meghalt szegény. A pofáról leszakad a bőr hol élünk! Kösz a cikket, marha jó.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.04.01. 08:56:40

Olvastam a bauhausos cikkedet. Nem akarsz összeszedni egy anyagot a magyar népi építészet leradírozásáról párhuzamba állítva a szocreál és 10x10 kockaház előretörésével és meghonosodásával? Aztán a magyar kozmopolita eklektika vadhajtásának ágbaszökkenével?

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.04.01. 09:09:15

Üdv Vero,
dehogynem szeretnék népies szocreálba átmenni. Egyébként a vidéki kockaház szindrómát már érintettem a Sufniország című posztban. Olvass bele, ha érdekel.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.11.15. 14:56:36

@Gasper: A dátumból láthatog, kedves Gasperem, hogy ezt az igen jó cikkedet csak most találtam meg. Hiába, nem lehet minden egyszere pótolni.
nem csak azért kommentelek, mert ezt a pár hozzászólást keveslem Igen, kevés!) de majd meglátod, hogy véletlenségből éppen most tettem fel egy szöszt saját- és idegen emlékek alapján az MH-ról.
Perszehogy "túléltük ezt is" hangulata van, részemről különösen - az említettem okok miatt azon időszakban az én mantrám csak az volt, csakis az lehetett, hogy ezt túl kell élnem...

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu