HTML

Fontos idő

Tájoló

Felkérés táncra

Utolsó kommentek

Friss topikok

Tartalom

Licenc

Creative Commons Licenc

Lászlóbontás

2008.06.18. 18:38 Gasper

Neonfény serceg, várjuk a csatlakozást (második séta)

Illő módon egy számomra kedves és igencsak ide passzoló idézettel folytatom az egykor neonfényes Budapesten elkezdett sétámat. És mivel a Váróterem című Cseh Tamás-Bereményi Géza dalból idéztem egy sort a címben, ezért most én is a Keleti Pályaudvarra érkezve indítom az újabb sétát.

Tényleg! Tud valaki valamit Cseh Tamásról? Ha igen, akkor írja már meg legyen szíves. Bizony sokat gondolok mostanában rá. Mert mondjuk Leonard Cohen is évek óta állítólag beteg, de megvan, létezik, dalokat ír. Szeretnék már végre a mi Tamásunkról is újra jókat hallani.


Ezután a kis kitérő után most ambivalens módon egy mai neonnal indítok. De semmi gond, úgy visszarepít minket ez a fíling jópár évtizeddel ezelőttre, hogy aggodalomra tényleg nincs ok. A dolog azzal indul, hogy a Magyar Államvasutak irgalmatlanul lepusztult másodosztályú kupéjában érkezve hódítom meg a Székesfővárost.



Ezt az élményt egyébként bárki átélheti, aki MÁV-val érkezik sötétedés után a Keletibe, ugyanis az ablakon át lekapott neon itt található. Nyilván valami kiszervezett cég reklámhordozójáról beszélhetünk, amely némi jóindulattal még egy Lynch film díszleteként is elmenne. Azaz hogy mégsem! Ilyen dizájnt az említett rendező egyik filmjében sem találunk, mivel ilyen dizájn csak a mi kis Kelet-Európánkban létezett és létezhet a mai napig. 1984.

Megérkeztem, úgyhogy folytatom a sétát ott, ahol abbahagytam. Azaz muszály lesz még néhány vendéglátóegységet bemutatnom, mivel Ant barátom meglepett még néhány netről leszedett fotóval. Egészen pontosan hárommal.
Az első helyszín amit most bemutatok, a Tabáni Kakas. Régi étteremről beszélhetünk, mely nemrég zárt be végleg. Tulajdonképpen gyermekkori emlékről is beszélhetek, hiszen a közelben éltem le első huszonöt évemet így sokszor megfordultam itt. A hely évtizedekig híres volt sült kacsájáról, melyet párolt káposztával és tört krumplival, vagy káposztás tésztával volt érdemes fogyasztani. Sőt, Krúdy századik születésnapján, 1978-ban hetekig szerepeltek az étlapon az író ételleírásai. Erre azért emlékszem gyerekként, mert apám két-három naponta járt le akkoriban a Kakasba vacsorázni. Meg is van neki az akkori étlap egyik példánya.



Jómagam talán négy éve voltam itt utoljára. Akkor még ettem egy fél sült kacsát párolt káposztával és hagymás törtkrumplival. Mellé rizling nagyfröccsöt ittam, harmatos pohárból. A helység bejáratánál egy idősödő bárzongorista nő erősen megkoptt slágereket játszott, melyet maga kísért énekkel. Fene se gondolta volna akkor, hogy ilyen kerekre sikerül akkor még nem sejtett utolsó találkozásom a Tabáni Kakassal.

A következő budai helyszín szintén klasszikus hely, ráadásul él és virul. Ez pedig a Hegyvidéken található Tik-Tak eszpresszó, egészen pontosan a Böszörményi úton. Lefotózni persze nem tudtam a neonját, mert valami brutálnagy napernyőt tettek elé. De sebaj, Ant barátom gyűjtése révén egy képet azért tudok mutatni róla.



Tipikus budai presszóról beszélhetünk, ahol már szüleim generációja is jóízüen itta a bambit, majd késöbb a kevertet. Azért mondom hogy tipikus budai a hely, mert az egykor volt, mára már lassacskán eltűnőben lévő középosztály jeles és jeltelen tagjai múlatták itt a drága idejüket.
Még annyit a Tik-Takról, hogy halvány lila fogalmam sincs a névadásról, de egy biztos, ritka unikális személynévről beszélhetünk. A neonja meg egészen barátságos, középen a  Grimm-mesébe illő kis kakukkossal egyetemben.

És ha már kakukk, akkor nem szabad kihagyni a pesti oldal egykor oly emblematikus éttermét, a Kiskakukkot sem. Utoljára jó régen, valamikor a '80-as évek elején voltam itt a családommal, még gyerekként.



A Kiskakukk neonreklámja viszont pazar látványt nyújt, még így romjaiban is. A már korábban emlegetett magyarosch stílus igen jól megfér a modern neontechnikával. De mint mondottam, a Kiskakukkról többet érdemben nem írhatok, hiszen gyermekkorom oly régen volt.

És az az igazság, hogy most már hagyjunk fel lump és hedonista életmódunkkal, és kicsit evezzünk más vizekre, már ami a fennfelejtett fővárosi neonok látogatását illeti.
Adjunk végre a kultúrának!
Az elkövetkező néhány neonemlék tehát már a kulturális barangolásunk témakörébe sorolandó. Kezdjünk is bele a dologba!
Megint a budai oldalon indítom a sétát és innentől kezdve újra saját fotókat láthat a nagyérdemű. Tehát rögtön itt termünk a múltkor emlegetett Pingvin söröző szomszédságában, a Budai Parkszinpad hamvadó porainál. Éppen ötven éve, 1958-ban építtette a kerületi pártbizottság ezt a helyet. Különös aktualitása van a dolognak, ha arra gondolunk, hogy a napokban múlt  ötven éve annak is, hogy halálra ítélték és kivégezték Nagy Imrét és társait. Nem árt tudnunk, hogy 1958-ban már rendesen működött Magyarországon a kollektív emlékezetkiesés. És itt nem elsősorban csak az ismert nevekre gondolok, hanem azokra, akik az utcán voltak azokban a hetekben '56-ban, majd szintén kóbor kutya módjára lettek elföldelve, miután kivégezték őket. Leginkább ugyanis róluk feledkezett meg a társadalom jelentős része.



Tehát némi rosszindulattal számomra ez a hely valahol a feledtetés egyik eszközeként volt értelmezhető a kezdetekkor. És akkor itt van a kíváló Parkszinpadunknak a kiváló neonja, mely érdekes módon a háború előtti  modernista betűtípusokat idézi. Ezért is kaptam le gyorsan, hogy legalább fotón meglegyen a dolog. Amúgy az utóbbi években leginkább förtelmes haknielőadásoknak adott helyet az intézmény de különösebben soha nem kötődtem ide, habár biztos ez is legendás hely sokak számára. Mondjuk nem hinném, hogy a Kex, a Syrius, vagy éppen az Európa Kiadó és az URH valaha is fellépett volna itt. Nem az a fíling ez a hely. A lényeg, hogy szerintem itt is hamarosan valami multifunkci kereskedelmi helyet fognak felhúzni. Hála az égnek!

Akkor most ugorjunk át Pestre, de időzzünk még egy kicsit a szcéna műfajánál. Ugyanis az Andrássy úton található időtlen idők óta a Bábszínház, mely állítólag igen jó szakmai műhely a műfaj tekintetében. Van is egy emlékem -úgy '78-ból- amikor óvodásként egy piros Ikarussal áthoztak Budáról minket egy előadásra. Erre a roadmovie-ra valamiért tisztán emlékszem. Meleg koranyári nap, Nagykörút, Andrássy Népköztársaság útja, meg irgalmatlan gázolaj szag a buszban. Aztán a bábelőadás félhomályában kellemes hűvösség. Nyilván mindenkinek vannak ilyen „lényegtelen” impressziói a családi emlékeken túl is.
De ejtsünk néhány keresetlen szót a neonról is. Kifejezetten béna, bárgyú, de mégis kedves figurát terveztek logó gyanánt, mely ha jól tudom, akkor még mindig működik. Csak hát lusta vagyok egy fotóért este odamenni.
A háttérben pedig ott van a Képzőművészeti Egyetem épülete, ahol azért néhány kemény bulin jelen voltam. Ráadásul több brátnő mellet, végül  a feleségemet is innen szerváltam! Hiába na, mindig kedveltem a képzős lányokat.

Ugorjunk át a könyves frontra!
Nem messze innen található az Írók Boltja, ami a mai napig működőképes neonnal rendelkezik. Legalábbis a bejárat felett. Egy hajnali sétám során le is kaptam működő állapotban. Íme!



Ez a bolt különben az egyik legjobb könyvesbolt a városban, gyakran járok ide nézelődni, olvasgatni, vásárolni. Kicsit sok itt a sznob, na de ez legyen a legnagyobb baj.

Ha visszaugrunk a Nagykörútra, akkor nem messze találjuk innen az Állami Könyvterjesztő Vállalat könyvesboltjának fennfelejtett neonját. Ma már nemhogy ez a szocialista vállalat  nem működik, de még könyvesboltnak sem találni a nyomát errefelé. Vannak viszont szar minőségű török büfék, meg sok-sok peep-show. Félreértés ne essék, én nagyon szeretem a török ételeket, de autentikus dolgokat legközelebb Bécsben ehetünk török gyorsbüfékben. Na jó. Egy-két hely itt is közelíti az élményt.
A kukkoldákat meg azért nem szeretem, mert ez a kukkolás dolog nekem soha nem jött be. Amúgy meg általában bújtatott kuplerájok ezek a helyek egyébként is.
Csak hogy visszatérjünk a kultúra vizeire, egészen impozáns neonról beszélhetünk az egykori könyvesbolt esetében, ráadásul a fekete-sárga színválasztás egészen jól megfelel a színdinamikának, már ami a reklám hatékonyságát illeti. Pedig ekkoriban aztán semmi szerepe nem volt a klaszikus értelemben vett reklámnak. Az elhíresült mondat is ezekre az évekre datálható: cipőt a cipőboltból. Naná hogy könyvet is a könyvesboltból vehetünk.
Na jó, azért ez a szlogen nem teljesen fedte a valóságot. Márait, például csak nagyszüleim konyvespolcáról tudtam (le)venni. Azt is még a Pantheon adta ki valamikor a harmincas években.

Továbblépünk a Belvárosba, és meg sem állunk a Párisi udvarig. A Párisi udvar amolyan orientalizáló stílusával már kiskoromban is megidézte Ali Baba világát. Ráadásul ez a hely mindig kiemelt turisztikai célpont volt, hiszen volt itt Ibusz iroda, keleti szőnyegbolt, kávézó, meg mindenféle egyéb csemegézni való hely. Ma már rettenetesen kihasználatlan a hely, meg igen lepusztult, de előbb-utóbb biztos ezt is megtalálja egy sutyerák nagyvállalkozó.
De addig még élvezhetjük ennek az idegennyelvű könyvesboltnak neonokkal tuningolt látványát. Az előző sétámon már felhasználtam innen egy fotót, de muszáj volt egy totálképpel illusztrálni mostani gyaloglásomat is.



Jól láthatjuk, hogy négy nyelven van kiírva a könyv szó, ráadásul többesszámban. Németül, oroszul, angolul és franciául. Mint a MÁV vagonok ablakain a kis alumínium lapocskán: KIHAJOLNI VESZÉLYES! Habár ott tisztán emlékszem spanyol nyelvű utasításra is, viszont angol szöveg biztos nem volt. Mondjuk könnyű csekkolni, mert manapság is ezek a vagonok járnak.
Ebben a boltban annak idején főleg külföldieknek szánt magyar propaganda, és turisztikai célú kiadványokat valamint művészeti albumokat lehetett kapni. Erős cenzúra jelleggel. Habár a Corvina már akkor is tudott igen szép könyvekkel domborítani; Gótikus szárnyasoltárok, Csontváry, stb.

Most ugorjunk át a Ferenciek tere másik oldalára, az egykori Ibolya eszpresszó tőszomszédságában található antikváriumig. Igazi klasszikus neont találhatunk a homlokzaton, mely minden komolyabb pesti antikváriumnál megtalálható volt egykoron. Ez pedig a bölcs bagoly fénycsövekbe hajlított szimbóleuma.
Sokan emlékezhetnek még baglyunk éjszakákon át körkörösen pulzáló szemére, melyhez fogható trüvájra csak a Sándor Mátyást alakító Bujtor István volt képes a méltán népszerű koprodukciós tv sorozatban.



Könnyen megjósólható, hogy hamarosan ez a neon is semmivé porlad, úgyhogy ha valakinek kell emlékbe egy fotó, akkor szívesen elküldöm csatolt fájlként, ugyanis az itteni fotó ócska felbontású, nem érdemes lehúzni.

Ígérem, most kezdődik aktuális sétánk utolsó felvonása. A képző-, és iparművészeteknek fogok néhány keresetlen szót és képet szentelni.
A Képcsarnok Vállalat 1948-ban alakult, amikor végleg államosították az összes magyarországi magángalériát, mert hát ugye ellenörzés alá kellett vonni itt is mindent. A fura az, hogy a galerista világ igazi polgári csökevénynek számított, aminek csak meg kellett találni szocialista megfelelőjét. Lett is ebből igazi öszvér jelenség. És el kell mondani azt is, hogy ez a képcsarnokos vonal a mai napig működik, persze ma már röhej az egész. Habár mindig az volt.
Az itt látható reklám ugyan nem neon, hanem világító doboz, de szerintem ez lényegtelen sétánk szempontjából. Azt viszont könnyen megállapíthatjuk, hogy szintén fennfelejtett tárgyról beszélhetünk, hiszen a József körúton -ahol most járunk- sehol a közelben nem találunk galériát, inkább csak a kukkoldák száma növekszik komoly mértékben.
Azért a képcsarnokos dologról annyit el kell még mondani, hogy soha nem volt semmi köze az úgymond magas művészethez. Annak ellenére nem volt köze, hogy ide csak művészeti diplomával rendelkező művész adhatott be munkákat. Ja meg persze tagnak kellet lenni a Művészeti Alapnál is. Hiába, szocialista giccsbiznisz volt ez a javából.

A Képcsarnok Vállalatnak sok galériája működött az ország összes nagyobb városában, melyeket különböző festőkről neveztek el. Most maradjunk a sok közül egy pesti példánál. Méghozzá az Oktogonnál található Derkovits teremnél.



Neonja a mai napig patent módon működik, ráadásul a hatvanas évekre annyira jellemző írott betűtípussal is találkozhatunk, de a tragikus sorsú festő nevének a betűtípusa is a hatvanas évek trendi Kelet-európai világát idézi. Ilyen betűket csak ponyva szintű krimik és a faszista(sic!) magyar múlttal foglalkozó fehér könyvek címlapjainak szedésénél alkalmaztak azokban az években.
Azért azt se felejtsük el, hogy miközben virágzott az állami kultúrbiznisz, addig Aczél et. három T rendszere (Támogatás, Tűrés, Tiltás) a legaljasabb módon nyomorított meg európai mércével mérve is elsőrangú alkotókat. Az underground ellenkultúráról nem is beszélve. De hát ott bebörtönzésig is fajult a dolog. Figyelem, már a nyolcvanas évekről beszélünk!!! Cenzúra, meg ilyenek! Lendvai Ildi és társai, ugye! Tudjátok, kollektív emlékezettel mindig gyengén álltunk.
Tanulságos a Képcsarnok rendszerváltás körüli utóélete is. Persze nincs a dologban semmi nóvum. A privatizációk idején a Vállalat vezetői az elképesztően gazdag, raktáron lévő anyagot egy az egyben lenyúlt magánosították. Mert mondanom sem kell, giccs ide, giccs oda, sok kiváló munka is benne volt a szórásban. Azt meg már említenem sem kéne, hogy az említett vezetők némelyike magas pozíciót tölt be a jelenlegi kulturális establishmentben is.

Zárókép következik. Méghozzá egy másik szocialista vállalat, a Bizományi Áruház Vállalat egykori neonjával zárom a mai sétát a Kálvin téren. Most nem fogok kitérni ennek a cégnek az utóéletére is, de sejtései mindenkinek lehetnek. Elégedjen meg mindenki a látvánnyal.



Mai sétám ezennel véget ér itt a Kálvin téren, a református templommal szemben, mely templom egyébként a metróépítés következtében nemrég összeomlás közeli állapotba került.

Következő sétám már a kereskedelem és a szolgáltatóipar jegyében fog zajlani, magyarán bolti, céges és egyéb neonokkal fogok előrukkolni.
Ne feledjétek, ha hallotok valamit Cseh Tamásról, akkor kérlek benneteket, hogy írjátok meg! Köszönettel.


21 komment

Címkék: budapest hetvenes évek hatvanas évek neonreklám


A bejegyzés trackback címe:

http://tajkep.blog.hu/api/trackback/id/tr24524212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

gift 2008.06.19. 09:03:01

E pericoloso sporghersi! istenem, ez ugrott be a vonatablakos mondataidról, gyerekként én is sokat olvasgattam a négy nyelvű kihajolni veszélyes feliratot, futtattam benne az ujjbegyemet... :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.06.19. 10:57:44

Ahogy mondod, gift!
E pericoloso sporghersi!

Azért ezek a teljesen lényegtelen apróságok rendesen megmaradnak egy gyerek emlékezetében. Aztán ha összefutsz egy-egy ilyen dologgal a mában, akkor meg döbbenetesen közel hozza az ember múltját minden ilyen apróság.
Én még a szagokkal meg illatokkal vagyok így. Ha megérzem egy bukszus (puszpáng) bokor illatát, akkor egyből nagyszüleim kertje jut eszembe, ahol sok nyarat töltöttem gyermekként és sok más növényzet mellett volt ott egy öreg nagy bukszus.

csipkebogyó 2008.06.19. 19:57:56

A hétvégén kaptam meg a Cseh Tamás "beszélgetőkönyvet".
Olvasd el!

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.06.20. 08:16:18

köszi hogy ajánlod a könyvet, már egyideje kerülgetem a dolgot, hogy megvegyem.

cyan 2008.06.21. 08:56:29

a Bábszínház emblémáját Koós Iván tervezte még az 50-es évek végén. akkor került a színházhoz, mint báb- és díszlettervező.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.06.21. 09:12:52

üdv cyan,
köszönet az infóért!
Különben általában az egyedi neonok legtöbbikét jónevű művészek tervezték. Nem is ártana egyszer nevesíteni ezeket a művészeket.

cyan 2008.06.21. 10:03:11

csak ezt az egyet tudom konkrétan, családi okokból kifolyólag. apósom volt...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2008.06.22. 06:33:29

1) Cyan rulez!:-D

2) Más: Öregszünk, uraim, öregszünk!:-) De milyen jó is ez! Beszélgettem kamaszporontyaimmal, nem is olyan egyszerű az ám, mint ahogy azt sokan elképzelik, és megpróbáltam velük megértetni, hogy ők már olyan hülyék (önzőek, elfogultak etc.), mint egy felnőtt, csak még nem olyan okosak (tehát véleményalkotásukban kissé jobban hagyatkozzanak a szüleikre); és e beszélgetést követően továbbgördült fejemben a gondolatmenet: valóban, minden életkornak megvannak a maga szellemi specifikumai (a Jóisten igazságosan osztja el a képességeket a különböző életkorokra). Amikor fiatalok vagyunk, úgy vág az eszünk, mint a beretva, friss az agyunk és hű, de termékeny ötletekben, ellenben nincs kellő perspektíva a szemléletünkben. Nem úgy később, beáll a lassulás (öregember nem gyorsvonat), de valahogyan kiszélesedik a horizont (óvatosabban, de magabiztosabban mozgunk az életben és a gondolatok világában is). Nekem ez utóbbi állapot komfortosabbnak tűnik, mint az ezt megelőzőek. Ki merem mondani: szeretek öregedni:-) (No, majd ha beüt az eü-krach, bizonyára felülbírálom még e kijelentésemet:-)

Bírom ezeket a sétákat, Gasper, mert bár (valószínűleg) sohasem jártam az általan bemutatott helyek többségén, mégis otthonosan érzem magam arrafelé. Ezen is sokat gondokodom mostanában: mi minden formálta, alakította, gyúrta olyanná a velem egyívásúakat, amilyenek vagyunk? Hogy ne legyen ez egy se vége, se hossza kommentár, hivatkozok: Desiré és az eső a címe a dalnak...

Van ám itt sokminden: hagyomány, bolseviki propaganda, és, ami mostanában nagyon piszkálja a fantáziámat, MODERNIZMUS (ez utóbbi szerintem egy
kulcsmomentum (szeretném is jobban megérteni, úgy a "géniuszát", mint a rám gyakorolt hatását:-))

No, de finished!

ü
bbjnick
(Pepin bácsi reinkarnációja)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.06.22. 18:08:40

bbjnick,
mondjuk nekem még csak három és fél éves a lányom, de már előre parázok, hogy akkor majd hogyan is lesznek a dolgok. Pláne hogy kamaszokat tanítok egy művészeti suliban és még ott is masszív problémákat látok. Na persze minket is tartottak a tanáraink annak idején lájtos gyerekeknek az úgynevezett nagy generációhoz, azaz magukhoz képest. Az ún. nagy generációt pedig az ő szüleik is illették bőven kritikával ('60-as évek). Ezzel együtt ma komolyabb problémákat vélek a mélyben. Aztán majd minden kiderül...

Nem azért hogy visszadícsérjelek bbjnick, de hasonlóan vagyok a Te írásaiddal, illetve idézett szövegeiddel is. Meglehetősen otthonosan mocorgok közöttük.
Na de tényleg utálok dícsérni, úgyhogy majd folyt. köv. az elkövetkező kommentekben...

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.06.22. 18:09:20

Ja, és kössz a Cseh Tamás linkért!

KJ 2008.06.23. 11:00:46

Szia Gasper
csak véletlenül kattintottam ide
de tök jó olvasni, h más is sokat gondol Cseh Tamásra
én elmentem a dedikálásra a könyvfesztiválra, és a könyvhétre is. Az elsőre nem jött, "betegség miatt elmarad" ez volt a táblán, de az utóbbin ott volt! (most a könyvhéten jun. 6)
nem vettem könyvet, nem is irattam alá
csak néztem,
mégsem kérdezhetem azt, hogy meséljen, hogyan küzdött
a helyi témában olvastam egy cikket még febr. környékén
ahol azt írta, hogy bár nem számított rá, de úgy néz, ki itt marad, és ez azt jelenti, h akkor keresi, hogy mit kell még tennie, mondania –

szoval van mit tanulnunk

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.06.23. 15:12:12

Üdv KJ,
kössz az újabb infókat!

csipkebogyó 2008.07.28. 21:35:59

Olvasom a Cseh Tamás könyvet, ha mondjuk producer lennék, akkor rögtön le is foglalnám, mert gyönyörű történetek vannak benne...

csipkebogyó 2008.07.28. 21:50:56

85. oldal, Erdély Miki...

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.07.29. 11:15:17

ne csigázz, csipkebogyó! :)

a héten most már megveszem a könyvet. :)

csipkebogyó 2008.07.29. 21:43:14

Az is jó, amikor az egyhatvanas farzsebfésűvel lövöldözik egymást.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.08.01. 23:09:25

Üdv Gasper. Ami a képcsarnokot illeti, volt ott egy Németh Erzsi, valami Németh Miklósnak a neje, egyébként a feleségem főnöke. Aztán ebből az emberből miniszterelnök lett és az Erzsinek muszáj lett miniszterelnöknének lenni. Aztán a nejem átvette a Derkovitsot. De számomra más miatt volt érdekes a Képcsarnok. Az igazgató 56 után a Fő utca parancsnoka volt. Nejem szernit. Engem kérdezgetett ismertem e..? Csak annyit tudtam, hogy egy alhadnagy volt a pk. Ez beleillik abba képbe, ahogyan szétszórták megbízható elvtársaikat a főelvtársak. Szerették a kultúraszagú területeket.
A nejem rendszeresen járt zsürizni, nagyrészt ez volt a munkája.Gazdasági oldalról. Összetartó társaság volt a Képcsarnok törzsgárdája. Egymást zsürizték a "Művészek" s jól felverték az árakat. Ha a polgár meggondolta magát, s elvitte a műtárgyat eladni, mert pénzre volt szüksége sokszor csak bagóért vették volna át. Valóban - a végjáték néhány dörzsölt pézember jutalomjátéka lett, de nem mindenkinek sikerült.
Fecsegek, fecsegek, s közben mindjárt éjfél. Hosszú tanulságos történet a képcsarnoké, igazi rablómese.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.08.02. 20:27:51

kedves inszeminator,
köszönet a forráspótló megjegyzésedért képcsarnok ügyben.
Egyébként festőművész apám -aki nem nagyon volt a képcsarnokkal kapcsolatban- sokat mesél arról, hogy milyen szinten ejtőernyőztek a komancsok a kultúra számos területére. Az már csak hab volt a tortán, hogy az egykori ávósoknak is közkedvelt terepévé vált ez a terület. Lásd még a könyvkiadást is.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu