HTML

Fontos idő

Tájoló

Felkérés táncra

Utolsó kommentek

Friss topikok

Tartalom

Licenc

Creative Commons Licenc

Lászlóbontás

2008.11.24. 14:26 Gasper

Fény és sötétség - néhány gondolat Lőrincz Tamás kiállítása kapcsán

Közel két évtizedes személyes tapasztalatomat osztom most meg a nagyérdeművel, hiszen jellemzően két típusú kiállításmegnyitó létezik a mai Magyarországon. Az egyik kategóriába azok a megnyitók esnek, ahol szar képek lógnak a falakon, viszont jó a bor. Aztán van a másik eset, amikor rettenetes a bor, viszont jó képek lógnak a falakon.
Létezik azért egy harmadik, igen ritka eset is, amikor jó a bor és a falakon lógó képek kapcsán is beindulnak a hasznos gondolatok.
Ez utóbbi, igen ritka esetre volt érkezésem két hete, hiszen egykori Kisképzős osztálytársamnak -és nagyon jó barátomnak-, Lőrincz Tamás festőművésznek nyílt kiállítása Budapesten.




Maga a megnyitó is igen rendhagyóra sikeredett, hiszen nem volt megnyitóbeszéd, ellenben a jó Tamás barátom megosztott pár gondolatot a megjelentek elött a most kiállított három nagyméretű festmény kapcsán. A megnyitó után egy héttel újra találkozót beszéltem meg Tamással, hogy a festményeket lefotózzam és hogy nyugiban átbeszéljük a munkái kapcsán egy héttel korábban elhangzott dolgokat.
Az alábbiakban az ő gondolatait, illetve beszélgetésünket adom közre rövidített formában, mely beszélgetésre a Fény utcai piac kávékimérésében került sor egy taknyos hétköznap délelöttön.

Ahogyan azt Lőrincz Tamás az elején elmondja, festészete leginkább az úgynevezett festői festészethez köthető, melynek igen jellemző attitüdje az illúziókeltés a fények és az árnyékok segítségével. Ez a fajta irány a reneszánsz óta megtalálható a festészetben, de igazán a barokk idején válik jellemző kifejezőeszközzé, azonban már jóval korábban, az antik római festészetben is felfedezhető mind a falképek, mind a mozaikok esetében. Emellet persze Tamás számára fontos kötődést jelentenek a magyar festészeti hagyományok, úgymint Ferenczy Károly és  Mednyánszky László munkássága, de itt említhetjük a nemrég Párizsban elhunyt festőművészünket, Csernus Tibort is.
Tamás munkáiban eddig is fontos szerepet vitt a fény-árnyék -mint kifejezőeszköz- jelenléte, de saját elmondása szerint korábbi képeinél (önportrék, ikrek) inkább a stiláris szándékok voltak az erősebbek. Ez a stiláris dolog viszont mostanában háttérbe szorul, és a fény-árnyék szerepe egyre mélyebb értelmezést nyer.  Rájött ugyanis arra, hogy a  fény és  a sötétség szembenállásának -vagy éppen egymás melletti párhuzamos jelenlétének- a vizsgálata sokkal komolyabb feladatot ad, ezáltal e kettő dolog ellentétének spirituális, illetve tudati aspektusai sokkal fontosabbak a számára. Magyarán festőművészünk  igyekszik a felszínről kicsit a mélyebb rétegek felé tempózni.

Versenyautó, olaj-vászon, 155x205 cm, 2008.

Tamás véleménye  szerint az ezredforduló, illetve a XXI. század eleje a tudatalatti hatalmának az erősödésével jár együtt. Egyre jellemzőbbé válik a technika behelyettesítő szerepe, ebből kifolyólag egyre intenzívebbé válik a természetről való leválás folyamata, illetve a valóditól való menekülés és az igazság fájdalma. S hozzáteszi még, hogy nagyon jellemző a halállal és a szexualitással szembeni értetlenség is.
Ma már ott tartunk, hogy a Terminator, vagy éppen a Szárnyas fejvadász története nem utópia, nem is sci-fi, hanem sok szempontból egyre inkább a megélt valóság, Lőrincz Tamás definíciójával élve: maga a realizmus.

Munkagép, olaj-vászon, 166x240 cm, 2008.

Fény és sötétség. Ez a szembenállás a festői minőség szempontjából nem létezik, hiszen a festészet -mint médium- számára egyformán otthonos közeg mind a fény, mind a sötétség. Mint ahogyan othonos közeg ez a művész számára is, aki adott esetben kívülről látva önmagát egyfajta kísérleti alanyként használja saját énjét, hogy meglássa a világban és a magában rejlő sötétséget.
Aztán szóba kerül a Cure A Forest című dala, mely egy misztikus erdőről énekel. Ez az erdő manapság egész egyszerűen jelen van az utcákon, magyarán a mindennapi életben vesz körül minket, és aki nem figyel, az csúnyán eltévedhet.


Nagy gyertyaégető, olaj-vászon, 180x225 cm, 2008.

Ellenben támpontot jelenthet a tradíció. Lőrincz Tamás számára például Rembrandt, vagy Velazquez festészete jelentheti ezt a kapcsot. Ehhez persze amennyire lehet, ismerni kell a régieket, illetve valamennyire rálátást kell szerezni arra a tudásra, melynek ők a birtokában voltak. Csernus Tibort idézve: "...ami még emlékeztet arra hogy mi volt, mi lehetett a festészet egykoron".
Lőrincz Tamás szerint elengedhetetlenül fontos, hogy a festészet találkozzon a mával, de ne a mai kor mércéjével mérve.

Az igazságot megvallva a fentiekben eléggé meghúztam Tamás gondolatait, melynek kizárólag az az oka, hogy én csak egyfajta önkéntes közvetítésre vállalkoztam most, amolyan  gondolatébresztő szándékkal. Ezzel együtt amennyiben bárkinek kérdése merülne fel a festményekkel, illetve a leírt gondolatokkal kapcsolatban, tegye fel nyugodtan kérdéseit, mivel májszter uram reagálni fog minden felvetésre.

 

A kiállítás megtekinthető:
2008. november 7-től 28-ig
szerdánként és péntekenként
14 órától 19 óráig

HUBA Galéria (NÉZHELY)
1012 Bp., Attila út 133. utcai bejárat

 

32 komment

Címkék: festmény kiállítás festészet lőrincz tamás


A bejegyzés trackback címe:

http://tajkep.blog.hu/api/trackback/id/tr61771079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2008.11.24. 17:37:35

Néztem, olvastam - gondolkodom…

Jó egy kis kitekintés - a városban annyi az apró kiállítóhely és program, hogy az ember leginkább csak otthon ül, hogy el ne tévedjen az erdőben.
Másutt meg a kevés az akadály. És is leginkább csak oda megyek, ahová meghívnak - néha még oda se.

Szeretnék egy misztikus erdőben szépen eltévedni :-)

Csutakaszürkeló 2008.11.24. 19:36:10

Tudjátok, ahogyan öregszem, egyre toleránsabb, egyre megértőbb leszek, és nagyon örülök annak, ha egy képzőművész őszintén, és nem csak az olcsó stílusbravúr okán foglalkozik intenzíven ama bizonyos "fény-sötétség" ellentétpárral, de:
(ne felejtsük, avagy vegyük észre) a reneszánsszal, a perspektíva "vezető szerepének" deklarálásával megindult a képzőművészet olcsó szemfényvesztéssé degradálása.
Ennek a bűvészkedésnek nagy-nagy bűne az, hogy rengeteg gyermeket tettek tönkre; rengeteg gyermeknek a Végső Alaphoz való, benne egy anyanyelv természetességével élő kötődését szakították széjjel.
No, ha nem figyelek, elragad az indulat. Mondom, amúgy nagyon elfogadó tudok lenni, de ennek is, mint minden rendszernek az alapja az, hogy kezeljünk mindent a helyén.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.11.25. 08:40:45

Csutakaszürkeló,
a perspektíva tanulmányozása egyébként nagyon izgalmas dolog és tapasztalatból mondom, hogy -tisztelet a ritka kivételnek- ismeretének hiánya tud némi gondot okozni a művészi hajlammal megáldott diákoknak.

Magyarán érdemes megtanulni, hogy aztán idővel érdemes legyen elfelejteni. (mondom, tisztelet a ritka kivételeknek)

A perspektíva tanulmányozása melletti kiállásom persze nem azt jelenti, hogy ne szeretném a japán fametszetek sajátos térábrázolását, vagy az iszlám művészetének arabeszkjeit, ahol nemhogy emberábrázolás nincs, de még a tér sem létezik, hanem csak egyfajta jellegzetes geometria, és a jellegzetes kalligráfiából adódó lehetőségek végtelen tárháza.
Tehát a térábrázolás létét, nemlétét, stílusát, stb is tipikusan a különböző kultúrák sajátosságai határozzák meg.

Amúgy ha már illúziókeltésről (parasztvakításról) beszélünk, akkor ebben az igazán nagy lépést az ellenreformáció művészete, a barokk hozta el.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.11.25. 10:26:06

A nagy gyertyaégető felidéz bennem egy emléket, melyet évenként megújíthattam, de idén már csak modernizált, hűlt helyét láthattam. Virtuális, szellemi, valóságosan átérezhető közösségi emlékező s egyben emlélkeztető hely volt, letehettem a gyertyáimat másokkal egyetemben távoli ismeretlen helyen elföldelt halottak emlékére, s a hatalom nem szólhatott bele. Szerettem, mert kényszer és elhatározás nélkül spontán alakult olyanná amit a kép sugall. Netán onnan való...? Esti látogatáskor, körben állva szinte kézzelfogható volt az áhitat. A gyerekeim is átérezték, mert ők gyujtották ott a mécseseket, tartalékolva ez utolsó pillanatra. Azt hiszem megint sikerült úgy elvenni valamit, hogy van helyette valami ami nem kell.
A másik két kép olyasmi, ami engem is gyakran elgondolkodtat. Szakszerű és célszerű valami. Tervezőjének legfontosabb célja, hogy az a valami célszerűen működjön a legjobb hatásfokkal, belehelyez valamit a környezetbe, s az ott már függetlenül attól, hogy éppen működik e vagy sem már önálló életet él. Egy 'festői' várrom a hegyoldalon az téma...Meg a szalmatetős parasztház...Plázaképek.
Néha kifejezetten élvezettel figyelem a lovaskocsik után zörgő korabeli remekeket, vatőgépeket, egyebeket. Szépek.
Csernus Tibor pedig... Jó hogy megemlítetted, egy livre de poche' címlapján láttam először, rögtön megfogott.

ekkerjoz 2008.11.25. 10:57:20

Fotoshop világban Rubens.
Esemes világban Tolsztoj.

Megnézem.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.11.25. 17:15:20

kedves Inszeminator,
én a farkasréti temetőnél található gyertyaégetőn döbbentem le mostanság. Mondjuk a régi főnixmadár sem volt semmi, viszont most egy akkora orbitális bronzpulykát raktak a helyére -rendes márvány posztamenssel- hogy azon aztán elképedtem. Természetesen gyertya és mécsesgyujtás céljaira minimálisra szűkült a hely és szabályosan a hányinger kerülgetett a látványtól.

Amúgy pedig Csernus festészetét jobban kéne itthon propagálni. Valószínüleg a franciák jobban ismerik, mint mi magyarok. Az utolsó igazán komoly hazai kiállítása 1989-ben volt itthon a Műcsarnokban, ahol a bibliai témájú képei szerepeltek elsősorban.

kedves ekkerjoz,
szinte megéreztem, hogy szimpatizálni fogsz a dologgal :)))

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.11.25. 17:17:35

Ja, bocs. Tavaly a Kogartban is volt egy komoly Csernus kiállítás.

Csutakaszürkeló 2008.11.25. 19:09:47

Gasper, mit akarok mondani:
A vászonnak nincs mélysége, csak síkja; a rákent perspektívikus kép már eleve becsapás. Szemfényvesztés.
Amikor a gyermek (meg a magyar faragó pásztorember, meg, mondjuk, a primitív, tanulatlan, bunkó, állat természeti népek) nem használja a "mélység" nevűt a három D közül, akkor megnyeri az IDŐt, és a szabadságot arra, hogy ne "ábrázoljon", hanem történésben vegyen részt. Egy vonalat húzó gyermek nem látszatot ábrázol, hanem történést folytat! És nem tud mellébeszélni; nagyon célratörő: nem használ mellékes, felesleges vonalakat. Őszinte.
Ezt veszíti el, amikor megtanul frankón árnyékolva meg vetülve lerajzolni egy széket.
Na, hát így képzeljük el a bűnbeesést. Összemberiségi szinten.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.11.25. 19:56:37

Csutakaszürkeló,
én különben tökéletesen értem a mondandódat. Ráadásul állandóan figyelem a lassan négyéves lányomat, ahogyan papírra rajzol, fest különböző színekkel, különböző anyagokkal. Azt tudom mondani, hogy fantasztikus látni azt a fajta nyom-, és jelhagyást, amit egy gyermek elkövet.

Ezzel együtt ott van a camera obscura jelensége, mely gyakorlatilag a világ születésével egyidős. A dolog semmi másról nem szól, mint fényről, időről és térről (perspektíváról).
Mondom, a jelenség ősi, de először az arabok kezdtek komolyabban foglalkozni vele, hogy aztán Leonardo beemelje használatát a festészetbe, hogy aztán a fotográfia megszületésével rögzíteni is tudjuk azt a képet. A fényt, az időt és a teret.

Sajnos (vagy nem sajnos?) a gyermek idővel elfelejt egy csomó dolgot, köztük olyan archaikus dolgokat is, amit adott esetben felnőttként próbálunk visszaszerezni kisebb nagyobb eredményel.

Persze ott van Joseph Beuys művészete, aki gyakorlatilag a túlélés eszközeiből (zsír, filc) alkotta meg életműve jelentős részét, hiszen egykori luftwaffe pilótaként kilőtték alóla a ruszkik a Ju-87-est (a Stukát), hogy aztán félholtan földetérve arratévedt krími tatárok megmentsék az életét. Zsírral kenegették és filcbe tekerték a halálra fagyás ellen, valamint visszhozták az életbe. De ott van az az akciója is, amikor ketrecbe zárta magát két prérifarkassal. Na az sem volt akármilyen akció.
Szóval amit Beuys kapcsán mondani akartam: totálisan közérthető (kéne hogy legyen) az ő "archaikus" viszonyulás a dolgokhoz, de az emberek többsége a mai napig nem érti a fószert.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.11.25. 21:22:17

Nem akartam részletezni, gondoltam rájössz, hogy a farkasréti temetőről van szó. Elborzasztott engem is a pulyka.
"...nyom és jelhagyás, amit egy gyermek elkövet" - ez pompás. A kérdés, hogy miért felejteti el vele ezt a képességet az u.n. civilizáció....?
Joseph Beuys- ról még nem is hallottam, vannak súlyos hiányosságaim.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2008.11.26. 08:32:31

Igen, igen: Farkasrét.
A hab a tortán, hogy idén - miután gondosan megszüntették a főbejárat előtt a jelzőlámpákat, két nagyszülő+mama+unoka+gyerekkocsi csak a vezetők jóindulata miatt jutott át, pedig egy héttel a "csúcs" előtt mentünk, hétköznap reggel - hogy a bejáratnál fizetőkaput (!) állítottak fel, miközben a környéken nem hemzsegnek a parkolóhelyek. Ráadásul a nyolcas busz vonalán aszfaltoztak - ami szép dolog (legalább ott), de hogy nem jutott eszükbe, hogy talán nem akkor kellene???

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.11.26. 08:52:30

Inszeminator,
sejtettem, hogy Farkasrétre gondolsz és az is elképesztő, amit Mormogi Papa ír, hogy pont akkor nyomatták az aszfaltozást, amikor a legnagyobb menet volt Farkasréten.
De arról a bronzpulykáról még az is beugrott, hogy ekkora lóvéból jónéhány jelentős személyiség lerobbant sírját is rendbe lehetett volna hozni tokkal-vonóval.

Joseph Beuys kapcsán találtam egy angol nyelvű szöveget a wikipédián:

en.wikipedia.org/wiki/Joseph_Beuys

Meg itt van egy magyar nyelvű változat, de ott néhány baromságot is írnak:

hu.wikipedia.org/wiki/Joseph_Beuys

Csutakaszürkeló 2008.11.26. 13:35:32

Kedves Inszeminátor, én megmondom: félelemből és irigységből.
Boldogtalanság okán.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.11.26. 15:38:27

Festői festészet ... amatőr sport ... falusi dalárda ... vásári színjáték ... bűvös szakács ...
Maga magáért, mindent amiért van. Illetve nincs.
Éhezőnek a kenyér, fagyoskodónak a hajlék, a ma emberének a gondololat egy csepp műalkotásba hajtogatva.
Ember a robotok közt!


Miért fotótémákat választ? Ez is a kontraszt része?
Az árnyékban a lényeg, szem elől takarva?

csutakaszürkeló // "rengeteg gyermeket tettek tönkre; rengeteg gyermeknek a Végső Alaphoz való, benne egy anyanyelv természetességével élő kötődését szakították széjjel."

Ez azt jelenti, hogy szerinted jóval később kellene tanítani nekik a perspektíva értelmezését, esetleg aztán - nagyon feltételesen - az ábrázolását?

Ez a tönkretevés a világ hazug értelmezését, ennek alapigazságként elfogadását, kétséget és lelki zűrzavart jelentene?

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2008.11.26. 16:25:33

Gasper, megnéztem az általad linkelt Beuys lapokat - a könnyebbség kedvéért a francia változatot olvastam végig.
Jó, mert eszembe juttattta Krefeldet (ott született, bár a fr. lap szerint ezt később misztikusan megváltoztatta "Clèves"-re - talán a hercegnő miatt:-) ahol gyerekkoromban jártam egyszer. Olyan régen, hogy a legnagyobb élmény az Állatkert volt, ahol az állatok szabad kifutókon élhettek (nálunk ennek még híre-hamva nem volt), meg egy játékbolt kirakata, ahová nem volt időnk bemenni…
Viszont volt sok más élményem akkor, jók is, meg másmilyenek.
Tudom, OFF volt, de itt örülök neki:-)

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.11.27. 00:17:07

Fejlődök rohamosan. Már korábban megtaláltam a Beuys wikipédiás cikket magyarul amit megemlítettél Gasper, és most hogy Mormogi papa francia változatról írt, hát azt is. Angollal sajnos semmire nem megyek. Nem tudom miért hagy hidegen, tudom változtatni kellene.
Vero, szabad a választás, sok minden adódik, a rátalálás is fontos.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.11.27. 12:56:57

vero: "Miért fotótémákat választ?"

Ez különben jogos felvetés lehet, talán jön rá válasz.

Inszeminator,
amúgy Beuys tényleg olyan, hogy vagy ráhangolódik az ember, vagy nem. Attól még nem kevesebb valaki, ha Beuys művészetére nem indul rá. A konceptuális művészet már csak ilyen. Habár én Beuys dolgait azért szeretem, mert nagyon hitelesnek érzem azt a dolgot, ahogyan ő az élet-halál közötti lebegést feldolgozta a maga módján. Nyilvánvalóan nem (csak) az esztétikum művészetének a lényege, hanem a gondolatiság. Kicsit amolyan sámánszerű figura volt ő szerintem.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.11.27. 13:47:39

Lehet, hogy ő azt fogja mondani: Mi az hogy fotótéma. Minden téma lehet fotóra vagy ecsetre való. A vászonról viszont úgy köszön vissza, mintha fotózták volna. Nyilván ez is egy koncepció. Szóval ez érdekelne.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.11.27. 13:59:01

vero,
teljesen ül a meglátásod, mivel a fotófelhasználás lehet konceptuális dolog, lehet segédeszköz vázlat gyanánt, viszont lehet a béna mesterségbeli tudással rendelkező festők mankója is, de az persze rögtön nagyon cikin lejön egy festményről, habár a gyűjtők manapság gyakran ez utóbbi kategóriába eső képeket kedvelik a leginkább és viszik is, mint a cukrot.

Ráadásul ma nagyon nagy divat ez az ún. újrealista festészet, amiben rengetegen alkotnak jól, rosszul és szarul.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2008.11.27. 14:39:16

Gasperem,
mikor a Műcsarnokban megrendeztek egy Vasarely kiállítást (talán 71-ben?), az egyik sarokban állt egy egészen kicsi kép - egy "ecsetgyakorlat".
Szerény méretű csendélet - a részletekből csak a klasszikus, állítható végtagú fababára emlékszem, mert annak a fáján ott volt az erezet a hajszálnál is vékonyabbik. Mint egy fénykép - és mégsem.
Nekem ettől a képtől lett hiteles a többi alkotás, beleértve a kirakókészletként legyártatott műanyagelemekből kirakottakat is.
Mert nyilvánvaló: nem azért rajzolt-festett másként, mert nem tudott így - előbb megtanulta a leckét…
Hát így van ez.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2008.11.27. 17:14:43

Urak, nem bírom megállni, hogy ne szóljak bele a beszélgetésbe, amit már napok óta élvezettel olvasok:-)

Inszeminátor írja: "...nyom és jelhagyás, amit egy gyermek elkövet" - ez pompás. A kérdés, hogy miért felejteti el vele ezt a képességet az u.n. civilizáció....?"

Csutakaszürkeló válaszol: "Kedves Inszeminátor, én megmondom: félelemből és irigységből.
Boldogtalanság okán.

Ez pedig így igaz. (Szerintem is.)

Más, de ugyanaz:-): Minden alkotás az, ami. Annyit tud, amennyit mutat. Le a kalappal mindenki előtt, aki műalkotások létrehozására vállakozik (ahhoz kell csak bátorság). És ez az írásra is igaz (bármiféle, bárminemű írásra). Az alkotás nem hazudik. Azt mutatja, ami.

Nemrég volt egy sajátos élményem. Kamaszlányommal próbáltunk költészetről beszélgetni. Mi tetszik, mi nem tetszik, miért tetszik, miért nem tetszik? - nagyjából ebben a témakörben.

Amikor fölvetettem neki, hogy a költészetben (és minden művészetben) fennáll egyfajta kölcsönösségi viszony, azaz nemcsak a befogadó méri meg a művet, hanem a mű is a befogadót, lányom fölpattant a székéből és ott hagyott:-)

No, ennyit mára a művészetről:-)

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.11.28. 00:24:19

bbjnick: "nemcsak a befogadó méri meg a művet, hanem a mű is a befogadót"

De akkor mi a gondja Csutakaszürkelónak azzal a bizonyos perspektívával?
Vagy említettem a camera obscura ősi jelenségét. Arra például miért nem jött reflexió? Mondom, ősi a jelenség.

Vagy ott van a római Szt Péter bazilika és mondjuk az Il Gesu. Mind-mind tömény perspektíva és hogy megkontrázzam - perspektívakorrekció (!!!).
Vagy most akkor elbeszélünk egymás mellett?

Mi a különbség Altamira és Masaccio, vagy éppen Lascaux és mondjuk Rembrandt között?
Mondom rögtön a választ! Semmi!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2008.11.28. 13:44:26

Kedves Gasper!

"De akkor mi a gondja Csutakaszürkelónak azzal a bizonyos perspektívával?"

No, erre ő volna hivatott válaszolni (szerintem meg is fogja tenni):-)

De, ha megengeded, hozzászólnék én is a kérdéshez:

bbjnick.blog.hu/2007/11/20/szombat_esti_mozi_avagy_mozgokepertelmez

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.11.28. 15:06:58

kedves bbjnick,
Az idézett szövegek jelentős részét egyébként magam is olvastam már korábban és nagyon fontos alapvetéseknek tartom azokat, ráadásul nagyon aktuális problémákra világítanak rá. Beleértve a perspektíva kérdését is, sőt egy gondolatban már fentebb én is leírtam a gyermeki lét bizonyos aspektusait, amit egyébként Inszeminatornak tulajdonítottál: "(...)azt a fajta nyom-, és jelhagyást, amit egy gyermek elkövet."

Ezzel együtt egyikünk sem Hamvas, Tarkovszkij, vagy éppen Bazin, éppen ezért én igazából most nem idézetekre lennék kiváncsi, hanem a személyes gondolataitokra és a megélt élményeitekre az itt folytonosan felmerülő kérdések kapcsán.

Idézni fontos dolog, de nekem lassan eszembe juttatja két teológus egykori vitáját, akik úgy érveltek egymás ellen, hogy egy épkézláb mondat sem hangzott el, csak llyeneket vágtak egymáshoz, hogy "ha te azt mondod Jn 1, 16-18, akkor én azt mondom Mk 2,23-28"
(persze most csak a hasamra ütve dobtam be a fenti bibliai verseket.)

Szóval személy szerint én most tényleg kiváncsibb lennék rátok, a ti véleményeitekre, hiszen alkotó ember vagyok, aki a saját megélt tapasztalatait igyekszik átírni más minőségbe, és itt a hangsúly most a saját tapasztaláson és a saját "íráson" volna.

Csutakaszürkeló 2008.11.28. 16:02:47

Bocs, fiúk, de néhány napra homályba vonulok, mert, ahogyan az igazi avatottak mondják: eldurrant a vinyóm.
Ez most sajnos nem "gyenge", hanem "zsebbenyúlós" kifogás.

vero 2008.11.28. 16:17:54

Csutarkaszürkeló feldobta a pásztorművészetet. Nos, ha valaki olvasott róla, akkor szerintem érti, hogy mit akar (én - azaz ÉN - olvastam és azt hiszem értem mit akar). Ha nem olvastárok akkor ajánlom, nagyon érdekes, de előre szólok, hogy Pap Gábor, ha valakinek esetleg fenntartásai volnának.

Most megyek altatni, de reflektálnék még. Persze csasz. ló válaszát várná, kiváltképp.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.11.28. 17:14:24

no problemo, Csautakaszürkeló. Lényeg hogy rendeződjenek a viszonyok.

vero,
egyébként nekem semmi bajom az archaikus dolgokkal. Sőt!!!! Elengedhetetlenül fontosnak tartom az ismeretüket és a tanulmányozásukat. Csak ez a poszt szerintem most nem egészen erről szól, mégha minden esetben vissza is kanyarodhatunk az ősi, vagy éppen purista dolgokhoz.

Ezzel együtt most itt kapacitálom bbjnicket, vagy Csutakaszürkelót, hogy írjanak a blogjukban az ő gondolataikról a témával kapcsolatosan.

vero 2008.11.28. 17:19:49

Igen, oda való volna, csat itt kaptam el.

Kíváncsi vagyok majd Lőrincz Tamás válaszára. Esetleg megérne egy posztot a gondolati vonal.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2008.11.28. 17:20:15

Kedves Gasper!

Most egy bazinagy OFF!

Konzervatórium-ügyben ez a "kedvencem".

Nézd, én két kamaszgyereket nevelek, szóval, ki vagyok képezve, de azért ez már nekem is betette az ajtót:-D

Itt írom le:

bbjnick.blog.hu/2008/11/28/a_dolgok_allasa_vagy_semmi_komoly_hamvas_bela_eskuszom_de_tenyleg

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.11.28. 17:30:44

vero,
a májsztert is kapacitálom a reagálásra.

bbjnick,
most indulok egy másik kiállításra (arról is szeretnék beszámolót), úgyhogy ma lehet hogy kicsit elsüllyedek, de holnap legkésöbb elolvasom a linket.

Amúgy Balavány beígért holnapra valami írást a Konzervatóriumon zajló vita kapcsán, úgyhogy vegyétek a holnapi Nemzetet.

bbjnick · http://magyarido.blog.hu 2008.12.09. 04:23:23

Kedves Gasper!

Csutakaszürkeló nick közös elmélkedést kezdeményez a "perspektíváról"

itt:

magyarido.blog.hu/2008/12/07/hello_evribadi_hello_szambadi

amiből még valami (szamszing:-)) is lehet:-)

Nézz oda, ha van érkezésed!

ü
bbjnick

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu