HTML

Fontos idő

Tájoló

Felkérés táncra

Utolsó kommentek

Friss topikok

Tartalom

Licenc

Creative Commons Licenc

Lászlóbontás

2009.09.17. 10:25 Gasper

Felső-magyarországi anzix

Mád, Tokaj-hegyaljai borvidék 2009. nyarán. A kaliforniai álomgyár fölé magasodó emblematikus felirat parafrázisa meghatározó elemként érvényesül a Mádot a külvilággal köldökzsinórként összekötő aszfaltút felett.
 

Egyszer már írtam a vidékhez fűződő fiatalkori emlékeim néhány jelentős fragmentumáról, most azonban egy évtizednyi hosszú távollét után az elmúlt nyáron újra tiszteletemet tettem itt, hogy emlékeimmel viaskodva a családomnak is megmutassam a környék felszínen fellelhető, de többnyire a mélybe mutató momentumait.
Felszínről írok, hiszen a néhány napos tartózkodás alatt főként csak a többek által ismert helyeket jártuk be, szemben a régi időkkel, amikor a Zemplénben és Abaújban, illetve a Cserehát peremén még komoly szociografikus képvadászatokat is ejtettem. Igaz, akkor még fekete-fehér Forte filmre, ma meg már megfoghatatlan pixelekre.
Az itt látható fotográfiák talán nem többek haszontalan ansichtskartéknál, amolyan képeslapfotográfiáknál, valamint a hozzájuk fűzött apróbetűs feljegyzéseknél, melyeknek nem titkolt szándéka egyfajta hangulatjelentés a jelen állapotairól.
Mindazonáltal ne ijedjen meg a nyájas olvasó, ha időnként a turisztikai kiadványok ismertető szövegének szándékolt színvonalával találja magát szembe, hiszen az alkalmas pillanatokban úgyis szubjektív vizekre evezek.


Sárospatak


A sárospataki vár keleti, Perényi-szárnya a Lórántffy-loggiával, a Vörös-toronyból.


Ezt az egész épületegyüttest úgy is érdemes nézni, hogy itt a magyar későreneszánsz építészet egyik jelentős darabjával állunk szemben, s mint olyan, ehhez hasonlót legközelebb Erdélyben és a Felvidéken találunk, nemritkán tökéletesen lerobbant, vagy megsemmisülés közeli állapotban.


A sárospataki vár a mohácsi csatavesztés utáni években került Perényi Péter birtokába, aki az 1500-as évek közepén építette ki a reprezentatív célokat szolgáló szárnyat.
Késöbb a Dobó, illetve Lórántffy családok tulajdonába került a vár, majd Lórántffy Zsuzsannának I. Rákóczi Györggyel kötött 1616-ik évi  házassága révén hozományként került a Rákócziak kezébe a vár. A Rákócziak időszakában egy évszázadon keresztül fejedelmi központként működött a hely, mely egyfajta összekötő kapocs is volt a  Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség között.


A vár falai között többek mellett megfordult Bocskai István, Bethlen Gábor és  Comenius is.  Sőt, magának Balassi Bálintnak is itt volt a menyegzője a szépséges Dobó Krisztinával. És akkor a Sub Rosa terem titkairól még említést sem tettünk. De most nem is fogunk.
A Rákóczi-féle szabadságharc után osztrákok kerültek a falakon belülre, majd 1875-től egészen 1945-ig a
Windischgrätz család birtokában volt az épületegyüttes.


Amennyiben sétára indulunk a Bodrog parti kálvinista Athén szebb napokat is megélt utcáin, azon nyomban egy izgalmas időutazás részesei lehetünk, hiszen egyik pillanatról a másikra jutunk el a Rákócziak dicsfénytől övezett korától a XX. század hetvenes-nyolcvanas évtizedéig, mely korban a szociálizmusnak is nevezett népboldogító rendszer büszke lakói uraikkal való sűrű összekacsintások közepette építették a népköztársaságot. Ezen időszak tárgyi emlékeiből szemelgetünk most pár momentumot a XXI. század elején.


A géemkázásnak is nevezett keresetkiegészítő foglalatosság méltán tette büszke és öntudatos embertípusává a legvidámabb barakk lakóját. Az utcatábla már a klerikális idők restaurációs kísérletét mutatja.


A nyolcvanas évek időszaka komoly kísérleti terepet jelentett Makovecz Imre, organikus magyar építész számára, melynek folyományaként Sárospatak urbánus szövete is gazdagodott néhány, az építész által tervezett művel, jelen esetben a máig viruló Bodrog Áruházzal.


A Bodrog Áruház főhomlokzata a Karácsonyról visszamaradt  világító nippekkel.


A nyolcvanas-kilencvenes években méltán népszerűvé vált hollywoodi filmszínész ifjúkori arcképe láthatóan ma is komoly reklámértékkel bír errefelé. Ezt módfelett könnyen megállapíthatjuk, amennyiben Salátáné Marika cégtulajdonos férfi fodrászatának portáljára tekintünk.


„Anett kurva” -hirdeti határozottan egy merev hímtag társaságában a recski foglyoknak is emléket állító különös kapu.


A pataki tartózkodásom alatti reggeleken rendszeresen haladtam el a városi rendőrkapitányság épülete elött a napisajtó megvásárlása céljából, a hírlapárus irányába.
Ezeken a reggeleken igen megszokott  látványt nyújtott az erősen szolárium barna arcú, valamiféle etnikai kisebbséghez tartozó asszonyok, valamint apró kis purdék kisebb-nagyobb, ámde annál vidámabb csoportosulása a nevezett hivatal elötti járdán.


Széphalom


Széphalom a csend, a nyugalom és a szent áhítat kis szigete. Már amennyiben nem találkozunk össze kétbusznyi belföldi turistával.
A képen márványszobor-lábú hítvesemet láthatjuk, mellette pedig a tőle örökölt, hasonlóan erős akarattal rendelkező leányunk fut az éppen őket fotografáló édesapja felé.


Kazinczy Ferenc csodálatosan felújított mauzóleuma az előbb bemutatott kislányommal, amint a lépcsőkön kaptat fel, s felfelé.


Egy voyer jellegű kedvenc felvétel. Természetesen a látszat csal, hiszen a mauzóleumban személyesen is tiszteletemet tettem.


Az egykori Kazinczy-birtok peremén található, a tájba valóban organikusan illeszkedő Magyar Nyelv Múzeumát látjuk, mely 2008-ban nyitotta meg kapuit. Számomra igen kellemes élményt jelentett ennek a múzeumnak a megismerése, melyről innen lehet bővebben informálódni. (a képen staffázsként felbukkanó személyben már nem a feleségemet tisztelhetjük)



Gönc


Ezen a képen a  méltán híres gönci Huszita-házat láthatjuk, noha ebben az épületben -legalábbis jelen állapotában- soha nem tartózkodtak Husz János egykori magyarországi követői. 
A feltűnően szép fekvésű Gönc azért másról is híres volt a múltban. Egyrészt a környék igen ismert híresen zamatos sárgabarackjáról, de méginkább ismert az abból készülő párlatokról.
Továbbá meg kell még említeni az  évszázadok alatt  fogalommá (és sajnos mára már csak emlékké) lényegült gönci hordó létét is, mely teljességgel összeforrt a szomszédos Hegyalja kiváló borainak jóhírével. A gönci tölgyfahordó űrmértéke
egészen pontosan 160 iccének, azaz 136 liternek felelt meg, továbbá ez a hordó szolgált űrmértékül az aszúbor elkészítéséhez is. És hogy miért beszélek múltidőben a gönci hordóról? Mert Göncön pár évvel ezelött halt meg az utolsó kádármester és senki nincs, aki továbbvigye a mesterséget, holott igény bőven lenne rá. Ezzel együtt persze ne dőljünk meggondolatlanul a kardunkba, hiszen a gönci hordót, pontosabban annak szabványos méretét más kádármesterek, más településeken továbbra is készítik.
És még azt is el kell mondanom, hogy Gönc híres volt nagyszámú fazekasmesteréről is, de sajnos az utolsó fazekas néhány évvel ezelőtt hunyt el.
Habár fia ismeri és érti ezt a szakmát, foglalkozni már nem akar vele.


Örök dilemma egy alkotó ember számára, hogy milyen módon örökítse meg önnön magát az utókor számára. Erre láthatunk  itt most egy eklatáns példát a Huszita-ház enteriörjében egy csodálatos, eredeti foncsorozású régi  tükör és néhány archaikusnak mondható, helyi ősöket megörökítő fotográfia társaságában. A másik helyiségben  a már Széphalmon megismert családom tartózkodik, amint éppen a belépőjegyek dolgában boltol egy igen kedves helyi asszonnyal.
Amikor a Huszita-ház megtekintése utáni délidőben rövid sétát tettünk a gönci utcákon, erőteljes benyomásokra is szert tettünk: a néhány, főként idős őslakost leszámítva nagyszámú, fiatalsága teljében lévő, láthatóan dologtalan etnikai kisebbség lézengett szanaszét mindenfelé. Ezen kívül feltünt még egy szemmel láthatóan turista státusú, „MAGYAR VAGYOK, NEM TURISTA” feliratú pólót viselő előember is a barátnőjével. Ez már túl sok volt egyszerre, úgyhogy hamarosan tovább indultunk Vizsoly felé.
Isten veled, Gönc!



Vizsoly

Erről a különösen szép templomról érdemes tudni, hogy építészeti szempontból három nagyobb téregységre oszlik. A négyzetes alaprajzú torony aljában található az ajtó, ahonnan a kereszboltozattal fedett hajóba lépünk. A harmadik téregység maga a szentély, ami önmagában is három részből áll össze, melyből a harmadik egy félköríves lezárása a szentélynek. Az 1200-as évek elején a mostani szentély jelentette a templomot, amihez valamikor az 1400-as évek elején épült hozzá a karzattal ellátott hajó és a torony. A XVI. század második felétől a református egyház tulajdonában van a templom.

Egy villám sújtotta gólyafészek szomorú látványa fogad minket, amikor leparkolunk a vizsolyi templom közelében. A gólyaszülők és kicsinyeik állítólag mind elpusztultak.
Közben a templomtól száz méterre található kis talponálló bűfé asztalánál isszuk a kávénkat, amikor egy hatvanas, színjózan, ám igen dühödt paraszt alpári stílusban úgy en bloc küldözgeti vissza a papokat és az orvosokat a szülőanyjukba. Erre fel békében magunk mögött hagyjuk a talponállót, benne felejtve agrárproli véglényünket, majd inkább a református templom felé vesszük az irányt. Mondjuk
egy kellemesebb antréval jobban esett volna a vizsolyi viszontlátás. Meg aztán mégis csak itt, a templommal szembeni rögtönzött nyomdában, Rákóczi Zsigmond védelme alatt nyomtatta ki Károli Gáspár uram hat lelkésztársával az első teljes magyar bibliafordítást az Úr 1590-ik évében.


A templomban látható egy példány az első, 1590-es kiadásból. Az első kiadás úgy 700-800 példányban készült el, melyekből mára  csak 52 maradt fenn, ebből 24 található Magyarországon.


Ezen a fotón jól látható a hajó és a három részre tagolt szentély térrendszere.
Paradox módon a középkori freskók kiválóan konzerválódtak a protestáns templomokban -így Vizsolyban is-, hiszen a magyarországi reformáció idején gyakran csak lemeszelték a falakat, így a nyolcvanas években történt feltárások során a mész konzerváló hatása következtében jó állapotban kerültek elő a falfestmények, melyek eltérő időkben, más-más mester keze alatt készültek.
A freskók témái többnyire bibliai történetek, de megjelenik a Kárpát-medencében, illetve Horvátországban egyedülálló Szent László legenda néhány jelenete is.
Talán fontos még megjegyezni, hogy noha a református templomok teljességgel elvetik a képábrázolást, a több mint két évtizeddel ezelötti restaurálások által most érvényesül egyfajta ökumenikus szándék is.




Boldogkő vára


A kilencvenes évek elején még egyáltalán nem volt úgy kiépítve a vár mint manapság. Akkoriban az operettfíling sem érvényesült annyira, mint most a nagy parkolóval és a rohadt giccsárusokkal. Nemhogy árus, de még egy fonnyadt lélek sem nagyon volt itt fent annak idején. Persze nyilván valamit valamiért. De hát akkor is!
Akkoriban a művésztelepről hoztuk
ide a lányokat naplementét nézni. Csend volt, nyugalom volt, sárgás-vöröses fények voltak: az a bizonyos, filmesek által is nagyon várt  arany tíz perc, mielött a nap végleg lebukik a halálba. Tíz perc: sem több, sem kevesebb.

Boldogkő vára egyébként komoly hely volt a magyar történelem során. A környék domborzatából jellegzetesen kiemelkedő sziklaszirten álló várat IV. Béla ösztönzésére emelték a tatárjárás után, itt a Hernád völgyében. Az erődítés a Kassa felé vezető utat ellenőrizte évszázadokon keresztül. Ezalatt az idő alatt a vár több jelentős család birtokában volt. Bővebb infók innen.


A várhegy oldalában főként sárgabarackosok vannak. Engem ezek a gyümölcsösök kicsit a toszkánai olajfa ültetvényekre emlékeztettek azzal a különbséggel, hogy amíg arrafelé tisztes megélhetést biztosít az olajbogyó, itt ugyanez nem mondható el a sárgabarackról.


Innen a várból igazi kultúrtájnak tűnik a vidék. Bárcsak a valóságban is így lehetne.


Ezt a látványt szeretem innen a legjobban. Az az erdős domb ott középen Abaújkér felé, különösen szép.
És hát nem csoda hogy évszázadokon át könnyedén ellenőrizték
innen a hadi és a kereskedelmi mozgásokat, úgyhogy  nézzük meg közelről, hogy manapság milyen is ez az út.



A  Boldogkőváraljáról vezető úton, Abaújkér felé


Tizennyolc évvel ezelött, egészen pontosan ebből a nézőpontból készítettem egy fotót erről a magtárról. Persze az a fotó még filmre készült, egy 1600-as fekete-fehér Kodak T-Maxra, amit egy svájci fotóssal cseréltem egy Forte 400-asért cserébe. A svájci ugyanis azt mondta, hogy olyan jó fekete-fehér nyersanyaggal mint a 400-as Forte, még nem találkozott. Véleménye nem állt messze a valóságtól, de ma már nem tudna a srác Forte filmhez jutni.
De most nem is ez a lényeg, hanem figyeljünk inkább az itt látható épületre. 1991-ben ugyanis ezt a magtárat még használták. Akik pedig használták, meglehet hogy ma már nem élnek, vagy ha kellőképpen fiatalok voltak akkor, most lehet hogy a szerencsi Tesco árufeltöltőjeként járnak be éjszakai műszakra. És még annak is örülnek, hogy luk van a fenekükön.


A magtárral szemközt, a földút -ma már inkább ösvény- másik oldalán két gazdasági épület állt. Két régi szép épületet képzeljünk el, melyeknek sarkait támpillérek tartották. Szóval komoly épületek voltak ezek még közel két évtizeddel ezelött is. Ma meg már csak a semmibe vezető kátrányos villanyoszlopok állnak az összedőlt romok mellett.



Kassa


„Minden igazi város - Párizs, Chartres, Tours, Lőcse, Nürnberg, Firenze, Oxford és Kassa is - őrt áll az időben a belső tartalom körül. Párizs ma is a Cité, a Ville és Szent Lajos szigete; amit az idő e belső egységekhez hozzáragasztott, amit a püspök, az egyetem rektora és a hercegi helytartó az uralmuk alá rendelt negyedekben felépítettek, s amit azután változó nemzedékek metropolisszá nagyítottak, már csak toldalék. Igaz, néha félelmes és nagyszerű toldalék. De Párizsban a város ma is néhány ház csak a belső negyedekben; minden más külváros e néhány ház és gondolat körül. Igazi városokat nem lehet elhatározásszerűen alapítani. A hely megigézi az embert, s az ember nem tud kitérni előle. Így találkozott alapítóival Kassa, hatszáz év előtt.
Már elnézést hogy Kassa kapcsán én is Máraival jövök, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy kamaszként apám mindig elhozott ebbe a városba, amikor a környéken jártunk. Megmutatta Márai szülőházát, amit akkor még semmi nem jelölt, hiszen magáról Márairól sem lehetett nagyon beszélni. Főleg nem Kassán.
Egyébként úgy tizenöt-húsz évvel ezelött még elég sok német és magyar szót lehetett hallani az utcákon, ez az állapot mára már szinte teljesen megszűnt. Állítólag a főutcán is bezár a magyar könyvesbolt és a kassai magyar színházat, a Tháliát is ez a veszély fenyegeti.


A Szent Erzsébet főszékesegyház az érett magyarországi gótika egyik legszebb példája (a Gyulafehérvári érseki székesegyház mellett). Bár már olyat is hallottam, hogy a kassai dóm a szlovák (sic!) gótikus építészet kvintesszenciája.


A főoltár szintén jelentős munka, amelyet 1474 és 1477 között készített három mester.
Az oltárszekrény közepén a Madonna helyzkedik el, karján a gyermek Jézussal. Jobbján Erzsébet -Keresztelő Szt. János anyja-, balján pedig Árpád-házi Szent Erzsébet található. Az oltár nyitott állapotában
Árpád-házi Szent Erzsébet élete követhető végig tizenkét táblán.
Nagyböjt idején, amikor a belső szárnyakat behajtják, Krisztus szenvedéstörténete látható huszonnégy festményen, a külső szárnyakon pedig Mária életéből vett jelenetek, melyek viszont csak Adventkor, az oltár teljesen csukott állapotában láthatók.


Amikor régen Kassára értünk, első utunk mindig a székesegyházba, a vezérlő fejedelem uram kriptájába vezetett, vizitáció céljából. Igaz, akkor még nem voltak nemzetiszín szalaggal ellátott koszorúk, viszont voltak névtáblák, melyekből kettőre jól emlékszem: František Rákóczi és Mikuláš Bercsényi.
A középső szarkofágban II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona és a fejedelem idősebbik fia, Rákóczi József nyugszik. Ha jól emlékszem balra Esterházy Antal tábornagy, jobb oldalon pedig a fejedelem hű udvarmestere, Sibrik Miklós ezredeskapitány fekszik. De elnézést ha a rendezői jobb-bal elrendezés az érvényes.


A három szarkofággal átellenben nyugszik a jó Bercsényi Miklós főgenerális uram és  a bujdosásban is mindvégig hűséges hitvese, Csáky Krisztina grófnő.

Talán néhányan emlékeznek rá, amikor a kilencvenes évek közepén a dühödt Vladkó boltolni akart a mi Gyulánkkal. Az üzlet egy szabályos barter lett volna, melynek során a Magyar Nemzeti Galériában található M.S. mester képekért cserében megkaptuk volna a fejedelemnek és bujdosótársainak a hamvait. Ez az ötlet még a magyar kollégánál is rendesen levágta a biztosítékot.


 

Nemes fűszerek és prágai sonka


Ezt a lerohadt falat a kassai főutcából nyíló mellékutcában találtam teljesen véletlenül. Érdekes hogy bizonyos szláv népek mennyire szerették és szeretik még ma is ezeket a  rikító, mégis döglöttnek ható, számunkra  borzalmas koloritot. Ilyen durva színeket legfeljebb csak Lembergben, vagy Odesszában lát az arra tekergő magyar utazó. Na de hagyjuk is az ilyen megfejthetetlen ellentmondásokat, inkább fedezzük fel a legutolsó rövid magyar világ megható emlékfoszlányait.




És ezzel az igazán finom jelzővel illetett fűszer reklámmal most búcsút is intünk Kassa városának és a valamikor szebb napokat látott Felső-Magyarországnak.


 



 


 

92 komment

Címkék: fotó 2009 zemplén abaúj anzix felső magyarország


A bejegyzés trackback címe:

http://tajkep.blog.hu/api/trackback/id/tr381376626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.17. 10:47:59

szép és szomorú beszámoló.

a koloritról. mindenki ismeri azt a romániai kék árnyalatot amit román, vagy székely kékként szokás emlegetni. a múltheti erdélyen keresztül hatolásomkor felfedeztem, hogy "hála istennek" az új és modern falfestékeknek hála, /ugye régen az a bizonyos fehér alap-színező paszta kombó nem mehetett át egy bizonyos színtöménység határon, mert foltos lett/ elképesztő színű és tömörségű színekkel díszítik házaikat a tehetősek.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.17. 11:05:55

de szépen fényképezel. az ismerős jobb viszonyítási alap.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.17. 13:54:50

@Grift: hú, arról a kékről veszett emlékei vannak a feleségemnek is. Ő csak "románkék"-nek hívja a mai napig. De hát ez van: több más mellett van párizsikék, cölinkék, kobaltkék, sőt még Yves Klein-kék is, de a románkék mindent visz.
Viszont a nagyobb szlovák utakat még mindig az alul piros, felül ótvarsárga villanyoszlopok uralják. Például Kassa belvárosát nagyon pengén megcsinálták az elmúlt időszakban, de a bevezető főút ugyan olyan kemény, mint akár húsz évvel ezelőtt: panelek, szakadt villamosmegállók, rossz aszfalt és az említett világítótestek.

@vero: köszönöm :) De azért nyomhatnál pár személyes és publikus emlékfoszlányt is.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.17. 14:00:19

Ja, még annyit hozzátennék, hogy nyilván feltűnt néhány fotón a kissé irreális kontrasztok és színek jelenléte. Ez bizony szándékos utómunka eredménye, mivel próbálgattam visszaidézni a hatvanas évek képeslapjainak az akkori színes nyomdatechnika hiányosságaiból adódó, időnként egészen különös színvilágát.
Félreértés ne essék, eszem ágában sem volt a retrófíling megidézése, engem a saját minkáimnál is nagyon érdekel, hogy hogyan lehet a régi korok vizuális lehetőségeit a jelenkor látványvilágával ötvözni. Úgyhogy nincs itt kérem semmi retró, itt 2009 van!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.17. 15:11:34

bazz! ha 10 évvel hamarabb jössz a főutcán tarr ödön mesterfodrász műhelye ... híd a civilizációk között. beolvadtál volna az aszfaltba a gyönyörűségtől.
most jut csak eszembe saláta marika cégtáblája láttán. salátáné előtt kascsák bácsi nyírt ott, hozzá jártunk. csöves rádió kossuth forevör, igazi bőrőzött fotel, fazonra vágott ősz bajusz, fehér köpeny, csontkeretes szemüveg és nyugalom. vruc vetar 2.0.

ödön már rég bezárt, bolt elad, enteriőr elad, felújít, most borbolt.
www.sarospatak.hu/aktualis/aktualis0704.html
67 éve a szakmában

a hivatkozásban tessék a tarr szóra keresni!
ödön nem hsz-t, hanem poszt sorozatot érdemelne. esztétikai szempontból sem elhanyagolható.
enteriőr: dupla art-deco kopp tükrösszekrény, bőrözött fotelek, fenn a falon Rákóczi bejövetele - olaj kopp - Esze Tamás fogadja, sarokban vaskályha és sezlony, oldalfalon pikáns 80as évek "meztelen" nős óriásposzter kirakatban régi nőklapják jó nőknél kihajtogatva.
bónusz: a mester nagyon tudott (és szeretett) kopszra.

bocs az elhajlásért.
majd nézek valami komolyabb fotóanyagot is.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.17. 15:13:14

ja, ez spataki múlt-valóság. természetesen.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.17. 17:34:24

@vero: nincs elhajlás, valami ilyesmit vártam tőled. :)

A linkért pedig külön köszönet. Valóságos információs aranybánya.

HgGina 2009.09.17. 19:34:27

@Grift:
Elég nagy sületlenség azt a kéket román kéknek hívni. Nyilván életedben egyszer jártál arra, és fogalmad sem volt arról, hogy Románia hol kezdődik.
Az a bizonyos székely-kék nem színezőanyag, hanem rézgálic és más anyagok belekeverésének következménye. Többek közt ezért nem szenvednek a házba betérő rovaroktól.
Ilyen színű házakkal (ritka kivételtől eltekintve) szinte csak a Székelyföldön találkozhatsz, ott is elsősorban Udvarhelyszék és Háromszék környékén.
A románok kedvelt színe arrafelé is az a ronda koszos-barnásvörös, szürke és egy méregzöld árnyalat.
Amit némi színérzékkel megáldott ember véletlenül sem kever össze a szászok (akik eredetileg nem is szászok, hanem luxemburgiak) által használt, főleg Segesvár, Medgyes, Brassó és Naszód környékén látható zöld színnel.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.17. 19:50:08

@HgGina: az a helyzet, hogy én ismerem griftet és tudom, hogy színtévesztő. úgyhogy ne haragudj rá!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.17. 19:56:38

@HgGina:

hülye vagy te fiam csak nem forogsz. amit te írsz, teljesen ostobán és feleslegesen, az tűnik olyannak, mint aki egyszer, napbaöltözött babba máriát ment nézni a lakótelepi gyülekezet busszával, aztán jól kitanulta a hülyeséget. van székelykék és van románkék, enyhe árnyalatnyi különbséggel.
egyébként a székely házak hagyományosan fehérek voltak és nagyjából a század elején lett divat a "kékítés". román hatásra.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.17. 19:59:57

@HgGina:

jaj! gyökérkém, erről elfeledkeztem:

Gasper · tajkep.blog.hu/ 2009.09.17. 13:54:50
@Grift: hú, arról a kékről veszett emlékei vannak a feleségemnek is. Ő csak "románkék"-nek hívja a mai napig.

na, szóval örülök neki, hogy belebolondultál wassalbertbe, meg nyírőjózsefbe, de tanuljál még sokat! :))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.17. 20:02:06

jézusom! címlap! már értem.
na, én mentem gyerekek. ezek nem kellenek.

még annyi: mormogi papa, nézz be hozzám is! talán kedvedre való lesz! :)))

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.17. 20:09:49

Így van Mormogi uram! Vajon merre jársz? :)

TuRuL_2k2 · http://mandiner.hu 2009.09.17. 20:20:59

Sárospatak, vár, Vörös Torony - én így szeretlek. És mennyi időt ültem a Nagykönyvtárban, mindenféle nehéz, históriás könyveket olvasgatva... :)

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.09.17. 20:42:35

@Gasper: Jártam erre is, reagáltam Emilben is - mert az itteni hosszabb elmélyülést kíván, mint egy osrtoba betérő ingerült válasza.

Megnéztem: itt egy beírása BKV ügyben:

"Ha egy döglődő állatot még lélegeztetőre is kötsz, csak a saját pénzedet pazarlod feleslegesen. A menthetetlen állatot főbe kell lőni és kész. De minimum ki kell irtani belőle először az élősködőt. Azt is lehetne főbelövéssel."

Ezek után kíván még valaki hozzá szólni? Mármint dzsinához :-)))

Gyerekek, a legelső parancsolat mind között: Szeresd felebarátodat, mint tennmagadat.
Nem véletlen: ha komolyan veszed, a többi parancsolat jórészt csak arra szolgál, hogy az értetleneknek megmagyarázza, hogyan kell ezt érteni...

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.09.17. 20:44:44

Amúgy azt a kéket láthatja az ember Nagybörzsöny felé haladtában is - csak a magyar lélektől idegen kissé...
(Bár én a muskátlit sem teszem az ablakba :-)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.17. 20:47:27

@TuRuL_2k2: hát mondjuk Patak tényleg rulez! :)

@Mormogi Papa: ma egész nap nem mocantam a mailekre. Elnézést, pótolom.

scsaba1 2009.09.17. 20:48:56

Üdv!
Szívem csücske ez a környék. Nagyszüleim Göncruszkán éltek, apám ott is született. Illetve rokonok is élnek a környéken. Rengeteg emlék köt oda.

A Boldogkő várában a '60-'70 években még turistaszálló is működött, egy akkoriból származó zempléni útikalauz alapján Mára persze már nyoma sincs...

Telkibánya úgyszintén gyönyörű kirándulóhely.

Megindító volt számomra az, hogy a trianoni döntés ezeket a településeket megfosztotta Kassától, ezzel ítélve lassú halálra az egykor szép falvakat, kisvárosokat.

Kassán nekem is a szemebe ötlött a totális magyartalanítás. Mintha nem közös országunk lett volna 1000 évig...
A magyar könyvesboltban mi is voltunk. Egyébként gyönyörű város...

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.17. 20:49:37

@Mormogi Papa: tudtommal nálunk a svábok használnak/használtak kéket. Na meg a pesti értelmisi a nejlonparaszt rezidencián.

Noxin 2009.09.17. 20:50:47

Van még ott néhány látnivaló 8-).
Füzér, Ónod vára, szabolcsi földvár, magyar történelem mindenhol.
Erdőbényén még mindig készítik a hordót, Baskón kis görög katolikus templom van.
Mádi zsinagóga?
Szép környék, el lehet tölteni néhány hetet.

scsaba1 2009.09.17. 20:59:20

@Noxin:

Igen, a hegy túloldala is tele van gyönyörűségekkel. Füzér az egyik legszebb fekvésű magyar vár. Megérné teljesen felújítani.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.17. 21:04:53

@scsaba1: szia!
Nekem meg az egyik dédnagymamám Göncön született a milleniumi ünnepségek évében, de rokonaim réges-régen nincsenek erre.
Különben még a 90-es évek elején is működött a turista szálló a várban. Az pedig egyértelmű, hogy Kassa elszakítása tette (és basszus teszi!) gallyra ezt a vidéket.

@Noxin: naná hogy van látnivaló! Én csak piszkálgattam itt a dolgokat és csak néhány példával jöttem elő.

Noxin 2009.09.17. 21:10:52

Füzért amúgy folyamatosan újitják fel. Elég durva, mert kötélpályán húzzák fel az építőanyagot a hegy aljából. Mondjuk máshogy nem is lehetne...

scsaba1 2009.09.17. 21:15:19

@Noxin:

Már úgy értem a felújítást, hogy lakhatóvá tenni és valamiféle szállodaféle funkciót adni neki, mert gyönyörű.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.17. 21:16:06

@Noxin: brazil szállítószalaghoz volna alkatrész. túlkínálatos is.
@Gasper: szerencsétlenek próbálkoznak. magyar a magyarral élő kapcsolatot tart.
abaújból kassára járnak színházba, iskolába, az önkormányzatok kölcsönösen próbálják egymást segíteni, gazdaságilag is, abovból többnyire magyarok vesznek itt házakat (mint pozsony környékén) de tény: a valóságos régióközpontot nem pótolhatják.

scsaba1 2009.09.17. 21:21:44

@Gasper:

Én nagyon remél(t)em, hogy határok átjárhatóságával javul a helyzet. Mondjuk valamennyi előrelépés van. pl. Göncruszkán vett házat fél kassai színtársulat, itt élnek, de Kassára járnak dolgozni...

Na és a gyönyörű erdők az épített környezeten túl. Bányai rokonaink, ha megyünk látogatni, csak úgy a kezünkbe nyomnak 1-2 kg vargányát, fenyőtinorut meg ilyeneket...

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.17. 21:30:37

@vero: @scsaba1: mondjuk ezekből az látszik, hogy valamiféle természetes fluktuáció és egyéb folyamatok csak beindulnának a határok eltűnése után, de hát most megint rendes a szembeszél. Persze reménykedni kell.

ertzuiop 2009.09.17. 21:31:31

Az alábbi hozzászólás írója egy kibaszott nagy tahó, ismerem!

:

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.09.17. 22:06:12

@Gasper:
Ami a hatvanas éves különös színvilágát illeti, azt hiszem sikerült a kisérleted. Én legalább is a kassai dóm képén csodálkoztam el, nem tudtam mi történt, viszont így már érthető.
Nagyon "klassz" a sorozatod, én legutóbb Füleken dühöngtem egy sort, nem is mondom miért, annyira nyilvánvaló.

Balt 2009.09.17. 22:07:18

A cikket most nem volt időm végigolvasni, de nagyon jók a képek, ne meg nemrég jártam én is Kassán és Eperjesen stb.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.17. 23:06:38

@inszeminator: igen, jól ráéreztél. Azt hiszem hogy valóban a kassai fotó lett a leginkább extrém ebből a szempontból. De azért a Bodrog Áruház is adja rendesen az ívet. Amolyan cucilista képeslapfotó. Majd csinálok hozzá valami jó kis tipót (szigorúan mai szlogennel), hogy teljes legyen az összhang.
Egyébként érdekes hogy szinte minden településen, Tállyától Abaújszántóig és Göncig fent vannak mindenhol a karácsonyi dekorációk. Ez azért elég kemény.

@Balt: nem is fontos egyszerre végigolvasni. Arra szántam ezt a posztot, hogy vissza-vissza lehessen jönni nézelődni és olvasgatni. Mint az antikváriumokban a régi levlapokat, hátoldalukon a különféle üdvözletekkel. Csak persze ez nem antikvárium, hanem a jelen valósága.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.18. 08:07:49

"fent vannak mindenhol a karácsonyi dekorációk"

nem még, hanem MÁR :o)))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.18. 08:44:58

@vero:
vero! mikor én jártam volt sokat a bodrogparti athénba, kilencvenes évek, akkor még meg lehetett tarr ödön fodrászata, mert mintha rémlene?

Mercer395 · http://www.minerva-szki.hu/szakkepzesek/gazdasagi-informatikus.php 2009.09.18. 09:38:57

Szépek lettek a képek:) Azt meg ugye tudjuk, hogy a tokaji bor igazából mádi bor, csak az nem hangzana olyan jól:) Ezt egy mádi ismerősöm taglalta még anno hosszasan.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.18. 11:34:21

@vero: ja hogy MÁR? Oké. :))))

@Mercer395: köszönöm. :)

Igen, én is hajlok rá, ilyen-olyan információk és tapasztalatok alapján, hogy talán a mádi a legjobb. Végső soron Szepsy uram is Mádon tevékenykedik.

Tényleg, emlékszik itt még valaki az Andrássy úti Tokaji borozóra? Na nem mintha ott olyan frankó borok lettek volna, de középiskolás és egyetemi éveim alatt számomra meghatározó műintézet volt. Mindez a kilencvenes évekre tehető. Ráadásul kimondottan úri közönség járt oda akkoriban: lecsúszott primadonnák, szittyós operaházi magánénekesek és másodhegedűsök, na meg joviális kisgazda arcok. Nagyon jó volt a hangulata, most egy luxus óraüzlet, vagy valami ilyesmi van a helyén.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.18. 12:00:19

@Gasper:

viszonylag sokszor előfordultam ott, különösen abban az időben, mikor úgy szoktam le a cigarettáról, hogy kétnaponta megittam egy üveg szamorodnit és elszítam hozzá egy szivart. aztán ritkítottam a szivarokat, majd elhagytam. a bor maradt. a bor maradt. hogy wassalbertesies legyek. :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.18. 12:18:42

@Grift: én akkoriban, lévén csóró ösztöndíjas voltam még, a mádi furmintra moccantam.
Egyébként egy jó bor mellé vétek a cigaretta. Bárcsak be is tudnám tartani. Na persze egy valóban jó borral azért nem nehéz.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.18. 12:19:05

@Grift: igen, de kb. akkor fejezte be a főutcán az ipart. (15 év, jesszus isten!)
szóval lehet hogy igen, esetleg nem, de ez biztos.
otthon még sokáig nyírt. de ha a 2007es cikkben 67 éve a pályán apropóján köszöntik, akkor talán exkluzív vendégként még most is meglátogathatnánk!

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.18. 12:21:51

@Gasper: ja és még valami. Abban az időben (90-es évek), amikor elképesztő tablettás borok voltak mindenhol, a Tokajiban legalább állandó minőség volt. Na persze valószínüleg az a "minőség" nálam ma már a felejtős kategória része volna.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.18. 12:22:50

apropó! anzix, 60as évek képeslap, 90es emlékek. mi ez az átható nosztalgia!? jóhogynemmá' retró! elpet is csak ezzel jön, ergé meg még fokozza ...
ez valami világvége hangulat?

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.18. 12:35:12

@vero: @Grift: apropó figaró! Nekem tíz évig a Múzeum körúti Feri bácsi nyírta a rőzsémet, aki még egy huszárlaktanyában kezdte a szakmát a 30-as években. Aztán maga is katona volt és megjárta Szibériát is. Nagyon jó fej volt az öreg, aktív természetjáró és amatör fotográfus. Egy nyolcvan éves sztereogéppel diázott és mindig hozta mutatni a legújabb fotóit, amiket egy sztereonéző segítségével nézegettem az üzletben.

Séróban meg egyértelműen a régi sztájlban utazott: hátul és oldalt rendesen stuccolt, felül pedig vagy a kefefrizura (nyáron), vagy a hosszabbra hagyott (inkább télen), hátragázolt séró ment. Pontosan olyan klasszik frizurákat csinált, mint ami a két háború közötti időkben járta.
Egyszer masszívan ittasan mentem keresztül a Moszkva téren, valami Ipar buliból hazafelé. Úgy reggel hét óra lehetett és egyszer csak megszólít a Feri bácsi (bricsesznadrág, szegecselt túrabot), hogy "üdvözlöm K. úr! Messziről megismertem magát a munkámról." LOL

Most meg is könnyeztem az öreget, pedig lehet hogy még megvan, két éve láttam utoljára.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.18. 12:43:01

tudod @vero: volt idő amikor meg mindenki hajótörést festett (Gericault, Friedrich Csontváry stb).

Ma meg úgy látszik hogy ez a pálya. A gond inkább a hamis nosztalgiával van.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.18. 12:49:15

ez a figaró téma, meg az üzletek hagyományos berendezése megérne egy posztot! szépen fényképezve mesefilm témája lehetne.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.18. 12:51:27

igen, ez a pre-punk, vagy wehrmacht séró nagyon ment.
egyszer ödi bácsi munka közben addig politizált a kuncsafttal (évf.társ) míg nem maradt más hátra, mint előre: tarra.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.18. 12:59:30

@vero: ne is mondd! Van egy olyan ötletem, hogy végigfotózom a még fellelhető kis pesti műintézeteket: borbély, bringaszerelő, úri szabó, meg ilyenek. Akár a Reakcióra is mehetne a nagyobb publicitás miatt, merthogy ezek a még megmaradt hangulatok pillanatok alatt el fognak tűnni. Na majd Turuléknak benyomom a stiftet hogy mit szólnak hozzá.

"nem maradt más hátra, mint előre: tarra." :))))) kikééészííítessssz! :)

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.09.18. 13:00:45

Valóban van valami ilyesféle érzés manapság…
Neuralgia (nem szabad eluralgnia), nosztalgia, Titanic és Úri fodrászat, meg szabó…
De mit ér - urak nélkül :-) MErt ugyn a pokolban is - nadehát ott nem kell hozzá "tehetség" :-)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.18. 13:11:41

@Mormogi Papa: a tini és konzumvilágban pusztító retró lázról mondta/írta valaki egyszer, hogy azért van helye, mert űr van. nincs ötlet, tehetség, műremek, amely mesterségesen fokozott áligényeket kielégíthetné.
úgy érzem, ez a dekandencia, visszafordulás és ötlettelenség, előre-távolba tekintés hiánya formájában elérte a konszolidált hátsó vonalakat is. hova tovább? mi lesz hát a megújulás?

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.09.18. 13:27:16

@vero: Van benne valami. De majd végét szakasztja a Sz@rzői Jogvédő Hívatlan :-(
Az űr meg leginkább a fejekben - de ebbe most ne menjünk bele…

Ma a rádióban elverték a riport valakin.
Beugrott eg y összetett: mikor az egykori ifjúságiban elstartolt, mára megtollasodott egyén földet veszen, akkor ő lesz a kiszbirtokosz?

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.09.18. 14:27:32

@vero:
"...úgy érzem, ez a dekandencia, visszafordulás és ötlettelenség, előre-távolba tekintés hiánya formájában elérte a konszolidált hátsó vonalakat is. hova tovább? mi lesz hát a megújulás?

Láttam azósenyben" egy múltszázadot idéző biciklit kicsi motorocskával és beleszerettem. Nem volt annyi kápém, hogy megvegyem, majd jön majd jön a jövő héten, mondták, még a nevemet címemet is felírták. Aztán semmi. Azóta sincs, pedig kínai.
Elképzeltem magam ezen a dizájnos micsodán, a nagy szarvkormánnyal a nyújtott vázzal, de mondom, semmi.
Aztán nyomot hagyott nálam egy Zorán nevezetű valaki, és a honlapján még szebb csodákat találtam. Egyedi gyártmányok sajnos, némelyek csodaszépek, és semmi áramvonal, inkább élvezkedés és kényelem.
Szeretek bringázni, de egyre kevésbé bírom az emelkedőket. Vettem hát Zorántól egy motorocskát, már fenn van a gépemen és ha jön az emelkedő csak kiengedem a kuplungot és felpöfögök. Még egy bőr füles repülősapkát kéne szereznem hozzá, hogy teljes legyen az élmény. Ha nem sikerül, marad a Kepi civil war. De formabontásként lehet hogy szürkét szerzek.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.18. 14:40:01

@inszeminator: igen. kell-e egyáltalán a 20.sz. végi értelemben vett a megújulás?
a portugál parasztok azt mondták egy pár hónapja, hogy vissztérnek az ökrös szántáshoz, mert az üzemanyagárak + fenntartási kltsg-ek letaglózzák őket.

én is láttam elsuhanni a bringát dongó motorral. :o) csodálkoztam is, hogy tudta valaki így helyrehozni, mikor én már negyed százada láttam az utolsót működni.

mi újabban óceán boltnak hívjuk :o))

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.18. 14:40:50

igazi bőr bicikliülés krómozott rugókkal nincs már?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.18. 15:10:06

kész. mindenki! :)))

a dongó motorról. valamikor ment valahol egy rick stein /tessék nyugodtan továbbolvasni, nem kell egy névtől megijedni no!/ nevű séf műsora, aki végig hajókázott a canal du midin és közben végig ette és csevegte az utat, na, szóval, ő az egyik helyszínen mutatott egy motoros bringát és mondta, hogy ezt a motort magyarországon gyártják, és onnan viszik franciahonba. na tessék egy kitörési pont! bár torgyán chilei cseresznyemag biznisze is meghalt. :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.18. 15:17:03

@Grift: arra én is emlékszem!!! Ott hajókáztak a Canal du Midin, amikor feltűnt egy ilyen bringa és magyar voltát ecsetelte. Milyen jó volt az az egész sorozat. A könyvet megvettem.

Grift! Te Rick Steint nézel??? LOL

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.18. 15:20:44

@Gasper:
idénre terveztem egy ilyen utat, tavaly kinéztem egy hajót, nem is ördögien drága. aztán az események elmosták a tervet. illetve a barátok nem jöttek volna. ketten kicsit borsos. :)) na majd jövőre.
szerettem azt a sorozatot, jó fej a faszi. szerintem a neve sem igazi, magyarosított! :)))))

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.18. 15:33:50

@Grift: naná hogy magyarosított. :))

Egyszer, amikor még Ekkerjozzal ment a kommunikáció, ő mesélte hogy megcsinálták ezt az utat a Canal du Midin. Linkelt is valami blogbejegyzést erről, de nem fogom most megtalálni.
Már én is beterveztem, de előtte illenék még elmennem a Caminora, nem? :))))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.18. 15:39:04

@Gasper:

K. a divatmajom, parti arc a caminón! :)))
szóval úgy érzed ez a midis dolog olyan divatozás szerű? hát, lehet.

más! turullal meg szerintem beszélj, mert kurvajó ötlet ez az utolsó pillanatos műhely mentés!!!!!

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.18. 15:43:39

@Grift: neeeem! Szerintem még nem az, de félő hogy még divat lehet belőle nálunk is.

Az El Camino pedig nem csak úgy izgat, mint az ilyen Hagyó és Tolvaly-féle bohócokat. Amióta láttam Bunuel Tejútját, azóta foglalkoztat a dolog. Az meg nem most volt.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.09.18. 16:22:36

Ha valaki mindenáron el akarja kerülni, hogy olyanokhoz hasonlítsák, az jobban teszi, ha megül a négy betűjén és nem csinál semmit. :-)))
Vagy alapból eldönti: nem érdekli, kihez-kikhez hasonlítgatják…

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.09.18. 16:53:35

@Gasper:

1) El Camino: Csutakaszürkelótól tudom, hogy egy sámán egy lakótelepi lépcsőházban is képes végigjárni a maga rendelt útját:-) Hagyónak ezt nem írtam volna le, neked leírtam:-)

2) Zolnay Pál: Elő kellene venni Zolnay Sámánját és újragondolni a helyzetünket. Tegyük hozzá azt, amit azóta tudunk és nézzük csak, hogy...!

3) Észak-Magyarország: A nyocvanas évek első fele-közepén, egy Kooh-I-Noor márkájú férfikerékpárral (masszív jószág, valamikor a hetvenes években gyárthatták, olyan nehéz volt a váza, hogy alig bírtam megemelni, fölpakoltam a csomagtartójára egy hátizsákot és egy sátrat és... ellenben barátaim soksebességes sportcsodáival soha nem volt vele probléma) három alkalommal is keresztbe-kosba végigkerekeztük a Zemplént és környékét (később hátizsákkal többször is vissztértünk).

Mád: Szilvás-forrás, tisztás. Tállya: egy öreg bányamérnök ásványmúzeuma. Boldogkőváralja: a vár (még felújítás előtt). Arka. Regéc (a vár még elvadult, növényzettel benőtt állapotában). A Huták. Kerékpárral legördülni a Hutákból Pálházának. Füzérradvány (az erdő, ahol halva találták Bárczi Benőt). Telkibánya. Széphalom. Sátoraljaújhely, Sárospatak. És éveken keresztül nyalog és bringával mindenfelé a környéken; nem kezdek bele a mesélésbe, mert ki tudja, hol állnék meg.:-D Innét nézve nagyon sokat köszönhetek ezeknek az utaknak. Télen Telkibányáról gyalog fel a Nagy-Milicre, onnét Füzérre (a még romos állapotben álló várhoz) majd vissza Telkibányára. Máskor: Sárospatakról Makkoshotykára. A Hutákból Hollóházára. Erdőbénye környéke. No, hagyjuk:-)

Talán (biztos) szerencsém is volt, mert a végét még elkaptam a régi Zemplénnek. Néhány év múlva, már panziók fogadtak Füzéren és Mogyoróskán, a táposboltra emlékeztető telkibányai Jégkrém Kóla kocsma helyett már elegáns zajos presszót találtam, a parasztporták helyén pedig, ahová bármikor szívesen benvitáltak sátorozni, többhelyt, csicsás, műholdvevős nyaralókat. De amire emlékszem, az már nekem megmarad és úgy marad meg, ahogyan én emlékezni szeretek rá:-)

Tartaléküzemmódra kapcsolok:-)

ü
bbjnick

ui. Fika!:-) Nem vette észre senki? Széphalom! A www.nyelvmuz.hu oldal (ez is milyen domainnév már!!!) tele van helyesírási és nyelvhelyességi hibákkal! Azért ez a kemény, nem a ***!

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.09.18. 17:06:50

Friss hír ma 16:59
Sólyom László a túlnyomórészt szlovák kisebbség lakta Répáshután kezdte meg Értékőrző Tájak és Emberek Magyarországon elnevezésű országjáró sorozatának nyolcadik állomását pénteken délután, a vasárnapig tartó látogatás helyszíne ezúttal a Bükki Nemzeti Park.
A répáshutai pihenőt követően a köztársasági elnök csaknem háromórás gyalogtúrára indult a Bükkbe.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.09.18. 17:13:04

@HgGina: & @Grift:

No, mivel egyáltalán nem értek hozzá (tehát elfogulatlan vagyok), majd én megmondom a frankót házfalfestés-ügyben.

Szóval: én jártam a Regátban (is) és ott is kékek a parasztházak falai. Szerintem (mondom, nem értek hozzá) ez valamiféle orthodox szokás lehet. (Mária köpenye?) (De a rézgálicos, fertőtlenítős verzió is nagyon logikusnak tűnik.)

Jártam Erdélyben is, és ahogy elnézegettem a székely portákat, no, azok szerintem is inkább fehérek lehettek valamikor (és sokhelyütt fehérek ma is), mint kékek.

Hát, valahogy, így:-)

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.18. 17:53:00

@bbjnick:
no, maga aztán tényleg nem ért a dologhoz, hisz pont azt mondja mint én! :)))

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.18. 19:16:14

@Grift: @Mormogi Papa: @bbjnick: ahogy írtam, engem a Tejút hatására kezdett foglalkoztatni az El Camino. És otthon a négy fal között, nem pedig bohóckodás céljából.

"egy sámán egy lakótelepi lépcsőházban is képes végigjárni a maga rendelt útját:-)"

Mi az hogy, nagyon is! Lehet hogy nem nézitek ki belőlem, de ez eddig is nyilvánvaló volt. :)

Kedves bbjnick!
Az általad bejárt helyeket gyakorlatilag kivétel nélkül én is bejártam úgy 1984 és 1999 között, úgyhogy értem én a dörgést. Nagyjából végig is kísértem a végbement változásokat.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.18. 20:14:19

@Gasper:
mint írtam, értem. még hányszor írjam? :))

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.18. 20:27:19

@Grift: jól van, jól van. Véletlenül belekerültél a szórásba, na. :))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.09.18. 21:35:39

@Gasper:

Csak két apróság:-)

1) Ó, az Tejút, csak azt tudnám feledni:-D (Szerintem Bunuel - ha látná hol tartunk - ma már nem forgatná le a Tejutat.)

2) Egy kis pontosítás:
"a táposboltra emlékeztető telkibányai Jégkrém Kóla kocsma" helyesen "a táposboltra emlékeztető telkibányai Jégkrém Kávé kocsma":-)

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.19. 09:19:08

@bbjnick: de szerencsére még időben leforgatta! :D

Most képzeljük magunkat Bunuel helyébe (nyilván nem könnyű). Azért egy spanyol jezsuitáknál nevelkedett (igaz, régóta külföldön élő és alkotó) spanyoltól, akinek sajátos szándékai, tettei és nyomhagyásai vannak a filmművészetben, nyilván nehéz elvárni a spanyol katolikus egyház iránti lojalitást. Pláne a Falange idején, amikor az egyház menthetetlenül benne volt még az emberek valagában is. Szerintem a Tejút nem a hit ellen van, hanem inkább a hit érdekében való gondolkodásra késztető film. Legalábbis nálam így esett le a tantusz a film nézése során. Ha pedig néhány harcos ateista önigazolást nyer a film láttán, akkor az legyen az ő problémájuk. Így is minimum fifty-fifty lesz az arány.
Viszont elismerem, a spanyol egyház kritikája egyértelmű és világos.

Más. Ez a Jégkrém Kávé kocsma nagyon menő név. Lehet hogy még jártam is ott. De ha nem Telkibányán, akkor valamelyik Hután voltam olyan kocsmában, ahol a hajópadló még olajjal volt beeresztve és nagy tábla hirdette: "PADLÓRA KÖPNI TILOS!"
Volt még ott egy wurlitzer is, amiben a régi csehszlovák Supraphon kislemezeken kívül volt néhány, egy-két éves magyar Pepita hangzó is.

Telkibányán most is voltunk. Pesti, 50 nm-es ótvar panellakások áráért elképesztően szép házakat lehet ott venni.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.19. 10:11:15

érdekes dolog a művészet. valóságos szörnytegek hagynak benne éles, mély nyomokat. persze nem is olyan érdekes, hiszen a művészet viszonylag nagy hányada a sátánt szolgálja. valahogy szét kéne választani a művészetet életre és pokolra. kinek-kinek ura szerint. így keveredve a sátán és a jó munkája, alaposan megkeveri az embereket az élet labirintusában. :))

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.19. 17:58:59

@Grift: hja kérem és akkor a Gonosznak a Jó képében való tetszelgéséről még egy árva büdös szót sem ejtettünk.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.20. 10:41:49

@Gasper: hát igen.
bár a művészetben azért egészen jól megállapítható, hogy az "üzenet" feladója a jó e, vagy a gonosz. például ott van ez a bunuel nevű gazember. jelentős filmes, jelentős sátánkatona. csuda érdekes dolgok ezek. :)
a az utóbbi évszázadok művészete nagyrészt a sátán kecsessége. lol

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.20. 10:56:21

@Grift: "például ott van ez a bunuel nevű gazember. jelentős filmes, jelentős sátánkatona. csuda érdekes dolgok ezek. :)"

Na de nem is illegeti magát a Jó képében. :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.20. 11:00:07

@Grift: "az utóbbi évszázadok művészete nagyrészt a sátán kecsessége. lol "

Mondjuk úgy a barokktól? LOL

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.20. 11:06:18

@Gasper:
bunuel? neeem, azt nem teszi. :))

nem kötném én ezt korszak/ok/hoz. a művészet azért született, hogy a közösséget, a metafizikai kapcsolatot, a hitet erősítse, illusztrálja....miegymás.
mikor egotrip lett, énépítés, és társadalmi státusz a művész, onnantól már leginkább sátáni munka.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.20. 11:18:42

@Grift: "mikor egotrip lett, énépítés, és társadalmi státusz a művész, onnantól már leginkább sátáni munka. "

Na ezt én is így látom. Legszebb kicsúcsosodását éppen napjainkban tapasztalhatjuk, amikor már valóban mindenki lehet artista. De tényleg mindenki. Aztán jön még hozzá ez a köcsög trendi, kötelező jófejség. Na ettől a jófejségtől mászok én még rendesen a plafonra.

Már kiállításmegnyitóra sem nagyon szeretek járni, mert gusztustalan arcozás és trendi, a f*szfej yuppiek és a lovettás sznob nőgyógyászok gyökér ízlését kiszolgáló festmények lógnak mindenfelé. Egy szó mint száz, nehéz rendet vágni a szar között, hogy megcsillajon a gyémánt (de gáz hasonlat volt ez LOL).

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.20. 14:06:42

szóval mióta M.S. mester lábnyomába észrevétlenül Fra Angelico lépett. hm??
(term. paradox)

szélsőségekben gondolkodtok, melynem egyik végén kizárólag a metafizikai kapcsolat, másik végén kizárólag a művész személye a lényeg. nyilvánvaló ilyenek nincsenek, csupán az egyensúly bomlik meg. napjainkra végzetesen.

"rendet vágni a szar között ..." - ezt az im-en még oktatni fogják)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.20. 14:07:58

csupán. hah!
szóval a lényeg vész el.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.09.21. 02:18:48

@Mormogi Papa: & @Gasper: &@Grift: & @vero:

Bunuelről, a modernitásról és a szabadságról:

Arnold Gehlennel van egy nagyon jó kis meglátása a modernizmus szabadság-csapdájáról. (Hogy ki állította ezt a csapdát, arról nem nagyon lehetnek kétségeink, de hogy művészeink többsége az elmúlt bő százévben önként-dalolva belesétált az nem csak az ő saruk (úgy értem a művészeké). Nagyon cseles csapda ez.) Ezt egy-két mondatba elég nehéz volna kifejteni, ha lesz időm-erőm írok róla egy bejegyzést. Tényleg!:-)

A szlovákokról, a középhutai kocsmáról és a nem is tudom, miről:

@Gasper! Ez a "Padlóra köpni tilos!" felirat nem abban a boltban-kocsmában (kettős funkciójú helyiségben) volt-e Középhután, aminek a homlokzatán szép nagy tábla hirdette, hogy: Jedna Napoje?

@Mormogi Papa répáshutai híre eszembe juttatta első találkozásomat a szlovák nemzettudattal. Ez is a Hutákhoz kötődik.

Valamelyik Hután a nyolcvanas évek elején-közepén a bringáról leszállva mellékhelyiséget kerestem és ezt egy (talán éppen a középhutai kocsma mögött álló) fabudi klasszikban meg is találtam. Ahogy benyitottam (izzó nyári délután volt) az átható szagtól szinte beleszédültem a szabályosan kerek nyílásba. Magamrazártam az ajtót, beakasztottam a kampót és helyet foglaltam.

Előttem az ajtó belső oldalát, egy igen-igen nagyméretű, plakátformátumú naptár borította. Alattam fortyogott a matéria és én a forróságtól és bűztől némiképp módosult tudatállapotben a naptár tanulmányozásába fogtam. Szlovák nyelvű naptár volt. Hatalmas romantikus tablót ábrázolt, attillás, kossuthszakállas, szalonkabátos, borotváltarcú talán kisnemesek, talán polgárok, talán értelmiségiek (erre nem emlékszem, de bizonyára voltak köztük varkocsos, kalapos pásztorok és parasztok is) egy nagy teremben egymás hegyén hátán, egyikük egy emelvényen felemelt jobb karral, ágál, buzdítja a többit. Volt egy évszám is a naptáron: 1861. És nyilván egy másik is, hiszen naptár volt (talán 1981?).

Akkor még nem tudtam, mit ábrázolhat a kép. Okozott is számomra, ott, a deszkán ülve némi fejtörést. Ma már tudom. Turócszentmártonban, 1861-ben ilyen romantikus körülmények között ébredtek szlovák testvéreink nemzeti öntudatukra.

Miután végeztem és elhagytam a helyszínt, majd a levegőn magamhoz tértem, jól megjegyeztem, amit láttam. Volt bennem némi késztetés, hogy a kocsmárosnőtől megkérdezzem, mit is ábrázol a budiajtóra feltűzött naptár, de ettől, szemérmesen, eltekintettem. Valószínűleg ma is így tennék.

Most, hogy ezt a kommentet írom, eszembe jutott Y. X.-ová is.
Ő:

magyarido.blog.hu/2009/09/02/es_mindenki_folott_iteletet_tartottak_a_tettei_alapjan/fullcommentlist/1#c7064813

Elgondolkoztam rajta, vajon, ha ma találkoznánk, elmesélném-e neki e réges régi hutai emlékemet? Attól függ, hogy hozná ki a beszéd:-) De, ha igen, akkor mindenképpen dícsérőleg nyilatkoznék (neki) a hutai szlovákok gyakorlatiasságáról:-)

Ne hogy félreértés essék! Ez a kis komment nem valamiféle gonosz szlovákellenes merény! Egy paraszt parasztozhat egy másik parasztot, egy cigány cigányozhat egy másik cigányt, s mivel nekem mindkét ágon vannak szlovák őseim (is), így hát talán én is megengedhetek magamnak egy efféle kis fricskát (főként, hogy betűről betűre igaz a történet):-)

ü
bbjnick:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.09.21. 02:24:29

@bbjnick:

Gehlennel=Gehlennek
tudatállapotben=tudatállapotban

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.21. 09:35:19

Jedna Napoje :o)) földcsakra. itt mindenki járt.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.21. 12:01:48

@bbjnick: simán lehet hogy Középhután volt ez a kocsma (de biztosan valamelyik Hután volt. Ez 1984-ben volt és én bizony koromnál fogva akkor még kevéssé jegyeztem pontosan a településneveket, főleg ezt a pár Hutát.

Viszont latrinán való találkozásod a szlovák nemzeti tudat nyiladozó hajtásaival olyan elementáris képeket hívott elő belőlem, hogy legszívesebben forgatókönyvet kanyarítanék köréje. De minimum egy szinopszist.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.09.21. 15:53:57

@vero:

:-D (...) :-d (...) :-D ...

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.09.21. 15:55:30

@bbjnick:

Helyesbítés:

:-D (...) :-D (...) :-D ...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.09.21. 16:12:43

@Gasper:

Hidd el, több van ebben a történetben, mint első olvasatra látszik:-D

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.09.21. 17:33:58

@bbjnick: tudom, azért írtam forgatókönyvről. :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.09.04. 15:17:02

Kedves Gasper!
Köszönöm invitációdat, érdemes volt megnéznem a képeidet, nagyon tetszenek. Én 1978-ban jártam utoljára Sárospatakon, (még úttörőként :-)) ezért nem sok emlékem maradt róla. A lovagterem akkori állapotára emlékszem még halványan. Sátoraljaújhelyről jöttünk át kisvonattal, nem tudom az létezik-e még. Sátoraljaújhelyre a vonat (a nagy) akkoriban 2db 424-es gőzössel tudott csak felkapaszkodni :-) Bocsánat, hogy csak most reagálok, mától vagyok online újra.
Üdv. Misi

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.09.05. 08:10:32

@Mihint: én pedig köszönöm a látogatást.

A kisvasútról ezt találtam a neten: "1980 novemberében felszámolták, forgalmát közútra terelték."

hu.wikipedia.org/wiki/Hegyk%C3%B6zi_Kisvas%C3%BAt

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu