HTML

Fontos idő

Tájoló

Felkérés táncra

Utolsó kommentek

Friss topikok

Tartalom

Licenc

Creative Commons Licenc

Lászlóbontás

2010.07.05. 10:30 Gasper

A Kossuth tér szobrai - Kis magyar emlékműszobrászat I.



„A közgondolkodásban az emlékműszobrászat olyan, mint a futball: mindenki jobban ért hozzá -a közember, a politikus, az önkormányzati képviselő-, mint akinek ez a szakmája. És ahány hozzá- és beleszóló, annyi vélemény.”
(Körösényi Tamás, napokban elhunyt szobrászművész véleménye egy interjúban)


Az elmúlt hetekben újra felpörgött a vita a Parlament északi homlokzatával szemben található Károlyi-szoborról, annak eltávolításáról, illetve élőlánccal történő megvédéséről. Természetesen a most egymásnak ütköző érvek és ellenérvek nem a nevezett köztéri szobor alkotói minősége körül bontakoztak ki, hanem sokkal inkább a „vörös gróf” mítoszának védelmezői és a létező szocializmus évtizedeiben kialakult történelmi tabukat különféle irányokból döntögetők között feszül. Azon túl, hogy Károlyi Mihály szobrának jelenléte valóban problematikus a Parlament környékén, most tekintsünk el a pro és kontra érvek ismertetésétől, hiszen a szobor kapcsán kialakult csörte jóval túlmutat az első köztársasági elnök személyének és tevékenységének megítélésén. A vita olyan akkut honi társadalmi, esztétikai és művészeti kérdéseket is a felszínre hozott, melyek az utóbbi közel egy évszázad magyar emlékműszobrászatának folyamatosan felszínre törő problematikáját érinti.

Felvetődik a kérdés, hogy a romantika, a historizmus, illetve az eklektika korszakában, tehát a XIX. század második felében gyökerező hazai emlékműszobrászat mennyiben tekinthető tisztán a művészet részeként, illetve mennyiben értelmezhető egy adott korszak, egy adott politikai rendszer nyomhagyásaként. Rögtön adódnak a következő kérdések is: egy emlékmű és rajta keresztül az emlékmű állíttatója mikor vív ki magának közmegbecsülést, vagy éppen teljes megvetést? Egy köztéren álló emlékmű mitől lehet megosztó és mikor hordozhat koherens értékeket egy nemzet számára?  A kérdések közben arról sem feledkezhetünk meg, hogy a szoborállítások és szobordöntések rituális gyakorlata a kollektív történelmi tudat meghatározásához, vagy éppen eltörléséhez, meghamisításhoz, vagy éppen a hamis állapot megszűntetéséhez nyújtottak és nyújtanak segítséget.
A XX. századi magyar emlékműállítások gyakorlata a különféle politikai rendszerek térfoglalásról, bizonyos esetekben azok visszafoglalásáról szólt, hogy a megszerzett területen egy adott politikai hatalom, szerencsés esetben egy koherens nemzeti eszme kvázi szakrális terei jöjjenek létre. Lényegileg ez a gyakorlat 1990 után sem változott, sőt a folyamat jelentősen felgyorsult és köztereinken egyre kaotikusabb képet eredményez.

Az elkövetkezendő hónapokban az 1990 utáni emlékműállítások néhány emblematikus  (1956-os, trianoni, egyházi, állami, önkormányzati stb) szegmensét fogjuk vizsgálni a legkülönfélébb szempontok alapján. Egyelőre kerülni fogjuk a tisztán szakmai elemzést, elsősorban az ismeretterjesztés és a gondolatébresztés a cél, a többit meg majd meglátjuk.



A sorozat felütéseként először a Kossuth tér  szobrait és emlékműveit fogjuk felkeresni, hiszen ez az a tér, ahol a XX. századi magyar emlékműszobrászat szinte minden korszakából találunk példát. Egyetlen kivétel a dualizmus kora, mivel az akkor állított emlékműveket 1945 után kivétel nélkül eltávolítottak innen. Persze ebből az időszakból is maradt egy fontos építészeti emlék, ha úgy tetszik, jelkép: a történelmi Magyarország számára tervezett Országház épülete.


A Kossuth-szobor



Az Országház előtti tér 1927 óta viseli Kossuth Lajos nevét, attól az időponttól fogva, hogy Horthy Miklós kormányzó felavatta a mai Kossuth-szobor helyén egykor állt Kossuth-emlékművet, Horvay János munkáját. A Kossuth Lajosnak és az első felelős magyar kormány tagjainak emléket állító szoborcsoport huszonnégy évig állt a téren, hogy aztán egy 1951-es minisztertanácsi határozat alapján feldarabolják és eltávolítsák innen. A szétdarabolt emlékmű először az Új Köztemetőbe került, ahonnan 1959-ben Dombóvár városa elszállíttatta a darabokat, hogy 1972-ben, már nem egységes szoborcsoportként, hanem szétszórva állítsák újra az alakokat egy parkban.

Térjünk vissza a jelenleg itt álló szoborcsoporthoz, amelyről kis hozzáértéssel is könnyen  megállapíthatjuk, hogy vegytiszta sztálinista alkotással, a sematizáló szocreál emlékműszobrászat iskolapéldájával van dolgunk. A régi emlékmű helyén 1952-ben felállított szoborcsoport öt méteres főalakja Kisfaludi Strobl Zsigmond munkája, a mellékalakokat Kocsis András és Ungvári Lajos mintázták. Kossuth és a mellékalakok személye, valamint jellegzetes, manapság inkább tragikomikusnak ható mozdulataik gond nélkül behelyettesíthetők a sztálinista mitológia bármely fő- és mellékalakjával: a katona, a munkás és a paraszt alakján túl a költő az értelmiségit, az anya a munkásasszonyt, a csikós (betyár!?) meg nyilvánvalóan a partizán alakját szimbolizálja.
Az emlékmű arányrendszere is klasszikus példáját adja a szocreál első fénykorának: a balatonalmádi vöröskőből készült talapzat architekturája és arányrendszere a szobrok méretéhez képest a vidéki szovjet kaszárnyák udvarain felállított emlékművek sivár és nyomasztó hangulatát idézi.
Felmerül a kérdés: ha Károlyi Mihály szobrának eltávolításáról vitát lehet folytatni, akkor 1848-49 emlékének sztálinizmusba oltott parafrázisa vajon nem érne meg néhány keresetlen gondolatot? A választ az olvasóra bízom, bemelegítésnek pedig nézegessünk néhány fotót.









II. Rákóczi Ferenc lovas szobra




  Az 1935-ös évre esett a fejedelem halálának kétszázadik évfordulója. Ezen alkalomból határozta el az akkori kormányzat, hogy II. Rákóczi Ferenc emlékének szobrot állít a Kossuth téren.
A Rákóczi halálának évfordulójára meghirdetett országos megemlékezések és emlékműállítások az akkoriban egyre erősődő német orientációval szemben is lehetőséget adtak bizonyos oppozícióra, mely igazán csak a szavak szintjén érvényesült.
Végül a Kossuth-téri emlékművet, a kor egyik hivatalos emlékműszobrászának, Pásztor Jánosnak az alkotását végül két évvel késöbb, 1937-ben avatták fel. Az ünnepélyes leleplezésről az akkori filmhíradó is tudósított.
A Horthy-korszak hivatalos művészetszemléletében már a kezdetekkor kifejezésre jutott az a szándék, amely a megcsonkított ország nyomasztó realitásával szemben a történelmi Magyarország nagyságát próbálta meglehetősen anakronisztikus módon hangsúlyozni. Külsőségeiben ez a szándék látványosan az építészetben és a szobrászatban érhető tetten, amely előszeretettel alkalmazta a neobarokk stílusjegyeket. Pásztor János szobra is ide sorolható, melynek célja nyilvánvalóan a politikai reprezentáció és az Országház historizáló jellegével való harmónia, valamint a fejedelem korára való utalás volt. A svéd gránitból készült talapzatot Györgyi Dénes építőművész tervezte, aki többek között a debreceni Déri Múzeum tervezőjeként lehet ismerős.


Nagyatádi Szabó István




  Nagyatádi Szabó István az 1910-es, 20-as évek egyik legnépszerűbb kisgazda politikusa volt, aki a második Friedrich-kormánytól egészen gróf Bethlen István miniszterelnökségéig valamennyi kormányban betöltötte a közélelmezésügyi, vagy  a földművelésügyi miniszteri posztot. Nevéhez köthető többek között az Alföld fásítási programja, mezőgazdasági iskolák és szövetkezetek létrejötte. Minisztersége alatt a  nagybirtokos réteg számára is elfogadható földreform híve volt. 1924-ben eltávolodva a politikától, szülőfalujában hunyt el, a dunántúli Erdőcsokonyán.
Szentgyörgyi István alkotását 1932-ben, Nagyatádi egykori kisgazda párttársa, Gömbös Gyula jelenlétében leplezték le a Földművelésügyi Minisztérium jobb szárnya előtti területen. Noha a Rákóczi-szobor mellet ez a másik Kossuth téri emlékmű, amely fennmaradt a Horthy-korszakból, de a szobrot 1949-ben eltávolították, hogy különféle raktárakban vészelje át a mozgalmi évtizedeket. Az újraállításra 1990-ben került sor a Fővárosi Önkormányzat kezdeményezésére. Talapzatán eredetileg egy dombormű is volt, amely Bethlen és Nagyatádi kézfogását ábrázolta, de ez a dombormű a szobor eltávolítása után elveszett és soha nem került elő.
Szemben Rákóczi egyértelműen reprezentációs célokat szolgáló neobarokk emlékművével, Nagyatádi Szabó István szobrának stílusa inkább a két háború között szintén jellemző neoklasszicizmus jegyeit mutatja. Persze a neobarokk nem volt egyeduralkodó a hivatalos művészetpolitikában, hiszen gróf Klebelsberg Kunó kultuszminisztersége idején, a Római Magyar Akadémián folyó osztöndíjprogramnak köszönhetően az itáliai novocento hatása is érvényesült, így a klasszicizáló szemlélet mellet a korszak legjobb modernista művészeti törekvései is megjelentek Magyarországon, amit a hivatalos kultúrpolitika is időnként magáévá tett s ezt számtalan korai modern középület a mai napig bizonyít.



József Attila




  Marton László József Attila-szobrát 1980-ban avatták fel az Országház déli szárnya előtti területen a Fővárosi Tanács kezdeményezésére. A szobor pontosan azon a helyen található, ahol a Zala György által készített, 1906-ban Ferenc József jelenlétében leleplezett  Andrássy-szobor állt.  Jelentős magyar miniszterelnökünk, majd 1871-től a dualista állam közös külügyminiszterének meglehetősen heroizáló szobrát 1945-ben távolították el a térről a Kossuth híd megépítésére hivatkozva.
Marton László szobrát József Attila A Dunánál című programverse ihlette. A szobrász életművére  általánosságban a biztonsági játék jellemző, amely a különösebb formai merészségek, illetve a gondolatiság helyett inkább a közérthetőségre helyezi a hangsúlyt, népszerűvé és könnyen megérthetővé téve szobrászatát az emberek számára. Marton gyakran zsánerszerű, giccsbe hajló szobrai ma is meghatározzák Budapest köztéri arculatát, de plasztikai szempontból, expressziv és deheroizáló jellegével talán a József Attila-szobor az egyik legjobb munkája.  


Károlyi Mihály







Azon a helyszínen, ahol ma a Varga Imre által mintázott és 1975-ben a Fővárosi Tanács kezdeményezésére felállított Károlyi-szobor található, 1934-ben avatták fel Zala György alkotását, gróf Tisza István szobrát. Az emlékmű már a maga korában is meglehetősen túldimenzionált és anakronisztikus műnek számított, amely a visszafogott formai és szellemi utalások helyett teljesen direkt és XIX. századi historizáló módon, teátrális eszközökkel utalt Tisza életművére. A kompozíciót a háború utáni első szobordöntések során azonnal eltávolították.
Érdemes elolvasni a Tisza István Baráti Társaság felhívását, mely kezdeményezi a szobor főalakjának újbóli felállítását, lehetőleg a parlament környékén. A kezdeményezést azért is tartom példaértékűnek, mert nem kívánja egy újabb szobordöntés -jelesül a Károlyi-szobor eltávolítása- által a területet visszafoglalni, megelégszik az Országház környékén más  helyszínnel is. Továbbá nem az esztétikai okok miatt sok szempontból problematikus teljes emlékművet, hanem csak a főalakot kívánja visszaállítani.
De térjünk vissza a Károlyi-szoborra. Varga Imre munkája az egykori első magyar népköztársaság elnökét ábrázolja idős korában, az Országház neogót kapubélleteit szimbolizáló plasztikai formák társaságában. Azt az idős Károlyit láthatjuk, akitől kommunista szimpátiája, majd a Rákosi-rezsimmel való együttműködése miatt még a polgári radikális Jászi Oszkár is eltávolodott az emigrációban. Azt az idős Károlyit láthatjuk, aki párizsi magyar követként csak Rajk Lászlóék letartóztatása  után mondott le posztjáról és vonult ismét, immár végleg emigrációba.
Noha nem vagyok a feltétlen szobordöntögetések híve, azonban úgy gondolom, hogy Sigmund Freud naplóbejegyzése alapján a legbutább magyar grófnak tartott politikus szobrának Parlament melletti jelenléte igazából önmagunk arculcsapásaként is értelmezhető. De abban is biztos vagyok, hogy Kövér László javaslata egy Kéthly Anna-szobor e helyen történő felállításáról, inkább vall politikai cinizmusra, mintsem arról az őszinte szándékról, hogy végre egy tisztességes szocdem vezetőnek is szobra álljon Budapesten. Igen álljon, de ne ezen az áron!
A kérdés most nyitva van, személyes véleményem szerint a Károlyi-szobrot méltó módon áthelyezhetnénk azoknak az egykor Károlyi által elkártyázott s ezért jelzáloggal terhelt birtoktesteknek az egyikére, ahol annak idején a gróf úr a külföldi és a hazai sajtó jelenlétében a progresszió nevében nagy lelkesen földet osztott.


1956-os emlékhely


Az 1956. október 25-i Kossuth téri sortűz áldozatainak állít emléket a Rákóczi szobor közelében található jelképes síremlék, melyet 1991-ben, Makovecz Imre tervei alapján állítottak fel a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének kezdeményezésére. Ez az emlékhely leginkább a csöndes és bensőséges megemlékezések helyszíne, így igazából nem része a hírértékű politikai eseményeknek, egy esetet leszámítva. 2006 októberében Fónay Jenőék szokásos koszorúzását megtiltotta a rendőrség az akkor kordonokkal elzárt területen.


A forradalom lángja





Lugossy Mária szobrát a forradalom negyvenedik évfordulóján, 1996-ban avatták fel az országzászló közelében. Az emlékműállítást az akkori köztársasági elnök, Göncz Árpád kezdeményezte, mely közadakozásból valósult meg.
A fekete gránitból készült hasábforma megtörő csúcsa lágnyelvet szimbolizál, ahol egész évben örökláng ég. Minden év október 22-én, a forradalom évfordulójának előestéjén a láng intenzívebben lobog, majd november 4-én kialszik. Talán az ideológiai szándékokat mellőző minimalista plasztikai megvalósításnak köszönhetően ez az emlékmű soha nem váltott ki különösebb vitát, így az elmúlt másfél évtized során jelenlétét és a körülötte kialakult szokásokat befogadta és megemlékezéseinek fontos részévé tette a társadalom.


Az 1956. október 25-i sortűz áldozatainak emlékjele



2001-ben a  túlélők állíttatták az 1956-os parlamenti sortűz áldozatainak emlékjelét a Földművelésügyi Minisztérium épületének árkádjai alá.
Kampfl József szobrászművész és Callmeyer Ferenc építészmérnök közös munkája a Kossuth téri sortűz kereszttüzében elhunyt áldozatoknak állít emléket. Az embereken áthatoló, majd a minisztérium árkádfalaiba fúródó gyilkos lövedékek véletlenszerű tömegét bronzból öntött golyók szimbolizálják, egészen megrendítő módon.
Meg merem kockáztatni, hogy ez az emlékjel mind esztétikai, mind erkölcsi értelemben az egyik legtisztább 56-os emlékmű, melyet a rendszerváltás óta budapesti közterületen felállítottak. Ez az alkotás érezhetően nem politikai megrendelésre készült: nem tolakodik, nem heroizál, nem használ direkt és teátrális formai jegyeket, hanem sokkal inkább megállásra késztet és csendesen emlékezteti az erre tévedő járókelőt.












Nagy Imre-emlékmű





A Kossuth tér közvetlen szomszédságában, a Vértanúk terén leplezték le 1996-ban Varga Tamás szobrászművész  Nagy Imre-emlékművét. Az egykori miniszterelnök életnagyságú bronz alakja egy hídon állva tekint az Országház irányába. A kompozíció közhelyes szimbólumrendszere a híd közepére helyezi Nagy Imrét, aki a két parttól egyenlő távolságra áll. A már önmagában is hamis történelmi képzavart csak érzelgősségben képes fokozni a miniszterelnök Parlament felé fordított tekintete. A szobrász egyébként semmiben sem cáfolja meg édesapja -Varga Imre- legszebb kádárkori szobormegrendeléseinek esztétikai és eszmei örökségét.
A Horn-kormány idején felállított emlékmű az évek során a balliberális politikai oldal egyik legfontosabb szakrális terévé vált, talán csak a közelben működő házasságkötö terem klientúrája veszi sűrübben igénybe a monumentumot, bizonyos emlékfotózások céljából.
Azért a tér XX. századi névváltozásai is jól jellemzik a politikai térfoglalások gyakorlatát. A helyszín 1936-ban kapta a Vértanúk tere elnevezést, mellyel az akkori rendszer a proletárdiktatúra áldozatainak kívánt emléket állítani. 1945-ben a teret Ságvári Endréről nevezték el, hogy aztán 1990-ben visszakapja régi nevét. Igaz, 1996-tól egy csapásra már másokra, Nagy Imrére és mártírtársaira utal az elnevezés. És ehhez egy újabb névcserére sem volt szükség.


Kovács Béla





2002. február 25-én, a kommunista diktatúrák áldozatainak első emléknapján avatták fel Kligl Sándor szobrászművész Kovács Béla-szobrát az egykori Miniszterelnöki Hivatal előtti téren.
Mint köztudott, az első polgári kormány Kovács Béla  kisgazdapárti főtitkár és parlamenti képviselő szovjetek általi elhurcolásának időpontját jelölte meg az emléknap dátumaként. Maga az emlékmű emblematikus darabja az 1998-2002 közötti időszak politikai szándékú szoborállítási gyakorlatának. Éppen ezért ne menjünk el szó nélkül a súlyos esztétikai problémák mellett, amelyek nem csak itt, de az ország más pontjain is gyakran sújtották azokban az években köztereink arculatát.
Már az emlékmű egészét nézve feltűnik a zűrzavaros posztamens, amelyen gyakorlatilag elsikkad Kovács Béla igen gyengére sikerült egész alakos bronz szobra. Kisebb nyomozást vett igénybe, mire megfejtettem a talapzatot alkotó gerendák és drapériák együttesének nehezen kibogozható szimbólumrendszerét, melyek a művész szándékai szerint a gulagok barakképületeinek ácsolatait, valamint egy szónoki emelvény architektúráját idézik. Így már világossá vált, hogy a Melocco-szobrok gyenge plasztikai utánérzéseként is értelmezhető posztamens kettő az egyben próbál direkt utalásokat tenni a háború utáni évek politikumának világára és a gulágtáborok formai jegyeire, ijesztően ízléstelen módon.


Bibó István



Legyen az bármilyen meglepő, a Széchenyi rakpart itt látható felhajtójánál egy félkarú Bibó-büsztöt, a főváros első Bibó István szobrát rejtették el a  2005-ös év során. A Széri-Varga Géza által készített és mészkő posztamensre helyezett bronz plasztikát maga Gyurcsány Ferenc, valamint két cikluson át regnáló köztársasági elnökünk, Göncz Árpád avatta fel, ünnepélyes keretek között.
Mostani szoborgyüjteményem utolsó darabjával már kilépünk a Kossuth-térről, de egy búcsúpillantás erejég még látni fogjuk az Országházat, amiben nem lesz túl sok köszönet, tekintettel a félkarú büszt ijesztő, zombikus látványára. Persze a szobor felállítására kijelölt helyszín már önmagában katasztrofális: alulról a rakpart forgalma és az onnan felhajtó autók tömege, valamint egy bicikliút szinte teljesen elzárja a járókelők elől. Nincs is ezen mit csodálkozni, hiszen Bibó István első budapesti szobra és az itt zajló happeningek leginkább Gyurcsány Ferenc legitimációs szándékaihoz szolgáltattak meglehetősen fonnyadt kulisszát.







        


Epilóg

A XIX. századi magyarországi emlékműszobrászat első jellegzetes darabja a budai Várnegyedben 1852-ben felállított Hentzi-emlékmű volt, mely a Budát Görgey ellen védő és az ostrom során halálos sebet kapó, valamint Pestet teljesen értelmetlenül lövető Heinrich Hentzi, császári tábornoknak állított emléket. A Bach-rendszer egyik emblematikus jelképének is tekinthető emlékművet soha nem fogadta el a pest-budai polgárság, de eltávolításáig egészen 1899-ig kellet várni, amikor a Hűvösvölgybe szállították. Az emlékmű itt semmisült meg, a proletárdiktatúra idején.

1860. április 10-én, gróf Széchenyi István halála után két nappal egy akadémiai ülésen elvi határozat születik a gróf emlékének állító szobor szükségességéről. Egy évre rá megalakul egy szoborbizottság, majd hosszú, több fordulós pályázat után 1867-ben Engel József szobrászművész személyében győztest hirdetnek. A Lánchíd és az Akadémia szomszédságában álló szobor leleplezéséig végül 1880-ig kell várni, hiszen a szobrász plasztikai, illetve műfaji előkép hiányában meglévő szakmai járatlansága, valamint a szoborbizottság, a politikusok és a városi vezetők  egymásnak is ellentmondó esztétikai és elvi vitái a végtelenségig kitolják a szobor felállításának időpontját. Végül Széchenyi emlékműve mégis elkészül és közmegelégedésre a mai napig eredeti helyén áll.

A kiegyezés utáni időszakról általánosságban elmondható, hogy a magyar emlékműszobrászat legtermékenyebb évtizedeit jelenti, természetesen igen változatos minőségben. Ezzel kapcsolatban Fülep Lajos, a historizmus egyik legnagyobb kritikusa írja le 1918-ban a Nyugatban a következőket: „Aki itt még disztingválni akar régibb és újabb, akadémikus és naturalisztikus, francia és német hatás, barokk és modern stílus között, lelke rajta. Nekünk ezekhez a disztinkciókhoz és ehhez a szobrászathoz tulajdonképpen semmi közünk. A politika vagy a tömeg-sznobizmus  szolgálatában állott és közben elfelejtette vagy soha meg sem ismerte a művészi feladatokat.”  Érdekes, bár semmiképpen nem meglepő, hogy a gondolatmenet ma is tökéletesen érvényes.

1918 őszétől újabb attitüddel gazdagodik a magyar emlékműszobrászat históriája: elérkezik a szobordöntögetések és megsemmisítések korszaka, mely egyfajta baloldali, netán progresszív hagyományként értelmezve végigkíséri XX. századunk történelmét. Igaz, amolyan reakciós cselekedetként sem 1956-ban, sem 1990 környékén nem marad válasz nélkül ez a tevékenység.
A Tanácsköztársaság ideje még kevésnek bizonyult az új és tartós proletár emlékművek létrehozásához, így az egyik legismertebb momentum a Hősök terén álló emlékmű vörös posztóval történő bevonása és egy gipszből készült Marx-szobor felállítása volt. Emellett viszont szorgosan döntögettek és semmisítettek meg az ántivilág emlékműveit.

Az emlékműszobrászat terén a Horthy-korszak első évtizede főként az irredenta emlékművek és a világháború hősi halottainak emlékére állított monumentumokban érhetők leginkább tetten. Programadó emlékműnek tekinthető a budapesti Szabadság téren 1921-ben felállított négy szobor, amely a Felvidéket (Észak), a Délvidéket (Dél), az Alpokalját (Nyugat) és Erdélyt (Kelet) szimbolizálta. 1928-ban egészült ki a tér az Ereklyés Országzászlóval, melyet 1945-ben az elsők között távolított el a szovjet hadsereg, hogy pillanatok alatt a helyére állítsa a ma is itt álló emlékművet.
A 30-as évektől egyre gyakrabban készülnek szobrok a korszak élő, vagy éppen elhunyt politikusairól és közéleti személyiségeiről, valamint a magyar történelem emblematikus alakjairól. Korábban már említettük, hogy a két háború közötti emlékműszobrászat egészét  meghatározta a neobarokk és az olasz novocento hatása, melyek között egyaránt találhatók rémisztően retrográd és kimondottan időtálló alkotások is. Utóbbira jó példa Pátzay Pál 1939-ben Székesfehérváron felállított, 10-es huszárok emlékműve, mely a limanowai ütközetre emlékeztet.

1945 után újra beköszöntött a szobordöntések és a megsemmisítések időszaka és a kimondottan jól képzett magyar emlékműszobrász szakma jelentős része egyik napról a másikra sztálinista szobrokat kezdett készíteni. A korszak leghírhedtebb emlékműve Mikus Sándor Sztálin-szobra volt, melyhez a bronz beszerzését ledöntött emlékművekből, többek között a beolvasztott Andrássy-, Tisza- és Görgey-szobrokból oldották meg. A Sztálin-szobor nem csak a Rákosi-kor szimbóluma, de későbbi ledöntése és végighurcolása fél Budapesten, az 1956-os forradalom egyik fontos jelképévé vált.

A Kádár-kor emlékműszobrászata már nagyon szerteágazó, úgyhogy erre most nem térünk ki részletesen. A hatvanas évektől például megjelennek városaink és falvaink terein a különféle felszabadulási emlékművek, melyeket többnyire galambogat eregető, meglehetősen maszkulin alkatú asszonyok testesítenek meg. Különféle évfordulókon tanácsköztársasági emlékműveket is állítanak, hogy a folyamatosan leleplezett Marx-szobrokról és emléktáblákról ne is beszéljünk. A saját lövészeik által agyonlőtt szovjet parlamenterek -Steinmetz és Osztapenko kapitányok- szobrainak felállítása Budapest határában, már a tragikomikum határát súrolták a maguk idejében is. Közben persze az underground képzőművészet is reagál a történésekre és kinevezi az utcakövet kvázi emlékműnek, hiszen köztudott: az utcakő a proletariátus fegyvere.


És lassan eljutunk a kilencvenes évekhez, mely évek teljesen új fejezetet nyitnak a magyar emlékműállítás történetében. Ekkor megint döntik a szobrokat, de ezek a szobrok már többnyire szoborparkokba kerülnek és kiállítási installációk részévé válnak főként azért, hogy figyelmeztessenek és emlékeztessenek. Mindeközben az új időszak nyitányaként köztereinken teljesen új emlékművek jelennek meg, vagy régiek kerülnek elő a raktárakból, hogy visszavegyék eredeti helyüket. De akadnak olyan emlékművek is, melyeket bármennyire szeretne messze látni az ember, mégis itt vannak közöttünk. A köztéri emlékműállítás gyakorlata hosszú évtizedek múltán újra a napi politikai közbeszéd részévé válik és akár vérre menő vitákat és utcai harcokat is eredményezhet.
A következő hónapokban az elmúlt húsz év emlékműállításainak gyakorlatát fogjuk megvizsgálni különféle szempontok alapján.

 

Az írás szerkesztett változata a Mandineren jelent meg.
 

24 komment

Címkék: budapest fotó kossuth tér művészet szobrászat mandiner emlékműszobrászat


A bejegyzés trackback címe:

http://tajkep.blog.hu/api/trackback/id/tr642097625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2010.07.07. 07:52:31

Na nehogy má' mindenki a Mandíneren nyüzsögjön...

Valahol olvastam, hogy az újabb Kossuth szobor, melyet a Rákosi időben állítottak, tulajdonképpen életveszélyes volt, mert amin állott, valószínüleg ideiglenesen, rendkívül gyenge minőségben készült, egy élére állított téglasorból állt.
Valahogy el tudom képzelni, ha a Metró építkezéseire gondolok.
Megépítették a népstadion megállót ahogy az köll a dolgozónak, de alatta sokáig nem volt semmi.
Várom a folytatást, mert roppant érdekes dolgokat szedtél össze.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.07.07. 11:12:07

@inszeminator: Köszönöm az itteni nyüzsgést is. :)
Tegnap már Mormogi Papa is kommentelt sms-ben, amit jóleső érzéssel fogadtam.

Nekem egyébként az a személyes véleményem a régi Kossuth-szoborról, hogy az is egy elég kemény alkotás. Leginkább azért gondolom így, mert tökéletesen depresszív hangulatot áraszt. Az első felelős kormány tagjai szinte mind búvalbaszott mozdulatokkal és testtartással néznek egymásra és maguk elé.
Talán annak tudható be ez a dolog, hogy a Horthy-kor hivatalos álláspontja nem volt egyértelmű Kossuth személyének megítélésével kapcsolatban.

Más. Itt van egy elég ismert fotó, ami közvetlenül a Kossuth téri sortűz után készült. Háttérben a Rákóczi-szobor:

mek.niif.hu/01900/01906/html/cd9/kepek/tortenelem/to403fit319.jpg

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.07.09. 15:51:29

jé, ezt te jegyzed? :D
köszönet a kimerítő áttekintésért, magam sosem jártam volna végig.

a régi szobrokról nem maradtak fenn fotók?
a sortüzes nagyon durva. így, hogy a helyszín beazonosíthatóvá teszi, mennyivel drámaibb, mint bármi más!

a művésznő · http://chezoriane.blogspot.com/ 2010.07.13. 16:36:41

nahát, még soha nem néztem meg a Kossuth-szobrot így, de most hogy mondja, tényleg tiszta szocreál... Bibót meg tényleg csak véletlenszerűen lehet felfedezni, no nem kár érte.

az feltétlen rossz ízlésre vall, ha a Nagy Imre a hídon tetszik?...

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.07.13. 21:12:54

Kedves @a művésznő: , először is köszönöm hogy benézett. :)

A Nagy Imre-szoborról.
Természetesen nem vall rossz ízlésre, ha tetszik az a szobor, hiszen nyilvánvalóan nem tehetségtelen szobrász alkotta. Igazából csak az ideológia mondanivaló az, ami számomra kissé sántít. De hát mit lehet tenni, a hazai emlékműszobrászat története hemzseg az ilyen és ennél jóval mélyebb ellentmondásoktól.
Személyes véleményem szerint Nagy Imre nem vált nagyformátumú, valamint a nemzet egységét megtestesítő politikussá még 1956-ban sem, hiszen leginkább csak sodródott az eseményekkel.
Őt minden korábbi aljassága mellett az teszi valóban mártírrá, hogy mindvégig vállalva 56-os kiállását nem tagadta meg akkori szerepvállalását és nem kért magának kegyelmet. Ezért vitán felül tiszteletet érdemel, de azért semmiképpen nem volt Saul a damaszkuszi úton.

És mégvalami. Az N.I.-szobor alkotójának édesapja, Varga Imre is tehetséges szobrász. Sőt mi több, a Kossuth téren található Károlyi-szobor mint plasztika, kifejezetten jó munka. Ettől persze -némi túlzásal- a pokolba kívánom onnan.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.07.13. 23:11:14

@Gasper: A szombati Nemzet hatodik lapján egy írás - bár nem feltétlen értek egyet minden egyes állításával - elég jól összeszedett érveket sorakoztat fel arra nézvést, miért kellene ezt a szobrot "áttelepíteni".
Figyelmezzünk: nem beolvasztást, nem is széttörettetést javasol a cikk szerzője. Az ilyesmi valójában csak kis-stlílű bosszúakció - bár megengedem, egyszer az életben legalábbis érthető volt...
Kíváncsian várom a folytatást - s ha lesz több időm, megnézem a (bízvást bőségesebb) komment-termést odaát is. Itt bensőségesebb - mint Isz is utalt rá :-)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.07.13. 23:22:43

@Mormogi Papa: itt fentebb, egy azóta már törölt kommentemben utaltam Szerencsés Károly írására, ami nekem kimondottan tetszett. Az a gyanúm, hogy a szerző olvasta a bejegyzést a Mandineren. Most próbálom felvenni vele a kapcsolatot.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.07.13. 23:27:26

@Mormogi Papa: ja igen! Egy szobor legyen bármennyire elutasított, vagy művészi értelemben értékelhetetlen fos, megsemmisítése alapjáraton nem elfogadható.
De valóban, akadnak üdítő kivételek, hiszen a Sztálin-szobor megsemmisítése értelemszerűen nem alapjáraton zajlott. :)

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.07.13. 23:34:08

@Gasper: Pontosan erre, a "Csizma tér 1"-re utaltam :-)

A Mandíneren linkelték be a komáromi cirill metódus kapcsán az arról tudósító cikket. Benne:
18:45 - Úgy értesültünk, Bastrnák Tibor komáromi polgármester bejelentést tett a rendőrségen. Felhívta a hatóság figyelmet arra, hogy a vasárnapi esti emlékműavatásra, melynek Robert Fico kormányfő lesz a főszónoka, Komárom város nem adott ki engedélyt. Személyesen beszélt a járási rendőrkapitánnyal, Marián Halásszal és felszólította a rendőrséget hogy cselekedjenek a nem bejelentett rendezvénnyel kapcsolatban. Megjegyezte, hogy egyedül Bósza János, komáromi autonómiaharcos jelentett be gyülekezést az adott időpontban a Kossuth térre.

Mondhatjuk Villonnal:
"... és Bastrnák László hova lett?..."

hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93gyalla

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.07.14. 00:20:24

@Mormogi Papa: igen, azt hiszem tölgy linkelte azt az oldalt, sok pazar látványtervvel.

Más. Bbjnick (és persze mindenki) figyelmét szeretném felhívni egy érdekes életműre, lehet hogy egyszer írok róla posztot.
Boldogfai Farkas Sándor szobrászművészről van szó, akire egy számomra kedves, ráadásul nagyon jól megmintázott zsánerszobor ( www.szoborlap.hu/1005_boci_szobor_budapest_boldogfai_farkas_sandor_1964.html?f=photo ) kapcsán akadtam rá.
Ez az ember a háború előtt sokat dolgozott a katolikus egyháznak. Ő csinálta a budapesti Pasaréti téren található Mária szobrot, de Apor püspök szarkofágját is, 1948-ban(!), nyilván az utolsó pillanatokban.
Kiemelkedő szobrászról van szó, akinek legmeghatározóbb korszaka a római iskolához köthető. A háború után már csak kisebb zsánerszobrokat és büsztöket készíthetett, legalábbis erre következtetek a fellelhető adatokból.
Na nem lököm továb a sódert, a wikin van róla néhány infó:

hu.wikipedia.org/wiki/Boldogfai_Farkas_S%C3%A1ndor

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.07.14. 13:57:44

Még egy nekifutás a térhez: a volt Kúria tetején a frízen kívül (az látható a Szoborlapon) allegorikus szobrok tömege áll. Van-e róluk valahol kép, leírás? Ez nem hiánylista, hiszen alaposan körüljártad a témát :-)
Ja, a nőszemély: www.budapest-foto.hu/Agronomuslany%20szobor_Kossuth%20teren.htm
És a metróállomás 2 szobra is mevan itt meg Néprajzi Múzeum timpanon néven a fríz és a triga, de a többi nem. Hogy a Kúria első emeletén egykor állott szobor nincsen meg, az nem is csoda - csak kellemetlen…

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.07.14. 14:25:36

@Mormogi Papa: néhány dolgot szándékosan hagytam el. Az agronómus lány és a kaszás fiú alakja már nem kimondottan az emlékműszobrászat kategóriája, mint ahogyan az egykori Curia díszítőszobrászati darabjai sem.
Ezzel együtt érdemes lenne foglalkozni ezzel a műfajjal is, hiszen Budapest épületszobrászata még Bécset is lepipálta a dualizmus idején, nyilván amlyan dzsentroid virtusból kifolyólag. :)))
És köszönöm a kiegészítéseidet.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.07.14. 19:23:43

@Gasper: Tudom, tudom :-)
Amúgy a Földművelődésügyi előtti kettős gyanúsan emlékezetembe idézi az egykoron a Párizsi Világkiállításon egymással szemben (! :-) álló két birodalmi pavilon közül az egyik előtt magas talapzaton - bár most magasabbra tették - álldogálló szoborcsoportot, ami mindig ott forgott a Moszfilm alkotások elején :-)
De ezt már emlegettük a Sovcoloros posztodnál is :-)

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.07.14. 19:27:45

Na, csak kibukott belőlem a BTK...
Művelésügyi helyett ... :-)))

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.10.20. 02:08:24

Jó blog, jó poszt. Enélkül nem is láttam volna, mi a baj a mostani Kossuth-szoborral (mert nem is figyeltem volna). Jókor szólok egy júliusi bejegyzéshez, de ritkán járok erre, utoljára szovjet színes filmekről olvastam. A kérdéseim pedig teljesen amatőrök és lehet, hogy nevetségesek is, de érdekel, tehát megkérdezem:

1) A sortűz-emlékjel nem állhatott volna golyók helyett géppuskalőszer formájú fémdarabokból? Úgy "realistább" lett volna.

2) Egy ilyen emlékjel megalkotásakor milyen koncepciójuk van a szobrászoknak a golyók eloszlását illetően? Van benne valami kompozíció (ha igen, mennyire?), vagy véletlenszerű?

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.10.20. 10:02:40

Elnézést, a blog-gazda válaszát megelőlegezve megpróbálok válaszolni.
Az elsőre Ő maga ad választ:
"Ez az alkotás érezhetően nem politikai megrendelésre készült: nem tolakodik, nem heroizál, nem használ direkt és teátrális formai jegyeket, hanem sokkal inkább megállásra késztet és csendesen emlékezteti az erre tévedő járókelőt."
Valamint sok helyen láthatók részben jelképes régi ágyúgolyók vár- és városfalakban, amik kivétel nélkül gömb alakúak. Talán ennek is volt szerepe az ilyen megformálásban.
A koncepcióról viszont az alkotókat kellene megkérdezni, de íme néhány link.

A régi Kossuth emlékmű és sorsa:
www.szoborlap.hu/9681_kossuth_emlekmu_budapest_horvay_janos_1927.html
A jelenlegi>
www.szoborlap.hu/2416_kossuth_emlekmu_budapest_kisfaludi_strobl_zsigmond_1952.html
és az emlékjel:
www.szoborlap.hu/11690_az_1956_oktober_25_i_sortuz_aldozatainak_emleke_budapest_kampfl_jozsef_2001.html
Szöveges hozzászólásból: "Mindazonáltal ez az emlékmű a művészi plasztika eszközeivel, illetve mély gondolatisággal elsősorban szimbolikus utalásokat tesz a tragédiára, így nem a precíz 'bűnügyi helyszínelés' a cél."

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.10.20. 16:55:14

@Mormogi Papa: Köszönöm a választ. Értem, hogy a golyó - golyó. Mégis, a golyó egy várfalban olyan időket idéz, amikor még valóban golyó formájú volt a lövedék. De itt, egy 1956-os emlékjelnél mi szól képzőművészeti szempontból a korhű ábrázolás ellen? Pont azért kérdem, mert nem értek hozzá.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.10.20. 17:43:55

@Holger Hartland: Éppen ezért idéztem a poszt szerzőjét - most kiemelem még egyszer.
"…nem használ dirket és teétrális formai jegyeket."
Nos, a kellő (történelmi) távolságtartást, a "nem tolakodó" megjelenítést éppen ezek az időtlen, történelmi jelek -jelképek valósítják meg a legerősebben.

Remélem, hogy a házigazda hamarosan megerősíti véleményemet :-)
Addig is: a Szoborlapon hozzáfőztem a műlaphoz egy szemtanu leírását arról a sortüz nyomorította, véráztatta napról…
rövidített formában. Gyorsan ellenőriztem: még megvan, nem törölték :-)

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.10.20. 17:53:06

A Szoborlap linkjénél ezt olvastam:
"Callmeyer Ferenc maga is jelen volt, és a tömeggel együtt menekült az árkádok alá az 1956-os Kossuth téri lövések elől - így műve az események, a megélt érzések és félelmek helyének állít emléket."
Ő ugye az emlékjel egyik alkotója. Ha akkor az árkádok alá menekült, biztosan emlékszik arra, hogy merre voltal ott golyó ütötte nyomok. Ezen kívül nyilván a tér kövezetén lehettek, a zöld területen rég eltűntek… de a kövezeten nem lett volna szerencsés ilyen emlékjelet elhelyezni, ebben egyetérthetünk.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.10.21. 01:00:46

@Mormogi Papa: A posztot én is olvastam. :) Az 1. kérdésem úgy is érthető: netán túl direkt és teátrális (és ezért rossz) lett volna golyó helyett modern lőszerre hasonlító fémdarabokat használni? Ha igen, miért? (El lehet ezt magyarázni egy magamfajta laikusnak?)

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.10.21. 08:20:44

Valaki megmagyarázná, hogy egy kiválasztott szövegrészt másolva-beillesztve hogyan keletkeznek benne más betűk ??? Illetve cserélődik fel betűk sorrendje?
Hogyan lett a "direkt" - ből dirket, a "teátrális"-ból meg teétrális ???
@Holger Hartland: Röviden: IGEN.
Éppen az időtlenség távlata veszett volna el, az általános érvényű, más korokat is megidéző, a konkrét eseménytől kissé elvonatkoztató rálátás.
Ezért lett volna akkor direkt, szájbarágós és talán még hamis pátosszal teli is.
De ez szigorúan a magánvéleményem - nehogy az alkotók rámondják a klasszikus Arany János-i szentenciát :-)
(Gondolta a fene!)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.10.21. 11:07:03

@Holger Hartland: először is köszönöm az elismerő szavakat, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy leginkább két-három évvel ezelőtt pörgött igazán ez a blog. Persze a napi látogatottságra még így sem lehet panaszom.

Miután Mormogi uram volt szíves belinkelni a Szoborlapon található műlapomat, valamint a hozzá tartozó megjegyzéseimet is idézte, a kérdések egy részére már megérkezett a válasz. :)

"De itt, egy 1956-os emlékjelnél mi szól képzőművészeti szempontból a korhű ábrázolás ellen?"

"Az 1. kérdésem úgy is érthető: netán túl direkt és teátrális (és ezért rossz) lett volna golyó helyett modern lőszerre hasonlító fémdarabokat használni? Ha igen, miért?"

Jogos kérdések, érdemes erről beszélni.

Már az első világháborús, többnyire rögtönözve emelt katonai emlékművek, sírhelyek és frontemlékek is alkalmaztak nem hogy lőszerre hasonlító, hanem egyenesen hatástalanított lőszereket és különféle hadieszközök alkatrészeit, amelyeket hadisírokon, vagy a frontok helyszínén kijelölt emlékhelyeken állítottak fel maguk a katonák. Sőt, sajátos esztétikai rendszere alakult ki ezeknek a tárgyi emlékeknek a világháborúkban, amelyet gyakorlatilag minden haderő alkalmazott. Egy hasonlóról -bár nem konkrétan frontemlékről- egyszer én is írtam itt:

tajkep.blog.hu/2008/10/06/hadianyagbol_emlek_a_szeretteinknek

És hogy az '56-os emlékjel esetében mi szólhatott a korhű ábrázolás ellen?
Azon túl, hogy megerősítem Mormogi Papa véleményét ("a kellő (történelmi) távolságtartást, a "nem tolakodó" megjelenítést éppen ezek az időtlen, történelmi jelek -jelképek valósítják meg a legerősebben."), talán az is a korhűség ellen szólt, hogy:

1. a falba sebeket ejtő géppuskalövedékek és repesznyomok látványa inkább emlékeztetne azokra az ottfelejtett valós háborús és '56-os nyomokra, melyekből ma is számtalan látható szerte Budapesten

2. ráadásul hamisítás is lett volna, hiszen mégsem igazi nyomok, hanem csak azok reprodukciója lett volna. Akkor meg már szerintem inkább ez az átírt, szimbolikus ábrázolásmódra épülő jelrendszer a szerencsés és kortárs művészeti szempontból is érvényes megoldás.

Ez az emlékmű úgy késztet emlékezésre és elmélyülésre, hogy közben kerüli az összes sztereotíp, elbeszélő, így többnyire giccses tárgyi ábrázolásmódot, amely '56-os emlékműveink jelentős részét jellemzi.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.10.21. 16:16:42

@Gasper: Köszönöm a meggyőző választ, és a linket is. Az a lövedékből (vagy annak utánzatából?) készült emlékmű a "Szeretteinkért" felirattal nagyon hatásos.

(A kommentekbe beleolvasva olyan gyanúm támadt, hogy Gift=Grift, aki utólag szerzett valahonnan egy r betűt. :))

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.10.21. 18:17:46

@Holger Hartland: nincs mit!

"(A kommentekbe beleolvasva olyan gyanúm támadt, hogy Gift=Grift, aki utólag szerzett valahonnan egy r betűt. :)) "

Bizony, méghozzá egy idős gasztroblogger keresztsége által. De ezt ő maga tudná igazán szofisztikáltan elmesélni. :)

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu