HTML

Fontos idő

Tájoló

Felkérés táncra

Utolsó kommentek

Friss topikok

Tartalom

Licenc

Creative Commons Licenc

Lászlóbontás

2010.08.31. 11:00 Gasper

Az árvalányhajas Budapest


Városnéző turisták a Gellérthegyen. 1930-as évek

„(...) ma árvalányhajas (Nagy-) Magyarországról álmodozók vannak, akik viszont azóta sem tudják megbocsátani a szabadelvű sokszínűséget, és azóta sem ismerik a nagyvárosi lét pozitívumait, meg szocialista egyenlősítők, akik gyűlölik a nagypolgári pompát és gazdagságot."

(Tallián Miklós a Komment.hu-n)


Tallián Miklós nemrég olyan témához nyúlt meglehetős magabiztossággal, melyhez nyilvánvalóan nem ért. És ez még a kisebb gond. A nagyobb baj inkább az, hogy írásának Budapest múltját elemző, valamint jövőjét féltő részei azon túl, hogy hiányos ismeretekről vallanak, egyben szelektív és meglehetősen koncepciózus gondolkodásról is tanúskodnak.

A Komment.hu-n, Budapest, nyílt város címen olvasható írás felütése a közelgő helyhatósági választások kapcsán a Budapest bevételéért induló teljes politikai palettát vádolja azzal, „hogy még összeadva sem érik el azt a színvonalat, hogy tisztességes budapesti polgár egyáltalán figyelemre méltassa őket”.  A fekália maszatolásának minősített esete után Tallián a súlytalan nosztalgiázás buktatókkal teli kanyargós útjára téved, így szükségét éreztem annak, hogy a szerző néhány gondolatára az alábbiakban reagáljak.

Az írás szerint Budapest mai formájában leginkább a XIX. század fellendülő időszakában élő, öntudatos, a világ változásaira érzékeny, sikeres polgárság keze nyomát viseli, az ő szellemi értékeiket jeleníti meg, az ő elveik megtestesülése."

Akkor haladjunk szépen sorjában. Az Andrássy Gyula vezette kormány 1870. évi X. törvénycikke rendelkezett a Duna-folyamnak a főváros mellett szabályozásáról s a forgalom és közlekedés érdekében Buda-Pesten létesitendő egyéb közmunkák költségeinek fedezéséről és e közmunkák végrehajtási közegeiről". Ezzel az emblematikus törvénnyel egyidőben megalakult a Fövárosi Közmunkák Tanácsa, mely szervezet a kommün néhány hónapját leszámítva egészen 1948-as megszűntetéséig a székesfőváros fejlődésének poltikától független szakmai kulcsszereplője volt. És bizony, a ma oly gyakran hangoztatott szakmaiság és függetlenség a valóságban nem csak a dualizmus korában, de a két háború közötti időszakban is olajozottan működöttt. Itt jegyzem meg, hogy a Fövárosi Közmunkák Tanácsának újbóli megalakulásával 1990 óta adós a mindenkori városvezetés és az országos politika.

Az 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítésével létrejövő székesfőváros dualizmus-kori fejlődésének egyik fő mozgatója az a mindenkori magyar kormányzat volt, amely a magyar főváros fejlődését a birodalmi székhellyel, Béccsel történő termékeny versengésben látta. Ez az attitüd jelentősen határozta meg a ma is létező, bár mostanra némileg sebzett eklektikus városszerkezetet, mely a Duna vonalától egészen a Nagykörútig, illetve több helyen a körvasút vonaláig épült meg. A város ilyen méretű fejlődésében valóban meghatározó szerepe volt a kiegyezés után megszülető új és sikeres budapesti polgárságnak, de szerepük nem volt kizárólagos, ahogyan azt Tallián gondolja. Tetszik, nem tetszik, a székesfőváros ama bizonyos pompája és gazdagsága egyben a magyar szupremácia hirdetője is volt a Duna mentén.
Téves helyzetfelismerés 2010-ben az egykor Budapestet létrehozó réteg pótlásáról beszélni, hiszen maga a szerző is leírja ennek a rétegnek a XX. századi sorsát. Proletár miliőből felkapaszkodott posztkádári újgazdagokkal pedig nem fog menni a dolog.


Királyi-díj közönsége a futam előtt. 1930-as évek


Polgári társaság egy zuglói kisvendéglőben. 1930-as évek


A Fővárosi Nagyvendéglő a Városligetben. 1940-es évek

A szerző a későbbiekben arról értekezik, hogy egy ún. külföldi mennyivel jobban érti Budapest egységes filozófiáját", hiszen Egy külföldi máig nem tud automatikusan különbséget tenni [Buda és Pest között], hiszen nem érzi a bennszülöttek számára belháborús okként felfogható finom különbségeket, hanem ugyanazt a reformkori építészeti megoldásoktól a Bauhausig tartó elemekből összeálló arculatot látja (talán csak néhány monumentális neoklasszikus részt érez kivételnek). Ez az az egységes filozófia, amit a Budapesttel foglalkozó kortárs politikusok képtelenek megérteni".

Javaslom hogy szálazzuk szét a több sebből vérző és számos téves megállapítást tartalmazó gondolatmenetet, melyben egy zárójelbe tett kurta és negatívan értelmezhető megjegyéz erejéig a teljes Horthy-korszak is helyre van téve a talliáni univerzumban. 

Először a „reformkori építészet klasszikus megoldásairól" esik szó, mely megállapításban a klasszicizmusra való utalást vélem felfedezni, amennyiben Tallián Miklós is egyetért azzal, hogy a reformkor idejében a klasszicizmus volt a meghatározó építészeti irányzat.
Fővárosunk építészetében a klasszicizmus látványosan szinte kizárólag a pesti oldalon érhető tetten, méghozzá a Duna-part és a Belváros hellyel-közzel eredeti formájában fennmaradt városi palotáiban, a Nemzeti Múzeum épületében, valamint néhány telekspekulációt és városrendezési kísérletet túlélt pesti bérház képében. Budán legfeljebb a hegyvidéken találunk néhány klasszicista villát, melyek többnyire a kor kitüntetett művészeinek, arisztokratáknak, nagypolgároknak, öregségüket élvező vezérkari tábornokoknak nyújtott kikapcsolódást a tavaszi és a nyári hónapokban. Így hát nyugodtan kijelenthetjük: a klasszicizmus építészete Pest városának a jellegzetessége.


A Rákóczi út és Kiskörút kereszteződése az 1938-ban lebontott klasszicista Vigyázó-palotával. 1930 körül


A Magyar Tudományos Akadémia egykori bérháza a lebontott Vigyázó-palota helyén. 1940-es évek

Tallián megemlíti Budapest Bauhaus építészetét is, gondolom, mint a két háború közötti időszak üdítő kivételét. Ideje volna azonban tisztáznunk, hogy az egykori weimari köztársaság területén 1919 és 1933 között először Weimarban, majd Dessauban, halálra ítélése idején pedig rövid ideig Berlinben működő Bauhaus iskola nemzetközi jellege ellenére egyedi jelenség volt, annak inkább magyarországi hatásairól beszéhetünk, amit sok más akkori modernista törekvéssel egyetemben többnyire modern és funkcionális jelzőkkel illet az építészettörténet. A két háború közötti funkcionális magyar építészet formailag kevésbé  egységes jellege eltért a német Bauhaus törekvéseitől, így talán Forbát Alfréd néhány pécsi, illetve Molnár Farkas budapesti munkáit leszámítva nem igazán beszélhetünk Magyarországon vegytiszta Bauhaus építészetről, annak hatásairól természetesen annál inkább. De ne csüggedjünk, elég megnéznünk azt a sokszínűséget, amit Kozma Lajos budahegyvidéki villaépületei, vagy Fischer József, Árkay Bertalan, Rimanóczy Gyula, Gerlóczy Gedeon és sok más kiváló magyar építész máig létező és nemzetközi mércével mérhető köz-, és magánépületei fémjeleznek a fővárosban, nem is beszélve a modern magyar temlomépítészet támogatásában kezdeményező szerepet vállaló katolikus egyházról.


Az 1934-ben épült Simplon mozi és bérház a Horthy Miklós (ma Bartók Béla) úton

Később Tallián a Buda és Pest között alig meglévő „finom különbségekről” ír. Pedig valamikor létezett az a bizonyos különbség, mely inkább sokszínűségként értelmezhető. De ez az  egykor volt sokszínűség a XX. századi magyar történelem viharaiban, valamint az örökkévalóságnak ható kádári évtizedek során végleg eltűnt, hogy szürke lumpenizált masszává változtassa a fővárost, valamint lakóinak jelentős részét. Ilyen értelemben ma valóban csak finom különbségekről beszélhetünk.


Húsvét vasárnapi turizmus a Szent György téren, 1935. április 24-én

Most térjünk vissza egy pillanatra a jelenbe, hiszen az írás „árvalányhajas (Nagy-) Magyarországról álmodozók”-ról vizionál, akik „azóta sem tudják megbocsátani a szabadelvű sokszínűséget, és azóta sem ismerik a nagyvárosi lét pozitívumait”.
Nos, itt kell emlékeztetnem Tallián kollégát, hogy a Horthy-korszak huszonnégy éve alatt  is „árvalányhajas (Nagy-) Magyarországról álmodozók” irányították ezt a várost, méghozzá olyan nevek, mint a várost főpolgármesterként a bethleni konszolidáció éveiben pénzügyileg helyreállító és megerősítő Ripka Ferenc, vagy az a Szendy Károly, akinek tízéves polgármestersége alatt európai színvonalon modernizálódott a közigazgatás, de Budapest általános rendezési terve is az ő időszakához köthető. Továbbá olyan nemzetközi szinten is jelentős városrendezési szakemberek határozták meg a két világháború közötti két és fél évtizedet, mint az a Warga László, akinek nevéhez Angyalföld, Kelenföld, a Gellérthegy és a Sashegy rendezési terve köthető. Warga tiszteletben tartva az eklektika időszakában kialakult belső városszerkezetet, reagált a fejlődő és terjeszkedő város kihívásaira és új beépítési tervei  már alkotó módon befolyásolták az új épületek formavilágát, azok homlokzatát, végül magát a lakások alaprajzát is.

A budai oldal jelentős urbanizációja egyébként csak valamikor a századforduló környékén indult el, mindössze néhány területen: Lágymányoson, a Krisztinavárosban és a Víziváros környékén. Délen a Műegyetem épülete és a Ferenc József híd átadása adott komoly impulzust, a Vízivárosban pedig a királyi palota Hauszmann Alajos vezetésével elindított neobarokk átépítése és a Margit híd megépítése jelentett fejlődést, de nem a pesti építkezések grandiózus, arisztokratikus és nagypolgári elképzelései alapján.

A két háború közötti modern és egységes városrendezéseknek köszönhetően a negyvenes évekig további fejlődés és terjeszkedés tapasztalható, mely során kialakulnak a többé-kevésbé ma is meglévő urbánus szövetek a Lágymányos, a Szent Imre város, valamint a Margit körút környékén. Ezzel egyidőben születik meg a pesti oldalon Újlipótváros modern negyede, mely szervesen kapcsolódik a Nagykörút vonalában található historizáló városszövethez.
Amíg Újlipótváros többnyire a neológ, valamint vallását elhagyó zsidó polgárság kedvelt lakóhelye lett, addig Lágymányost és a Szent Imre várost jellemzően a keresztény -főként katolikus- középpolgárság és a magasan kvalifikált műszaki értelmiség lakta. Amíg Újlipótváros építészete viszonylag tisztán modern jegyeket mutat, addig Lágymányoson egyfajta archaizáló modernség tapasztalható.


A Pozsonyi út 38. alatti bérház a Dunapark kávéházzal


A Váci utca az 1930-as években

Az akkoriban bohém kisvárosias zárványként is emlegetett Krisztinaváros és Naphegy környéke olyan írók kedvelt vidéke volt, mint Szabó Dezső, Kosztolányi Dezső és Márai Sándor. De élete utolsó éveiben itt lakott Babits Mihály, valamint egy évtizedig a festő Aba Novák Vilmos is. A Víziváros a Vár közelsége miatt főként az államigazgatás közép és magas beosztású  vezetőinek a lakóhelyeként funkcionált és számos polgárosodó arisztokrata család is lakott ezen a környéken. A Pasarét kiépülése már jellemzően a Horthy-kor időszakára tehető, amikor a korszak társadalmi elitje, valamint a megerősödő középpolgárság talált itt otthonra.

Igazi talány számomra, amikor Tallián a külföldieket zavaró „néhány monumentális neoklasszikus rész”-ről beszél. Talán a Horthy-korszak első évtizedének hivatalos építészetére gondolhat, hiszen a neoklasszicizmus, mint építészettörténeti fogalom  mindössze nyomokban található meg a húszas évek néhány középületén. Talán egyszer kulcsot kapunk a szerzőtől a megfejtéshez.

A Postaigazgatóság 1940-ben épült székháza a Dob utcában (balra) és egy 1934-ben épült OTI bérházcsoport az egykori Tisza Kálmán (ma Köztársaság) téren

Tallián az elmúlt húsz év anarchisztikus sodródása helyett a következő, még meg sem alakult, általa hisztérikusan „árvalányhajasnak” nevezett városvezetést veszi célba, amikor arról ír, hogy „a mai Budapest-politikusok minden áron új, soha nem látott rendet akarnak teremteni, Budapest alkotóinak szellemisége ellenében”.  A totálisan szétesett baloldalról szóló kritikája előtt (akik ugye gyűlölik a nagypolgári pompát és gazdagságot), egész egyszerűen értetlenül állok, de közben legalább jót mulatok. A fővárost állítólag bűntetni akaró ifjú hippik említésekor pedig egész egyszerűen az egykori Ifjúsági Magazin veretes stílusa és tragikomikus irányvesztése ugrik be.
2010 őszén Tallián Miklósnak illene végre őszintén szembesülnie a valósággal. Mit hagy örökségül a tökéletesen dilettáns és velejéig korrupt, húsz éven át regnáló Demszky-korszak? Az egykori Budapest alkotóinak szellemiségéből nyilván az égvilágon semmit, de a trianoni traumát és a forradalmakat nyakába kapó, majd a kor kihívásaira aránylag gyorsan reagáló Budapest fejlődéséből végképp semmit.

Egy korábbi bejegyzésemben már leírtam, most újra megteszem: a kiegyezést követő évtizedekben egy olyan élhető nagyváros jött létre, amely egészen a két világháború közötti időkig többnyire az adott kor igényeinek megfelelő folyamatos urbanisztikai fejlődésen ment keresztül.
A második világháborús pusztítást követő diktatúra évtizedeiben történt ugyan jónéhány katasztrofális lépés (Nemzeti Színház lerombolása, a Budavári palota szakszerűtlen helyreállítása, óbudai panelnegyed felépítése stb), de  ekkoriban elsősorban a stagnálás volt jellemző, már ami a dualizmus idejében kialakult, majd a két háború között tovább terjeszkedő belső városrészek fejlődését illeti.
A gyökeres és rossz irányú változás, valamint a kor kihívásaira adott szintén rossz válaszok a rendszerváltás után kezdődtek el a fővárosban. A bevásárlóközpontok belvárosba telepítése, a közösségi terek folyamatos eljelentéktelenedése és megszűnése, az átmenőforgalom elvezetésének megoldatlansága, a közösségi közlekedés katasztrofális állapota és egy jelenlegi formájában értelmetlen, egyértelműen politikai indíttatású metróberuházás mindenáron való erőltetése szabályosan padlóra küldte Budapestet, a benne élő emberekkel egyetemben.

Javaslom Tallián Miklósnak, hogy ne rettegjen a rend szótól. Budapest 1944-ben nem lehetett nyílt város, majd a forradalmat követő évtizedekben is leginkább a status quo fenntartása volt jellemző. Aztán 1990-ben kiújultak a harcok, persze már nem fegyverekkel, hogy húsz év alatt újabb negyedek váljanak kvázi és valóságos romhalmazzá, a város egészéről nem is beszélve. Ősztől muszáj lesz elkezdeni a romeltakarítást és ami még fontosabb, újra kell gondolni a város teljes struktúráját, céljait és jövőbeni funkcióját, valamint újra kell gondolni a kerületek és a fővárosi vezetés viszonyát is. Ebben egyébként azt hiszem, egyetértünk.
Amennyiben a következő városvezetés lagalább részben azokat a célokat tűzi ki maga elé, mint azt „árvalányhajas” elődei tették a megörökölt város sajátosságaira és a kor kihívásaira reagálva, akkor Budapest a rendszerváltás óta először újra kapna egy esélyt a felemelkedésre.


Az írás szerkesztett változata először a Mandineren jelent meg. 

fotók forrása:
Jalsovszky Katalin-Tomsics Emőke: Budapest a Duna gyöngye. Magyarország fővárosa a két világháború között,  
                                                   
Helikon, 2001
Pamer Nóra: Magyar építészet a két világháború között, TERC Kft., 2001

11 komment · 1 trackback

Címkék: budapest építészet horthy korszak mandiner városépítészet


A bejegyzés trackback címe:

http://tajkep.blog.hu/api/trackback/id/tr922240459

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: TájSZépítészek kiállítása városlakóknak 2010.09.06. 22:15:16

Mik azok a kiugróan izgalmas, vagy éppen sablonos jelek, amelyek meghatározzák ma Magyarország köztereit, parkjait? Mitől lesz emberibb és használhatóbb egy játszótér, egy családi ház zegzugos kertje, vagy kisebb-nagyobb települések díszkő-burkolatú kö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.08.31. 15:01:20

Alapos, szépen illusztrált dolgozat ismét.
Köszönjük! :-)

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2010.09.01. 10:56:29

Na, akkor itt is egy főhajtás...
Piszok jó post Gasper.
Elismerésem, bár nem tudom ér e valamit?

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.09.01. 12:33:09

@inszeminator: köszönöm szépen az elismerést, ami természetesen sokat jelent.

MCMLIX 2010.09.08. 23:55:17

Köszönöm az írást! Jó olvasni egy ilyen higgadtan indulatos, de tárgyi tudásban - vélhetően - kifogástalan kritikai dolgozatot. A fotókat öröm volt nézni. Azt hiszem, rendszeresen vissza fogok térni ide. (Mellesleg elegem van az elmúlt időszakot - 8 ill 20 év - emlegetőktől, akik mit sem tudnak az itt említett Hazafiakról, vagy pl. Kebelsbergről, Podmaniczkyről, stb.) Szívélyes üdvözlettel!!

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.09.09. 08:06:27

Nyilvánvaló elütés - de nagyon felvidított...
Gróf Klebelsberg Kunó nevét Kebelsberg -nek írni - ha ezt Freud hallaná :-)
Én inkább a fontolva haladó és (nem mindig sikerül) higgadtan indulatos emberek között szeretném tudni magam.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.09.09. 08:42:28

@irgalmasnővér: köszönöm a látogatást és szívesen látom bármikor.
Remélem, hamarosan egy lomtalanítás után talált fotósorozat elemzésével folytathatom a témát itt és a Mandineren.

@Mormogi Papa: :)

skandikamera · http://skandikamera.blog.hu 2010.10.16. 08:01:18

Először 1964-ben jártam Budapesten, felejthetetlen élmény volt a világváros utcáit járni, bámulni a pazar épületeket, hídakat. Tartotta a lelket a jobbra vágyóban.

Ezt az élményt hosszú éveken keresztül "megismételtem". Az utóbbi tíz évben aztán történt valami: ami láttam, az az egyre erősödő elhanyagoltság, gazdátlanság fájó érzetét keltette.

Talán jobb, ha nem szólok bele, hiszen megoldást a "rengeteg pénzen" kívül én sem tudok...
:-(

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.10.17. 15:54:07

@skandikamera: Ezek szerint az első tíz évben vagy nem jártál idehaza, vagy még tartott valami a régiből...
Mert a város húsz évig volt gazdátlan. Illetve mit nem mondok, volt neki egy kizsákmányoló, tékozló... valamilyen testülete. Szeretnék egy "prágaibb" utat legalább. Hogy más, valóban európai várost ne is említsek :-(
A megoldás eleje pedig nem a pénz: a szemlélet változása lenne, ha lenne. Mert az nem a pénzen múlik, hogy ne légy lusta a kutyádat a kutyafuttatóba vinni nagydolgozni (itt mellesleg egy-két saroknyira van), a szemetedet a kukába dobni és nem a földre, az üres sörös dobozt nem ott hagyni, ahol kifogyott... Csak azt tudnám, mire használják (ha ugyan...) a minden második sarkon felszerelt köztérfigyelő kamerákat ???
Igaz, egy darabig kevesebb kocswit törtek fel - de a dolog csak akkor működik igazán, ha baj esetén a "közeg" villámgyorsan meg is jelenik életnagyságban, gumibottal, bilinccsel. Ismerjük a "Farkas!"-t kiáltó kisbojtár történetét ugye...

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.10.18. 20:09:46

Az igazat megvallva ez a mentalitás tényleg nem pénzkérdés. Példának okáért a XI. kerület elit polgári vidékén a Gellérthegy oldala a Mányoki és a Kelenhegyi út teljes hosszában úgy van a háziebekkel végigszaratva, hogy az a legkeményebb erzsébetvárosi rögvalóságot is felülmúlja. Az ember nem győzi kerülgetni a kikristályosodott húgyfoltokat és a gözölgő, valamint már megkérgesedett salakanyagokat, mire végre családjával feljut a hegytetőre.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.10.19. 22:12:47

Részemről a hozzáállás változtatása témában egyet teszek (ezt határoztam el évekkel korábban): megpróbálok magam példát mutatni.
Nos, halovány rész-eredményeim vannak ugyan...