Ahogyan a fenti cím is sugallja, kisebb orbitális pályát fogunk alant leírni, úgyhogy haladjunk szépen sorjában. Alfánk és omegánk maga a nagy Budapest lesz, hiszen újra egyik kedvenc aranylemezemhez, a street art témaköréhez nyúlok, annak is budapesti szegmenséhez, sőt most azon belül is szűkítem a kört bizonyos arcokra. Ennek pedig az az oka, hogy mostani gyűjtésem legfőképpen arcokról szól -egészen pontosan négy arcról-, melyek street sticker és stencil formájában fővárosi felületeken találhatók meg.
Sokszor leírtam már -így röviden most is megteszem- hogy nem támogatom a falak szétgányolását, ezzel együtt bizonyos utcai jelenségekből gyakran lehet következtetni dolgokra, már ami egy adott társadalom pillanatnyi mentális állapotait mutatja. És bizony ha tetszik, ha nem, egy úgymond minőségi street art munka akár komoly társadalomkritikai jelentéssel is bír, elég csak az egyre inkább elkurvuló londoni Banksyre, vagy éppen a most is nagyon penge Blu-ra gondolni. Na jó, Banksyvel kicsit igazságtalan vagyok most, mert New Orleansban megint nagyon kivágta a rezet. Valahol itt található néhány ott készült munkája.
Na de ne legyenek akkora igényeink, maradjunk csak meg saját kis budapesti rögvalóságunknál és vizsgáljuk meg azt a bizonyos négy falrahányt arcot.

Négy portré, avagy kis privát sztárkultusz

Ki ne szeretne eldicsekedni saját kedvenc celebeivel, hogy ezzel a végtelenül hazug és gusztustalan definícióval éljek, mely oly divatos manapság széles e lerobbant hazában. Eme egyáltalán nem megvetendő  gesztus megtétele alól -márminthogy megvillantjuk kedvenceinket a külvilág számára- bizony a street artot művelők sem vonhatják ki magukat. Na mondjuk az is biztos, hogy az alábbiakban felvillantott négy portré azért fényévekre van a mai Magyarországra jellemző surmó celebkultusztól, sőt lesz köztük kakukktojás is.
Kiinduló helyszínünk pedig legyen a jobb sorsra érdemes budai Bocskai út elképesztő mocska, ahol talajközeli magasságokban leltem rá a nemrég elhunyt soul-király arcmására.



Klasszikus, kétszínnel fújt stenciles dologról van szó, amit egy elektromos doboz tövébe fújtak fel, versenyagár  marmagasságú kutyák ürítési szintjére. Egyébként pirosban várakozva, autóban ülve fedeztem fel ezt az igen jólsikerült darabot, úgyhogy rögtön az első adandó pillanatban félreálltam, hogy azonnal lekapjam a melót. Hazai közállapotainkra igen jellemző, hogy amint előrántottam a mordályt a 18-135-ös zoommal, rögtön páran az autósok közül valamiféle fedett nyomozónak, vagy parkolóőrnek nézhettek, mert nagyon csúnyán villant felém az ott jelenlévő autóstársadalom sokszáz szempárja. Pedig az összes eddigi volt barátnőm és a jelenlegi feleségem is bizonyíthatja, hogy egyáltalán nem emlékeztet az ábrázatom egyetlen parkolóőrre sem. Pláne hogy még láthatósági mellényt sem viseltem.
Azért James Brown-ról annyi szubjektív véleményt még eleresztenék, hogy Chuck Berry mellett a mai napig az egyik legjobb tánczene a világon.

Nos kérem, akkor most ugorjunk át Pestre a Múzeum körútra, hogy egy ősklasszikus celebritás portréját fedezzük fel egy egyébként klasszicista ház homlokzatán. Ráadásul műfaját tekintve egy erősen foszladozó klasszikus stickerrel állunk szemben, amit láthatóan xeroxszal sokszorosítottak. Avatott szem még azt is észreveheti, hogy eme kép Andy Warhol klasszikus Monroe szitasorozatának fekete-fehér másolata.



És aki már nagyon utálja  a sok klasszikus címkét, annak még elmondanám, hogy Marilyn Monroe -mint olyan- a klasszikus, nagybetűs  celebrity  prototípusa azzal a különbséggel, hogy olyan szimbolikus magasságokba, mint ahová ő jutott, talán csak a másik duplabetűs nőszemély, Brigitte Bardot jutott el.
M.M. és B.B. két olyan személyiség, akikről igazán nehéz megállapítani, hogy miben voltak tulajdonképpen tehetségesek, hiszen énekelni igazán nem tudtak és színésznek sem voltak valami kitörő tehetségek, holott Billy Wilder, vagy éppen Jean-Luc Godard igen jó filmjeiben igen jót alakítottak. Sőt, jómagam rendszeresen hallgatok Bardot dalokat, aki azért Serge Gainsbourgnak is köszönhetően rendesen odatette magát néhány dalban, de legfőképpen ebben.
Végső soron az ő titkuk könnyen megfejthető, hiszen M.M. és B.B. -minden egyéb komoly tehetség híján is- rendelkeztek azzal a kisugárzással, amivel mondjuk a mi végtelenül sutyerák celebjeink soha a büdös életben nem fognak rendelkezni, de ezen nincs is mit csodálkozni. Kicsi a mi országunk, kicsi a szemétdombunk is, a kontraszelekció pedig minden szinten szinte mindent visz.

Vegyünk mély lélegzetet, hiszen egyre komolyabb vizekre evezünk, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mintsem az a tény, hogy a minap tragikus sorsú költőnk portréjára bukkantam a Tűzoltó utca és a Liliom utca sarkán, a Trafóval átellenben.
Újfent egy stenciles munkával állunk szemben, amelyről azért megállapíthatjuk, hogy nem minden szempontból a legsikerültebb darab, de persze ebben az esetben nem ez a lényeg.



A lényegben rejlő dolog  inkább valahol ott húzódik meg, hogy igen szokatlan dolog József Attilát házfalra stencilezni. Éppen ezért úgy gondolom, hogy egy igazi megszállottat szídhatunk a házfal összegányolójának személyében, aki valamilyen módon eme gesztussal akarja a IX. kerületi polgár, illetve a Trafó közönségének a tudtára adni, hogy ne feledjük, készen van az a bizonyos leltár.
Ezzel együtt jómagam egészen véletlenül mostanában egy nagyjából negyven éves, Ifjúsági Parkban felvett Kex koncert egyik jelenetével szoktam József Attilát idézni, ahol Baksa Soós János énekli a Tiszta szívvelt. Érdemes belenézni, van ott folytott energia (meg sok minden más is) rendesen. Meg aztán Baksa Soós jóval meggyőzőbben nyomja, mint ahogy illegalitásban tevékenykedő kultúrharcosunk, itt fentebb.

Egy kellemesen langymeleg őszi napon csúcstámadásra készültünk kislányommal a mára már elhíresült Búsuló Juhász nevű étteremmel szemközt található parkolóban. Célunk egyértelműen a Gellért-hegy meghódítása volt. Az alaptábor alapvető biztonságát nyújtó parkolóban kinyitottam az autó csomagtartóját, hogy elővegyük az elmaradhatatlan szerszámokat, egy hat darabos homokozószett képében. Azt talán már ide sem kéne írni, hogy kemény alkudozások árán lányom győzött azügyben, hogy az említett szett hegyre történő feljuttatása az én feladatom lesz.
Persze amint elértük célunkat -a hegytetőt-, mindenért kárpótolt az itt látható, egyébként rendkívül bénán kivitelezett stencil graffiti, amit kedvenc játszóterünk tőszomszédságában találtam egy valaha szebb napokat látott trafóház oldalára fújva.



Mielött elbagatellizálnánk az itt látható munka jelentőségét, azonnal szögezzük le, hogy igen szokatlan alkotással állunk szemben, hiszen már az sem véletlen, hogy beválogattam ebbe a négyesbe.
Krisztus portréját ugyanis mifelénk (meg általában máshol sem) nem szokták csak úgy ok nélkül falra fújni, éppen ezért erősen gondolkodóba estem. Vajon mi lehetett a láthatóan totálisan amatör alkotó szándéka ezzel a jólirányzott gesztussal? Talán egy hívő stencilmajszterral van dolgunk, aki így népszerűsíti a Megváltót? Vagy ez a munka jól belefér abba az egyre divatosabb vonulatba, hogy a kommersz kegytárgykultusz vizuális elemeit átemeljük a public art műfajába? Merthogy azt minden bizonnyal megállapíthatjuk, hogy ennek a stenciles felfújásnak az alapja nagy valószínűséggel egy futószalagon, illetve nyomdai úton sokszorosított Krisztus ábrázolás lehetett, melyet manapság katolikus kegytárgyboltok számára szorgos kis kínai kezek gyártanak képeslapok könyvjelzők és kétdimenziós kis zsebnaptárak formájában.
Különben a tömeggyártásban létrejövő vallásos giccstárgyak esztétikája szabályos divattá vált a popkultúrától kezdve bizonyos reklámok képi világán át egészen az úgymond magasművészetig. A Murillo féle angyal, illetve madonna ábrázolások széles skálája, a fénysugarakat kibocsátó bíborszínű szív, vagy éppen a töviskorona vizuális gegként való alkalmazása meglehetősen jellemzővé vált manapság. Persze itt fontos megjegyezni, hogy kizárólag az esztétikai minőség emelődik át, a vallásos jelentéstartalom már a legkevésbé sem. Sőt, nem ritka a provokatív szándék sem.
Persze joggal felmerülhet a kérdés, hogy a kínai tömeggyártásban készülő kegytárgyak vajon milyen kapcsolatban vannak a valóságos biblikus tartalmakkal.

 
folytatom...