Vasárnapi ebéd II.

Mielött beindítanám az újévi blogolás rakétáit, illetve mielött levetkőzöm az újév során menetrendszerűen érkező horror vacui-t, megmutatom egy -véleményem szerint- újfent egészen jól sikerült vasárnapi ebédünk fő attrakcióját egy marhahúsos pite (beef pie) képében.
Azt is rögtön elárulom, hogy ezúttal tévében látott inspiráció alapján dolgoztam, hiszen a most bemutatott ételt nagy kedvencem, Jamie Oliver főzte nem is olyan régen a Jamie vidéki konyhája című kiváló opuszban.
A tépettsérójú brit BBC szakácsot különben lehet szeretni, meg persze nem szeretni, viszont egy biztos: elévülhetetlen érdemei vannak a srácnak abban, hogy a fiatalokat hogyan lehet ügyesen leszoktatni a globalizáló gyorséttermek minősíthetetlen szemetéről, illetve hogyan lehet leszoktatni őket arról a hamis életérzésről, amelyeket ezek az objektumok úgy általában nyújtanak. Ezzel szemben egyébként Jamie Oliver egészen szerethető alternatívát is kínál: főzzünk újra együtt családi és baráti körben, hiszen az ilyen alkalmak nem valamiféle hedonizmusról szólnak, hanem sokkal inkább fontos közösségteremtő szerepük van.

Na de sokan ismerik Jamie Oliver tevékenységét, úgyhogy nem ragozom tovább a dolgokat, inkább nézzük azt a marhahúsos pitét, melyet angol zellerrel készítettem el a napokban.
Ritka egyszerű ételről lesz szó, amivel egyrészt nincs sok meló, másrészt néhány összetevő szükséges csak hozzá. És ha már hozzávalók: 1 kg nem túl inas marhalábszár, póré- és sonkahagyma (lehet variálni lila-, vagy vöröshagymával is), egy angolzeller, só, töröttbors, babérlevél, kevés borókabogyó és  némi száraz vörösbor. Ja, és egy adag kész levelestészta. Persze most lehet fanyalogni, hogy miért nem én készítem el azt a tésztát, de hát a tudományom nekem sem terjed ki mindenre, ráadásul Jamie is boltival dolgozott.

Első körben kevés olivaolajon megfuttattam a karikára vágott póréhagymát és a negyed cikkekre vágott sonkahagymát, valamint a kés lapjával ellapított borókabogyót és a babérlevelet, majd hamarosan belekerült edényünkbe a kockákra vágott lábszár is. Amikor a hús kellőképpen elvesztette a színét, beugrott közé a 3-4 centisre vágot angolzeller is. Kicsit még összeforgattam a dolgokat, majd az egész étel minimális vörösbor társaságában -edénnyel együtt, fedővel letakarva- három órára bekerült a nem túl forró sütőbe. Ez annyit tesz, hogy három órán keresztül semmit nem kell foglalkozni vele, még csak mozgatni, keverni, rázogatni sem igazán szükséges.
A harmadik óra elteltével bizony a végeredmény sem marad el, hiszen a hosszú és lassú főzési idő jóvoltából, illetve a hagyma karamellizálódása folytán kapunk egy omlós, puha, szaftos ragut, amely majdani tölteléke lesz a piténknek.

Amíg kissé hűlni kezdett a ragu, elővillantottam a bolti levelestésztát, amivel semmi más dolgom nem volt, minthogy kibéleltem egy olivaolajjal átkent kerek kerámiatálat. Ekkor belekerült tésztánkba a töltelék, majd a maradék tésztával lezártam az egész ételt. Persze be lehet előzőleg mondjuk rácsszerkezetben, netán rombuszalakzatban irdalni a tésztát, de ettől most eltekintettem, hiszen így sem lett rossz esztétikája a végeredménynek. A meglepetések elkerülése végett még villával megszurkáltam tésztánkat, majd a Király utcában az utolsó még élő kefekötőnél vásárolt célszerszám segítségével megkentem piténk tetejét némi tojássárgájával a majdan szépen csillogó vörösesbarna felület érdekében, mely nélkül nem is igazi marhahúsos pite egy ilyen eredendően angolszász eredetű étel.
Végre az utolsó fázishoz érkeztünk! Most már nincs más dolgunk, minthogy 20-30 percre (sütője válogatja) visszakerüljön piténk a sütőbe, egészen pontosan addig, amíg az a bizonyos csillogó sült kéreg ki nem alakul a pite tetején.



Összegzésként még annyit írnék le, hogy újra kedvünkre való, kissé masszív téli ételt sikerült készíteni amelyet leginkább még melegében jó elfogyasztani, noha hidegen, alufóliába csomagolva is magunkkal vihetjük a maradványokat, hogy kellő helyen és időben mégegyszer jól lakhassunk vele mondjuk egy nyomasztó hétfői napon. Egyébként ilyenkor szokott az a bizonyos horror vacui végleg elillanni.