Fontos még, hogy kerülöm a kontinentális ételeket, bárhová is utazom. Addig nem nyugszom, amíg nem találok egy helyi piacot, hentest vagy pékséget valahol. Na Toszkánában ilyenekben nincs hiány. Ráadásul nagyon jó impressziókat lehet szerezni egy-egy országról, régióról, ha az ember az autentikus ételeit kóstolja. Pláne hogy nem csak enni, hanem főzni is szeretek. Ilyen utazásokon tehát igyekszem tanulni is.
Más. Ugyebár én fotográfus is vagyok, úgyhogy többnyire mindig van nálam valamilyen képalkotó eszköz. Utazások alkalmával ugyanakkor nem nagyon szeretek fotózni, pontosabban nem a jól megszokott dolgokat, mint amilyenek a műemlékek, illetve az emlékképek. Ezt majd megérted, kedves olvasó, ha megvillantom majd néhány saját úgymond autonóm alkotásomat is ezen a blogon.
Viszont szeretek dokumentálni totálisan hétköznapi dolgokat, melyek úgymond az utcán hevernek, de nem feltétlenül művészi céllal, inkább csak dokumentációs céllal. Ilyenek például a graffitik, kirakatok, kresztáblák, meg mindenféle hülyeség, ami valamilyen okból megtetszik. Az az igazság, hogy ilyen mindennapi marhaságok megismerésével, bemutatásával lehet igazán közel hozni egy-egy ország mindennapi életét, kultúráját.
Nagyon érdekes dolog kissé délebbről Pompeji esete, ugyanis ott a forró hamu "jóvoltából" rengeteg falfirka is megmaradt az utókorra, amelyek hihetetlenül közel hozzák a két évezreddel ezelötti római polgárok hétköznapjait. Azok között van politikai és reklám célú hirdetés, kurvaanyázás, obszcenitás, meg mindenféle egyéb csemege. Hát mondjuk a Titus-kori portrészobrászatból nem ismered meg ilyen jól a római polgár hétköznapjait, az biztos.
Itt van rögtön ez a Mária dolog. Lévén, hogy erősen katolikus országban vagyunk, mindenhol találkozhatunk a Szűzanyával, kezdve a reneszánsz szobroktól a műgyanta öntvényeken át egészen a kínai fröccsöntött kis emléktárgyakig. Engem inkább az utóbbiak fogtak meg, mivel többek között reneszánsz és barokk szobrászatból már egy évtizede szigorlatoztam egyszer.Az elején leszögezem: nagyra becsülöm az olaszokban, hogy részben erős katolicizmusukból adódóan nagyon fontos a családi kötelékek összetartó ereje, ezáltal a társadalmi szolidaritás is jelentős. Ezeket a tényeket kishazánkból figyelve azért irigykedve állapíthatjuk meg, bármennyire azt gondolhatod kedves olvasó, hogy mennyire maradi dolgokat hordok itten össze. Nálunk mondjuk valóban nem trendi ilyenekről beszélni. Meg is látszik az eredménye. Már csak nemzetgazdaságilag is, csakhony bizonyos neokon, illetve neolib szempontokat se felejtsek el megemlíteni.
Persze tudom én pontosan, hogy az éremnek van azért másik oldala is. A fenenagy vallásosság leple alatt azért hihetetlen álszentségekre képesek az emberek, habár az olaszok ezt is megfelelő bájjal képesek művelni, kivéve ha nem.
És itt kapcsolódnék vissza Szűz Máriához, illetve az ócska vagy éppen professzionális minőségű giccs- és kegytárgy kultúrához, amely szorosan kapcsolódik Mária kultuszához. Magyarán a hit szempontjából én semmit nem tudok kezdeni ezekkel a cuccokkal, holott hihetetlen esztétikai tartalommal rendelkeznek bizonyos értelemben. Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy hívő lutheránus volnék, úgyhogy eleve más vonalon közelítem meg a hithez való viszony dolgát. Nekem valahogy "az Ige testté lett" (Jn.1:14) dolog jobban közelíti a lényeget, igaz ez jóval kevésbé kézzelfogható mint egy fröcsiszobor. A led-kijelzős, csillagos Máriával, vagy a műanyag rózsafüzérrel, vagy a kirakatban dekkoló Máriákkal egész egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Őszintén mondom, nem szeretnék senkit sem a hitében megbántani, igazából ezt a kegytárgy dolgot kívántam kicsit megpiszkálni.Persze ha Olaszországban jár az ember, akkor nyilván kikerülhetetlenek a sztereotípiák, mármint azok fotó általi megörökítése. Jellegzetes városképi elem mindenhol a robogók sokasága, és hát ebbe a csapdába én is belefutottam, úgyhogy fotóztam párat. Dehát baromi jó hangulata van, ahogyan a jampi digók napszemüvegben fel alá robogóznak a szűk utcákon, mint a mérgezett egerek. És a csajok is ám! Fiatalok, öregek egyaránt.
De tényleg, nagyon sokféle robogóst lehet kategorizálni. A férfiak között vannak az egyszerű melósok, akik redvás ruhában, szakadt robogóval hasítanak, aztán vannak a tinédzserek, akik naprakész vonalvezetésű robogókkal mennek, aztán vannak az értelmiségi, vagy legalábbis középosztálybeli jampik, ők hűvös eleganciával öltözködnek (októberben háromnegyedes fekete esőkabát, sötét gyapjúgarbó, szürke szövetnadrág, hegyes ködvágó és természetesen az elmaradhatatlan napszemüveg). A robogójuk kifogástalan állapotú, inkább a hatvanas éveket idézi. Aztán ott van az idősebb korosztály: mustársárga kordnadrág, steppelt sötétkék dzseki, gojzervarrott cipő, általában napszemüveg. A robogós csajok nagyon vagányak. És mindegyik valóságos bombázó. Pedig nem feltétlenül szépek az olasz nők, viszont stílusuk az van! Egyenesen lehengerlő.
Ha külföldön jár az ember, akkor mindig jellemző benyomásokat lehet szerezni az üzletportálok és a kirakatok stílusából.
Mások a kirakatok mondjuk Németországban, mások Franciaországban, vagy Svédországban, nálunk is mások, de az majd külön tészta lesz. Természetesen Olaszországban is sajátos a helyzet. Régiónként is nagyok a különbségek, de mi most maradjunk Toszkánában, azaz Északon. Persze itt is nagyon sokféle stílussal lehet találkozni, mint bárhol máshol, de azért mindig felfedezhetők bizonyos nemzeti karakterjegyek kirakatügyileg is, amelyekre sokféle magyarázatot lehet találni. Az olaszoknál például érdekes szélsőségekkel lehet találkozni. Ami sokminden másra is igaz. Egyrészt vannak hihetetlenül giccses túlburjánzó kirakatok és találkozhatunk végtelenül letisztult elegáns minimáldizájnnal is. Ez utóbbi stílusra egyébként bőven találhatunk itthon is példát, méghozzá az egyre népszerűbb lounge cafe-k dizájnjában, ami főleg a hetvenes-nyolcvanas évek letisztuló olasz belsőépítészeti világából ered. 
Jellemző a kávészín, a barna színvilág, tehát a földszínek és léteznek a visszafogott, szolid világoskékek, mindezek törtfehér színekkel variálva. Ehhez jönnek a modern dizájnos betűk, meg amolyan sci-fi betűtípusok is.Végezetül két kirakatot szeretnék még a végén bemutatni, amelyek két teljesen különböző világot jelentenek, mégis mindkét kirakat jellegzetesen olasz stílusjegyeket mutat.
Az egyik amolyan szakadt avantgard dolog, ezt Siena óvárosában fotóztam. Jól látható, hogy az üzletben lévő összes női bábut ősszeszedték, majd megfosztották altestüktől, utána mindegyiket az utca felé fordították. Gyakorlatilag téged bámul az összes csaj. Mindenesetre elég hívogató. Már akinek.
Tulajdonképpen az egész látvány semmit nem érne azok nélkül a pom-pom labdák nélkül, ráadásul olasz nemzeti színekben előadva, csak éppen ilyen gusztustalan UV változatban. De hát ez adja meg a tökét a dolognak, szerintem. Mindenesetre nagyon digós a dolog. Ilyen kirakatot egy német biztos nem csinál. Még Berlinben sem.
A másik kirakatot pedig Firenzében csíptem el a Ponte Vecchio-n. Ez is egy totál jellegzetes olasz dolog, csak éppen ellenkező előjellel, mint a másik. Ugyebár köztudott, hogy az olaszok maximális fokozaton pörgetik ezt az öltözködés dolgot. Férfiak, nők egyformán. Való igaz, nagyon jó minőségű cuccokban tudnak járni. De megfigyeltem azt is, hogy amíg a nagyobb városokban mint mondjuk Firenze, nagyon kifinomult öltözködéssel lehet találkozni, addig a kisvárosokban átcsap a dolog ilyen borzalmasan provinciális színvonalba. Egy hét után már baromira fárasztó tud lenni a sok-sok tényleg gusztustalan, túlzásba vitt jampiszerelés és a hihetetlenül korszerű tépett frizurák sokasága. Ezzel együtt persze nagyon jó fejek és hát ezek a dolgok hozzátartoznak az összképhez. Mondjuk ez a nyakkendős kirakat pont egyensúlyoz a finom elegancia és a jampiság határán, inkább az előbbi javára. Mintha innen koppintanának bizonyos jólismert arcok a magyar establishmentből. Azzal a különbséggel, hogy a mieinknek nulla kultúrája van az ilyen cuccokhoz.
Felhívnám még a figyelmet a fenti sorban látható férfi selyemsál kollekcióra. Nálunk ilyen viseletet maximum hazalátogató idős magyar emigránsokon, illetve itthon ragadt deklasszálódott idős úriembereken lehetett látni. Az olasz férfiaknál viszont igen elterjedt viselet az ing alatt, már akár harminc éves kortól.
Hát ennyit szerettem volna most megosztani Toszkánáról a teljesség totális igénye nélkül. Vannak még dolgok a tarsolyban, de azokról majd máskor.
Utolsó kommentek