Na tessék! Semmi sem történik véletlenül. Legalábbis velem biztosan nem.
Az előző posztban írtam felületesen, érintőlegesen lengyelekről, meg lengyel-magyar barátságról és mit tesz Isten, tegnap sétálok a kies Budapesten, annak is az egyik legretkesebb táján, a Baross téren.
Mondom, sétálok a mocsokban -elővigyázatlanul egy vietnami papucsban- és egyszer csak a Fiumei út torkolatánál egy összevizelt, teliszart, szebb napokat látott kapualjban kibököm az alábbi stencil graffitit egy ismerősnek tűnő idézet képében.
Nyelvtanilag egyébként a „wegry” szó így nem helyes, de persze nem ez a lényeg. A teljes mondás lengyelül így hangzik: Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki. Több változata létezik magyarul ennek a közismert mondásnak, de erről majd a végén bővebben ejtek szót.
Közismert mondást emlegettem, pedig már az én generációmnak (mai harmincasok) sincs túl sok lövése erről a mondásról. Sajnos. És akkor igen finom voltam. Pedig a gesztusok, a pozitív gesztusok fontos dolgok lennének, de valamilyen okból kifolyólag mi, magyarok mostanság nagy ívben tojunk a gesztusokra.
Akkor most felidézek egy igazi gesztust, melyet Andrzej Wajda ejtett meg az 1958-ban forgatott Hamu és gyémántban (Popioł i diament). Egy látszólag lényegtelen jelenetről van szó, hiszen közhelyes párbeszéd részesei lehetünk nagyjából tizenöt másodperc erejéig.
Tehát a jelenet körülbelül: a főhőst alakító Zbigniew Cybulski, a Honi Hadsereg (Armia Krajowa) katonája -aki azt a megbízatást kapja, hogy ölje meg a moszkovita Szczuka elvtársat- szóval Cybulski odamegy a szállodaportáshoz, hogy cigarettát vegyen. Erre a portás megjegyzi, hogy van neki cigarettája; amerikai és magyar. Cybulski csak annyit mond: -Magyart kérek, az erősebb.
És bizony Zbigniew a talpas Camel helyett Honvéd cigarettát vásárol. Csak mert az erősebb.
Valamikor 1993. környékén, kellemes nyári estén egy családi vacsorán veszek részt, ahol egy nyugatra szakadt és hazalátogató -azóta már elhunyt- családi barát, egykori huszárfőhadnagy a háborús emlékeit meséli. Arról mesél, hogy 1944. augusztusában hirtelen mozgósítják Budapesten állomásozó egységét, ugyanis valahol helyzet van. Senki nem tud semmit, ellenben annyira helyzet van, hogy pillanatok alatt tiszttársaival együtt egy másodosztályú vasúti kocsiban találják magukat az éjszaka kellős közepén, szmokingban. És basszus, némileg viszontagságos vonatút után a lengyel fővárosban találják magukat.
És Varsóban valóban helyzet van, hiszen augusztus elsején a Honi Hadsereg kirobbantja a felkelést, melyet ma már csak úgy emlegetünk, a Varsói felkelés. Így nagybetűvel az elején.
A németekkel szövetséges huszonéves magyar srácok pedig ott találják magukat a „helyzet” kellős közepén. A tutiban. És a németekkel szövetséges huszonéves magyar srácok -az egyébként felderítési és rendfenntartó feladatokkal odarendelt magyar huszárok- fogják magukat és különböző titkos csatornákon keresztül saját fegyver, és lőszerkészletük, valamint ellátmányuk egy részét eljuttatják a Honi Hadsereg részére. Ennyi. Meg némi gesztus.
Emlékeztetőűl azért a varsói felkelés végkimeneteléről annyit érdemes tudni, hogy a németekénél jelentősebb harcértékkel bíró szovjet csapatok megállnak a Visztula bal partján, és kivárják amíg a németek leverik a felkelést. Az okok ismertek, hiszen a szovjetek a hátuk közepére kívánják a Honi Hadsereget. A piszkos munkát pedig elvégzi helyettük a wehrmacht és a waffen SS. A felkelés két hónapig tart, melynek során Varsó nagyjából a földdel válik egyenlővé. Erről a mocskos históriáról szól Wajda másik filmje, az 1957-ben forgatott Csatorna (Kanał) is. Kemény film.
Mielött néhány személyes gondolatot megosztanék Zbigniew Cybulskiról, a színészről is, szeretnék egy ismertebb gesztust is megemlíteni. Vissza az időben.
1939. szeptember 1-én, egy héttel a Molotov-Ribbentrop paktum megkötése után a német csapatok hadüzenet nélkül lépik át a lengyel határt. Szeptember 17-én a szovjet csapatok is átlépik a lengyel határt kelet felől, hiszen a paktum titkos záradékának egyik pontjában a Harmadik Birodalom és a Szovjetunió felosztja Lengyelországot a Narew, a Visztula és a San folyók mentén. Eddig a száraz tények.
Magyarországon ekkoriban Teleki Pál második miniszterelnöksége regnál. Szorosan a lengyelországi hadicselekményeket követően Magyarország megnyitja határait a lengyel menekültek számára. Innentől datálva egészen 1944. márciusáig, Magyarország német megszállásig lengyel iskolák és egyéb lengyel szervezetek működnek az országban.
Teleki Pálról utca van elnevezve Varsóban. Teleki Pál szobrának budai Várban való felállítását néhány éve viszont leszavazta a fővárosi közgyűlés többsége. És akkor tényleg eddig tartottak a száraz tények. Gesztus értékkel.
Pár gondolatot említenék még Cybulski kapcsán.
Zbigniew Cybulski a lengyeleknek azt jelenti, mint amit a magyaroknak Latinovits Zoltán jelent. Ez a két ember nem egyszerűen kiváló színházi- és filmszínész volt, hanem valódi ikonok voltak, akikre saját hazájukban a prolitól az értelmiségiig többnyire mindenki felnézett. Sőt, ennél többröl volt szó, hiszen amíg a magyarok is nagyon kedvelték Cybulskit, addig a lengyelek is nagyon szerették Latinovitsot. Mondogatták is a két országban gyakran, hogy amíg Zbigniew Cybulski a lengyel Latinovits, addig Latinovits Zoltán a magyar Cybulski. Pedig sok szempontból eltérő karakterű emberek voltak.
A félelmetes az, hogy mindkettőjük végzete ugyan az lett. Egy vonat.
Amíg Latinovits halálának oka -öngyilkosság, vagy baleset- a mai napig vitatott, addig Cybulski halála egyértelmű és világos. A színész egy forgatásról sietett hazafelé az utolsó vonathoz mely Varsóba indult és amikor a vonat után szaladt és fel akart rá kapaszkodni, akkor a sínek közé esett és azonnal szörnyethalt. A még félelmetesebb ebben a dologban az, hogy Cybulski többször eljátszotta filmen a vonat után rohanás jelenetét.
Nagyjából leírtam azokat a gondolatokat, melyek hirtelen eszembe jutottak az összeszart pesti kapuljban található felfújás kapcsán. Nagyszüleim és szüleim fiatalságának néhány momentumáról írtam, hiszen lengyel-magyar dolgokról a saját fiatalságom kapcsán nem létezik említésre érdemes dolog. Habár egyszer voltam Varsóban és tapasztaltam kocsmában, hogy mit jelent az, amikor megtudják a lengyel srácok, hogy magyar gyerek vagy. Mondhatom, jó érzés és nem úszod meg a hirtelen barátságot egyetlen feles Żubrówkával. És ez a dolog így jó, ahogyan van. A probléma csak az, hogy valahogyan fordítva, a mi részünkről nem igazán működik manapság ez a szimpátia dolog.
Végezetül -ahogyan az elején igértem- idemásolok néhány magyar nyelvű variációt a Polak, Węgier... kezdetű mondásra. Tanulságos és szórakoztató lesz elolvasni, habár akad köztük néhány rendes mellényúlás is. Nem baj, a kép így teljes.
Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát.
Lengyel, magyar – két jó barát, együtt issza búját, borát.
Magyar, lengyel - két jó barát, együtt issza sörét, borát.
Lengyel, magyar – két jó barát, együtt emel kardot, kupát.
Lengyel, magyar – két jó barát, együtt isszák egymás borát.
Két jó fivér a magyar, lengyel, együtt iszik s harcol, ha kell.
Kezükben a pohár és kard: lengyel, magyar egyet akart.
Magyar, lengyel, két jó haver, együtt küzd és együtt vedel.
Magyar-Lengyel, két jó barát, együtt ölnek minden zsiványt!
Utolsó kommentek