Képvadászat I.
Úttörő viszont már voltam. Sőt előtte kisdobos is.
Mondjuk az is igaz, hogy rávetült némi árnyék az úttörőavatásom esélyeire, hiszen egy kis disznó KISZ vezető megmondta nekem nagy nyilvánosság előtt, hogy mivel templomba járok, lehet hogy ugrik az úttörőkarrierem. Pedig nem is voltam buzgó kis keresztény. Úgyhogy érthetetlen volt az egész. Na mondjuk az is rátett egy lapáttal, hogy nagyon rossz kisfiú voltam. Például fúvócsővel lőttem a szünetben a lányok popsiát, majd miután eltaláltam az orosztanárnő hatalmas farát (nem volt nehéz), az igazgatói irodában kötöttem ki. Mindez a nyolcvanas évek közepén.
Na ennyit a hirtelen a múltból előtolult emlékekből, hiszen amikor megkaptam Krisztiántól, kedves régi évfolyamtársamtól az alant látható fotókat, a fenti emlékek ugrottak be. Ezzel jelzem is, hogy Krisztián gyűjtésével elindítottnak tekintem a Képvadászat nevű rovatot.
Ami a küldemény témáját illeti: egy igazi lappangó, vagy inkább lapító murális műremekkel állunk szemben, melyet a Kis-Svábhegyen találhat meg az élelmes kiránduló szeme. Az élelmes szemért pedig ezúton illeti köszönet a küldőt. És ha valaki az egykori Úttörővasút állomására tippel, akkor telibe talált, ugyanis ez a mozaik az egyik végállomásnál található a jegypénztárak fölött.
Nyilván az Úttörővasútról mindenkinek jó emléke van, már aki kipróbálta még anno, de én legutóbb egy éve tettem meg rajta az oda-vissza távot egy népesebb szülinapi gyermekcsapattal, és mondhatom hogy felnőtt fejjel is nagy élményt jelent. Szerencsére ma már szimplán csak Gyermekvasútnak hívják.
Röviden annyit érdemes tudni a vasút történetéről, hogy még a cserkészek találták ki a dolgot francia példa alapján, de aztán jött a sokkal demokratikusabb úttörőmozgalom, és Csillebérccel együtt lenyúlta az ötletet a cserkészektől, majd szovjet műszaki paraméterekkel valósította meg a kisvasutat. Mondjuk Csillebérc a mai napig az úttörőké, hiszen demokratikus úton lenyúlták az egész kócerájt, viszont a vasút megszabadult az ilyen ideológiailag fontos frázisoktól. Lett tehát Gyermekvasút.
Na de nézzük most már a műalkotást!
Azt egyből megállapíthatjuk hogy technikáját tekintve murális munkáról, azon belül is mozaiktechnikáról van szó. Azt rögtön meg kell jegyezni, hogy a legszebb korai, de már kiérlelt mozaik képek az ókori Rómából, majd később Bizáncból maradtak fenn. De tényleg, azok valami elképesztően szép melók. Na most azokhoz képest, meg úgy egyáltalán a művészi kifejező erőt nézve az itt látható könnyed kis jelenet elképesztően dilettáns. Mind a technikai, mind az ábrázolás minőségét tekintve. Például ha megnézzük egy bizánci templom kupoláját, benne az aranyló mozaikkal és magával a Pantokrátorral, akkor azt látjuk, hogy építészet és festészet tökéletes összhangban működik. Végső soron ennél a mozaiknál is ezt látjuk, hiszen a beton áthidaló elemeket tökéletes eleganciával kerüli ki a mozaikot felhelyező művész. Arról nem is beszélve, hogy az utókor tökéletesen meszel bele magába a műbe. A takarást szobafestőkém úgy látszik egyáltalán nem ismeri. Na de itt aztán nem ez a lényeg. Itt az eszmei érték a lényeg! Az pedig felbecsülhetetlen.
Azért a jelenet leíró jellege, illetve mondanivalója megér néhány keresetlen szót.
Azt séróbol láthatjuk, hogy kisebb kisdobos tömörülést fognak satuba kétoldalról a nagy úttörők. Na persze azt egyből láthatjuk, hogy ilyen idilli kép a valóságban azért ritkán esett meg. Mindenki, aki volt gyerekkorában valamilyen táborban, az tapasztalta hogy a nagyok általában előszeretettel szívatják a kicsiket. Hát ehhez képest itt az idealizálás erős gyanúja merül fel.
Na aztán a bújtatott szexuális utalásokról sem szabad megfeledkezni. A kép bal felén a masiniszta és a kalauzlány után láthatunk a fűben ücsörögve egy vélhetően civil (tehát nem vasutas) úttörőleányt, aki éppen egy gyopár szerű növényzetet kínál fel a veres zászlaját peckesen a magasba tartó kisdobos kisfiúnak. Mondjuk ha megnézzük a srác csimpánz hosszúságú karját, akkor megállapíthatjuk, hogy a művész alapvető akadémiai végzettség nélkül jutott hozzá ehhez a nyilván jólfizető munkához.
Na most a kis furulyás kolléga is erősen igyekszik, de ő még nem sejti hogy ezen a tikkadt délutánon neki nem osztanak lapot. A nemzeti trikolort tartó ifjú meg egész egyszerűen az esélytelenek nyugalmával asszisztál a jelenethez.
Mi ez a kis jelenet, ha nem a Pompejiben található Misztérium villára hajazó buja erotikus töltetű ábrázolásmódok újkori megfogalmazása -rejtett dimenzióban.
Egész egyszerűen letagadhatatlan ez a teljesen nyilvánvaló, ráadásul nyilvános felajánlkozás, melyet az érett nő archetípusa tesz a csipáját éppen nyitogató ifjúnak.
Egyébként a régi polgári világból jöhet ez az asszociáció az új idők új dalaira hangolva, hiszen mondjuk Krúdy idejében az érettségit sikeresen letevő ifjút az édesapja fizette be a bordélyba amolyan beavatás célzattal.
És akkor még nem is beszéltem a '60-as évek Fellini filmjeiről, ahol egyértelmű a koros nő és a tapasztalatlan ifjú párhuzamba hozatala. Ingmar Bergmanról már nem is merek írni, aki strindbergi magasságokba emelte a vamp személyét a filmvásznon.
Elnézésedet kérem kedves olvasó, hogy nyilvánvaló tabukat feszegetek, de hidd el nekem, hogy a férfivá válás több évezredes tradícióit igyekszem őszintén vitára bocsájtani. Ráadásul e sorok írója is múlhatatlan tisztelettel adózik az örök Éváknak.
Még említést szeretnék tenni a kép jobb szélén található kis csoportosulásról is. Egy úttörőtábor jellegzetes staffázsfiguráit láthatjuk. A csipőre tett kezű fiatalember egyértelmű magabiztossággal őrzi háremét. A háremben egyébként kimondott szellemi pezsgés érhető tetten, hiszen a rangidős hölgy éppen Lenin összest olvas fennhangon, az udvarhölgyek pedig a Fényes szeleket dalolják. Az őzikéről viszont nincs sejtésem, csak remélni merem, hogy nem a művész ferde hajlamait igyekezett mozaikba döngölni.
Na mostan szemben állunk egy igen jelentős paradoxonnal is, hiszen a kommunizmus erkölcse teljességgel elítélte a nemiség mindenféle kérkedő megnyilvánulását. És most kell elismeréssel adózni a művész iránt, hiszen egy hihetetlenül bonyolult szimbólumrendszert felépítve, kijátszva a Pártközpont összes eszét megvalósította ezt a halhatatlan művet.
Hát nagy vonalakban ennyi jutott eszembe a mozaikról, mely megtekintését mindenkinek ajánlom, aki kirándulást tesz a kies budai hegyekbe. És persze ne felejtsen el retúrt váltani a Gyermekvasútra, amely tényleg kimondottan nagy élmény.
Kedves kollégámnak, Krisztiánnak pedig szeretném mégegyszer köszönetemet kifejezni, hogy megtisztelt engem és a blog olvasóit ezekkel a fontos dokumentumokkal. Ezen kívül szeretném ajánlani a poszt olvasóinak, hogy itt megtekinthetik eme fotográfiák küldőjének blogját, ahol egy kiváló grafikusművésszel és illusztrátorral nézhet farkasszemet az olvasó. Ráadásul hajlamos a csávó igen reális tükröt tartani a mai kor embere elé.
Utolsó kommentek