Azért ezzel túl sok újat nem írtam, hiszen jó másfél-két hete tapasztalhatjuk áldásos jelenlétét.
Viszont azt nagyon szeretem a tavaszban, amikor a tél semleges, semmilyen illatai -mit illatai- szagai után megcsapja az ember orrát az első lágy tavaszi fuvallat, mely magával hoz egy jellegzetes föld-, illetve természet illatot. Ez még Budapesten is érezhető az első tavaszi pillanatban. A tavaszi záporról már nem is beszélve, amelynek illata egészen elképesztő, euforikus élményt hoz magával. Legalábbis nekem minden esetben.
Aztán a következő nagy pillanata a tavasznak (a tizenhétből), amikor beindul a rűgyfakadás, majd kibomlanak az első virágok a fákon. Fehérek, meg rózsaszínűek. Na ezek a fák egészen elképesztő illatorgiával képesek az embert magukhoz láncolni.
Nagyon szeretem még, amikor megjelenik a piacokon a nárcisz. Állítólag a férfiak nagyon szeretik a nárciszt. Hát mondjuk én tényleg nagyon szeretem a nárciszt.
Egy szó mint száz, a tavasz jó dolog.
Na de én ezen a blogon nem nyilvánvaló közhelyekről szeretnék írni, ezt beláthatod kedves olvasó. És azért nem, mert a szép dolgokat meghagyom -most is- másnak. Ugyanis tavasz kapcsán beszélni kell az árnyoldalakról is. Ugyanis a hőmérséklet emelkedésével, illetve a virágillatok megjelenésével egészen másfajta illatanyagok is felerősödnek.
És ennek megfelelően Budapesten a tavaszt számos kellemetlen jelenség árnyékolja be. Ez pedig a kutyaürülékek igen változatos kavalkádja, melyek elég sokféle szempontból osztályozhatók. Nem kívánok részletes elemzést tartani, de miután az ember mindennapjai azzal mennek el a Szabadság Fővárosában, hogy a legkülönbözőbb színű, szagú és állagú bélsárkupacokat kerülgeti, így kifejezett szakértelemre lehet szert tenni (nem csak) a kutyák emésztésével kapcsolatban.
Akkor sokaltam be igazán -múlt pénteken egyébként- amikor Luca lányommal sétáltunk haza a bölcsődéből és azt számolgatta a kisleány, hogy hány kutyakakit látunk, míg hazaérünk. És ekkor elszakadt a cérna, hiszen végigfutott az agyamon, hogy ez a kisgyerek úgy fog szocializálódni, hogy a lehető legtermészetesebb dolognak fogja tartani, hogy a járdát kutyákkal kell teliszaratni?! Meg így tanuljuk a matematikát? Mert azt már most tudja, hogy buta az a gazdi, aki otthagyja a kutyájának a gumiját -vagy mit. De ettől még egy ilyen alpári világban nő föl, ahol a sutyerák gazditársadalom hetven százalékát nem izgatja, hogy a saját kutyájának a szarkupacát fogja kerülgetni? Igen, ez a társadalom -legalábbis a Szabadság Fellegvárában- ilyen. Most nem kívánom ennek okait boncolgatni, inkább mutatok némi pozitív példát.
2004. március, Marseille.
Néhány tartalmas hetet töltöttem el ebben az igazán nagyon izgalamas városban még négy évvel ezelőtt akkori barátnőmmel -jelenlegi feleségemmel. Rengeteg sok fotó készült, hiszen Marseille-n kívül bejártuk Provence jelentős részét is. Tavasszal, turista mentesen! Most viszont maradjunk a marseillei aszfalton.
A helyzet az, hogy Marseille nagyon izgalmas és szerintem élhető város. Ha jól tudom, akkor itt él egy tömegben a legtöbb arab Franciaország területén. Az arab piac egészen frankó, ott található a Vieux Port vonzáskörzetében. Mindig ott vettük feketén, konspiratív módon a Marlboro rouge-t a hivatalos ár közel feléért. Na meg persze a finomabbnál finomabb tengeri herkentyűket, meg minden egyebet. És még meg kell jegyezni, hogy baromi jó kóser boltokat is lehet itt találni. Itt nincs gond az együttéléssel.
Nagy élmény volt még ebben a városban a vezetési kultúra, hiszen mindenki 30-40-el halad az utakon, senki nem pattog ha egy gyalogos tilosban megy át, inkább lassít és kulturáltan áttessékeli a puhatestűt az úttesten.
Hát az az igazság, hogy ontani tudnám az infókat Marseille-ről, viszont most csak egy dologra szeretnék fókuszálni. A kutyatartás egy bizonyos szegmensére. De ígérem, fogok még erről a környékről írni.
Rögtön az első szembetűnő dolog, hogy jóval kevesebb a kutya, mint mondjuk Budapesten. Mondjuk állítom, hogy Bukarest után szerintem Budapesten van a legtöbb kutya. Akkor már inkább macsekokat látni többet Marseille-ban. De azok nagyon jó fejek és teljesen önállóak. Ahogyan az egy tisztességes macskához illik.
És az az igazság, hogy Marseille-ban nagyon tetszett a kijelölt kutyaürítő helyek megoldása is, amit az itt látható három fotón kívánok illusztrálni. Lehet hogy más francia városokban is használnak ilyen felfestéseket, habár nekem csak itt tűnt fel a dolog.
És ami a lényeg, ahogy nálunk Pesten működnek a dolgok! Kitesznek egy kukát a közterületen egy kutya formájú piktogrammal (már a gagyi ábrázolásmódnál el van szúrva a dolog). Aztán ráaggatnak száz darab nájlonzacsit, hogy abba gyüjtsd a cuccot a kutyád után. Erre tudjátok mi történik? Jön arra a kisnyugdíjas néni és az egész csomag zacskót egy határozott mozdulattal letépi és már teszi is bele a bevásárlókocsijába (tudjátok: abba a kétkerekű kockásba). Na, ezt persze nem tudtam szó nélkül hagyni és flegmán odavetettem neki hogy, -Ipari méretekben termel a néni? Na erre a banya (mert az volt különben!) kicsit összerezzent, de támadva védekező pozícióját gyorsan felvéve irgalmatlan fröcsögésbe kezdett, aminek az lett a vége, hogy ebben az országban hogy felütötte a fejét a faszista (sic!) veszély. Hát erre mást nem tudtam reagálni, mint hogy legyintettem egy nagyot és rágyújtottam egy Camelra -ez a kedvenc cigarettám-, majd jó egészséget kívánva otthagytam a zacskóival együtt ezt a fehérjehalmazt.
Most lehet hogy tiszteletlenség így beszélni egy meglett korú emberről, de most mit érezzen ilyenkor az ember? Talán inkább szánalmat kéne. Az könnyebb.
Viszont Marseille-ban nem érheti ilyen kár a közvagyont, hiszen igen praktikusan oldották meg a dolgot. Egyrészt ott van ez a tacskó szerű piktogram az aszfalton, amelyik szépen áll a lábaival azon az irányjelzőn, hogy akkor tessék már odairányítani az ölebet a rácsra. És itten van a lényeg! Azaz hogy nagyon ötletesen oldották meg ezt a dolgot. Mind vizuálisan, mind funkcionálisan. Ha nálunk ilyen "hivatalos" felfestések lennének az utcákon, akkor biztos vagyok benne, hogy a magyar graffitis csávók is elszégyelnék magukat attól a rengeteg gagyitól, amivel telefújkálják a várost. De most komolyan!
Na most ha valakinek aggályai lennének, hogy hogyan fér át a rácson egy komolyabb matéria, most mondom, meg lehet nyugodni. Ugyanis rendszeresen járják az utcát -habár inkább este felé- ilyen köztisztasági dolgozók, akik vízsugárral szétcsapatják a fennakadt dolgokat. Ennyi. És tisztaság van. Még a csúnya nagy Marseille-ban is.
Azért hölgyeknek-lányoknak egy jó tanácsot mondanék. Egyedül nem kell kószálni a marseillei utcákon. Főleg nem este. Nem lesz baj, csak biztosabb a dolog egy férfi ismerőssel. És ha valaki szereti az idegenlégió romantikáját, akkor az is jöjjön el ide, ugyanis szinte minden nap lehet egy-két arcot látni Kèpi blanc-ban sétálni. Sőt nem messze a belvárostól ott van a légió toborzóirodája is.
Hát röviden ma ennyit szerettem volna csak megosztani külföldi és belföldi tapasztalataimról a kutyatartást illetően. Gondolatébresztőnek szántam, nem többnek.
Utolsó kommentek