Képvadászat VIII.

Doberdotól a Don-kanyarig elviselhetetlenül hosszú a felsorolható vágóhidak száma. És akkor a civileknek szánt intézményekről még nem is beszéltünk. De ott van Drezda városa is, amely 1945-ben, Hamvazószerdán vált szó szerint hamuvá, miközben évtizedekig csak Guernica és Coventry -egyébként valóságos- gyalázatáról írtak egyoldalúan a történelemkönyvek. Pedig Drezdában nem nácikat irtott a Royal Air Force és a USAAF, hanem a civil lakosságot és a töméntelen mennyiségű menekültet. Na meg áttételesen és direkte azt a kultúrát, amit többek között Goethe hagyott maga után. Közhelyes amit írok, de pontosan erről a történetről szól az a bizonyos vágóhíd is. Az ötös számú.
 

De ne kalandozzunk már megint idegen tájakra hiszen Inszeminator, kedves blogfelem képeket küldött valahonnan Magyarországról. Mondom valahonnan, mert igazából a helyszín szinte bárhol lehetne, ugyanis ilyen és ehhez hasonló emlékműveket, nem sokat ugyan, de lehet találni Odesszától egészen Normandiáig.
Az itt látható emlékmű azonban mégsem valahonnan, hanem mégiscsak Magyarországról származik. Azaz mégiscsak személyesebb az ügy.
Már első ránézésre megállapíthatjuk hogy egy jelentőségteljes, igen maszkulin formavilággal állunk szemben. De ha úgy jobban tetszik; eme kis sétányocska végén egy tömeggyilkos szerkezet mementóvá szelidült egyik darabját láthatjuk. Azaz méretes, ha úgy tetszik méteres paradoxonról van itten szó.

Ismerve a hasonló stílusú háborús emlékműveket, már sokat gondolkodtam azon, hogy vajon miként lehetséges egy gyilkos szerszámot szeretteinkre emlékezve felhasználni. Nyilvánvalóan például így, ahogyan itt is látjuk. Mindenféle allegorikus ábrázolás nélkül. Hiszen itt nincsen harsonát fújó angyal, nincsen haldokló oroszlán, nincsen Nagy Sándor halálát idéző atléta alkatú haldokló katona, fején  rohambilivel. Nincsen itt semmi amely a művészet jólismert eszköztárát felhasználva közérthető volna.
Pedig lényegretörően közérthető ez az emlékmű is, hiszen egy rideg gyilkos tárgynál, egy tökéletes mérnöki formánál mégsem nagyon létezik közérthetőbb. És ezzel el is érkeztünk egy érdekes esztétikai kérdéshez. Vajon tekinthetünk e erre az emlékműre a duchampi értelemben vett ready made szellemében? Minden bizonnyal igen, hiszen valójában itt is egy talált tárgy lett kiemelve, elidegenítve eredeti funkciójától s vált az általa legyilkolt áldozatok emlékművévé. Mondom, tökéletes paradoxon, viszont a dolog működik!

És amint közelebb megyünk az emlékműhöz, elolvashatjuk (már ha itt  eltudjuk) a rajta lévő feliratot is, amely így szól: SZERETTEINKÉRT.
Tehát nem csak az emlékmű rideg esztétikája lényegretörő, hanem maga a dedikáció is egyértelmű, lényegretörő. Sem neveket nem látunk felsorolva, sem évszámokat a friss felfestésen.
Ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy vajon mikor állították ezt az emlékművet? Vajon eredendően háborús magyar áldozatoknak állították, vagy esetleg először szovjet katonáknak szánták a dolgot?
Mondjuk magyar bakáknak a rendszerváltásig nem állítottak II. világháborús emlékművet. Civileknek is csak elvétve. Ha pedig eredendően szovjet emlékműnek készült a dolog, akkor az idők változásával -valamikor a gatyaváltás után- simán átfestették a szöveget és nemzetiszínre vették a fílinget. Magyarán a funkció megmaradt, viszont a mondandó teljesen kicserélődött.
Na persze az is előfordulhat, hogy ez az egész emlékmű -úgy ahogyan van és ahogyan kinéz- teljesen friss darab, annak a gesztusnak a tárgyiasult formája, hogy végre megemlékezhetünk a szeretteinkről.
Számtalan kérdés vetődik fel bennem, melyek közül most párat leírtam, de egy biztos; ez az emlékmű nem csak a zaklatott múltra emlékeztet engem, hanem emlékeztet arra az elszalasztott lehetőségre is, amikor a rendszerváltozás környékén gyakorlatilag mindent a szőnyeg alá söpörtünk. Tisztázatlan múlttal pedig egész egyszerűen nincs jövönk, csak az állandóan felbugyogó fekália van, amit ráadásul avatott kezek innen-onnan, de főleg onnan állandóan szétkennek. Pedig már nagy szükség volna világos fejjel előre tekintetni.

ps.: Inszeminatornak ezúton köszönöm a küldött fotókat!
Továbbá szeretném felhívni azoknak a figyelmét, akik még nem ismerik Inszeminator blogját, hogy innen rástartolhatnak az írásaira. Javaslom minden érdeklődőnek, hogy a legkorábbi bejegyzéstől haladjanak az olvasásban, ugyanis az Ő írásain, illetve emlékein keresztül testközelbe kerülhetünk ahhoz a bizonyos fentebb emlegetett, tisztázatlan  múlthoz.