2009. január 14-én adták át -immár huszadik alkalommal, Barcsay Jenő születésnapján- a 2008-ik évi Barcsay-díjakat. Mint minden évben, így idén is két díjazott részesült az elismerésben, méghozzá Miklós Hajnal és Székely Annamária festőművészek. Az ünnepélyes díjátadóval párhuzamosan kiállítás is nyílt a mostani díjazottak munkáiból, mely Szentendrén látható március 1-ig a Barcsay Gyűjteményben.
Annyiban érintett vagyok a dologban, hogy az egyik díjazott -Székely Annamária- a feleségem, úgyhogy most jobbnak látom ha szépen háttérbe húzódom, az alábbiakban pedig közreadom -dőlt betűs szöveggel- Herpai András, fiatal művészettörténész írását a díjról, illetve a díjazottakról.

 
A huszadik Barcsay-díjról

Barcsay Jenő művészete, magával ragadó személyisége örökre nyomot hagyott a modern magyar képzőművészeten. A köztudatban máig „művészeti anatómusként" vagy „konstruktivista festőként" élő művész emlékére alapította a díjat testvére, Barcsay Erzsébet. A két jellemzés nem fedi le a mester munkásságát. Az iskolateremtő mester megfogalmazás jobban illene Barcsayra, pedig e jellemzés szemantikailag semmiképpen sem konkrét fogalom, mégis sokkal többet árul el művészetéről, személyiségéről.
A Barcsay-díj két részre osztható: Az elsőt azok a Képzőművészeti Egyetemen tanuló diákok nyerhetik el, akik az évfolyamukban kiemelkedőt alkotnak. A másodikat már végzett, de még pályakezdő művészek kaphatják, akik tehetségükkel kiemelkednek társaik közül, ill. akik Barcsay szellemiségében építik pályájukat. Nem egy meghatározott stílustól függ a díj elnyerése, mert noha a mester iskolateremtő volt, de munkásságát nem lehetett egyenes vonalban továbbvinni.
Miklós Hajnal és Székely Annamária is különböző utakon követi Barcsay művészetét.
 

Miklós Hajnal
 

A már két éve végzett Miklós Hajnal korábbi képein a mindennapi ember integet vissza. Néhol egyszerű portrékat fest; néhol a média szereplőiként, a populáris kultúra „termékeiként" mutatja be az embert. (Rita Budapestről érkezett, hobbija az utazás 100x50, o.v. 2004). Talán erre a világra reflektál önarcképe, a már-már ars poeticának is felfogható Láthatatlan esőben ázom c. képe.



Később a portré műfaja líraibb hangvételt kap, az akvarellel megfestett nagyméretű vásznakon családtagok, ismerősök bukkannak fel. Maga a művész is feltűnik; a rózsabokorra emlékeztető angolvörös foltok mögül néz a szemlélőre (Kiolvadás 200x100 v. akv. 2007).
Újabb állomás a tájkép. Széles ecsetvonásokkal, több képből álló panorámaképeket készít, egyszer homogén színtömbökkel festi meg a tájat, másszor apró fodrokból alkot egy egész erdőt. A tájképeken lehet leginkább megfigyelni a kapcsolatot Barcsay Jenő és a fiatal művész között. A szemlélet hasonló  - mindketten a táj struktúráját kutatják. Míg Barcsay magából a tér szerkezetéből indul ki, amit csak ezután követ az árnyék és a színek egysége; addig Miklós Hajnalnál ez az alkotói folyamat éppen fordítva zajlik – a színekből kiindulva látja meg a táj szerkezetét (Vándorerdő 1-3 90x100 v. akv 2007).
 

Székely Annamária
 

Más úton indult el Székely Annamária, akinek művészete talán közelebb áll a konstruktív festészeti hagyományokhoz. Korábbi képein a fény, a tér és a forma egymásra hatásával, kapcsolatával foglalkozik (Transzparencia IV, o.v. 90x150 cm, 2000, Üveg-tér I. 80x100 cm).
Későbbi munkáin a tükröződések mellett egyre nagyobb hangsúlyt helyez formák ritmusára. Idő-tér c.  képsorozatában a Pantheon kupolája kerül látókörébe. A gömbtető kazettáinak árnyjátéka, és a képteret uraló opeion sejtelmes foltja dinamikával tölti meg az egyébként statikus környezetet. Rend és játék uralkodik, még akkor is, amikor e formákat a végtelenségig nagyítja, közelíti, átértelmezi (Idő-tér IV, o.v. 2 x 50x70 cm, 2002).



Ez a folyamatos átértelmezés zajlik a sakktáblát bemutató, a vásznat, mint játékteret definiáló képein. A figurák kezdetben a csak a pepita kockákon léteznek, majd e valóságba egyre inkább az általunk ismert város formái, és ablakai is beleolvadnak. (Pattkép, a Király körülzárásával, o.v., 120x120 cm, 2004). Kezdetben még felismerhetők a görbült sakktábla mögött az épületek kontúrjai, majd a két világ szintézisében már csak nyomokban látható egy-egy ablakkeret (A befejezetlen játszma, grafit, szén, 30x68 cm, 2005).
A Híd c. képsorozat a korábbi munkák összegzését fedezhetjük fel. A megfogalmazás, az alkalmazott eszközök, és a képi élmény komplexebbé válik; a vászon felett plexi-metállapok teremtik meg a hidat a művész és a befogadó között.

Eddig tartott Herpai András írása, úgyhogy én már csak a megnyitón készült fotóim válogatásával jönnék elő, melyeket itt mindenki megnézhet. Továbbá javaslom a kiállítás megtekintését is, mondjuk egy jó kis szentendrei kiruccanás keretében.
 
 

A Barcsay-díjasok 2008 kiállítás 2009. március 15-ig tekinthető meg.

Ferenczy Múzeum - Barcsay Gyűjtemény
Szentendre
Dumtsa Jenő utca 10.

nyitvatartás: szerdától vasárnapig 10-18 óra között