Hát akkor csapjunk rögtön a dolgok közepébe, hiszen a minap egy jólismert Tiziano portré stencil graffitibe oltott parafrázisába szaladtam bele, méghozzá Szentendre városában.

Nyilván nem mondok azzal semmi újat, hogy Tiziano Vecellio az itáliai reneszánsz, azon belül is a velencei festészet egyik legjelentősebb alakja volt a XVI. század során. Születésének pontos idejét ugyan nem tudjuk, de időnként szokás ezt a dátumot 1485. környékére belőni, mely ha másra nem is, viszonyításra némileg alkalmas.
A kis Tizianot szülei már igen fiatalon Velencébe küldik, ahol szinte azon nyomban festészetet kezd tanulni, majd nemsokára olyan barátokra tesz szert, mint a szintén nagyszerű festő Giorgione, akivel 1510-ben bekövetkezett haláláig több közös munkát is jegyeznek.
Tizianót szokás az úgynevezett velencei triász közé is sorolni olyan illusztris társaságban, mint Paolo Veronese és Jacopo Tintoretto. Meg persze azt is érdemes megjegyezni róla, hogy Tiziano udvari festőként való leigazolásáért komoly uralkodók versenyeztek a festő egész életében.
Korai munkái közül meg kell említeni az Égi és földi szerelem című képét, na meg persze a Mária mennybemenetele oltárképet.
Tiziano persze nagyon termékeny festő volt, úgyhogy híven a fenti graffiti felületességéhez, a továbbiakban most én is felületes leszek és rövidre fogom. Egyet azonban fontosnak tartok megjegyezni, mégpedig azt, hogy idővel Tiziano megtalálta azt az egyéni stílust, mely sok más festő kortársától megkülönbözteti őt: a csak rá jellemző jellegzetes színhasználat, az egészen expresszív széles ecsetvonások, a nagyvonalú, foltokban való építkezés, amelynek következtében ha közel megyünk egy festményéhez, szinte csak absztrakcióval találkozunk. Amennyiben távolodunk a képeitől összeáll a látvány, mely szinte soha nem merül ki a természethű ábrázolásban, hanem sokkal inkább aktuális modellje emberi vonatkozásait ismerhetjük meg. De például a jellegzetes ecsethasználaton túl jellemző volt még Tizianóra, hogy ecseteit félre téve, egész egyszerűen a kezével, illetve ujjaival fejezte be a festményeit.
Két munkájával most pontot is teszek Tizianóval kapcsolatos mondataim végére, úgyhogy nézzük meg a budapesti Szépművészeti Múzeumban található portréját, melyen Mercantonio Trevisanit, egykori velencei dogét láthatjuk, gróf Pálffy János hagyatékából. Meg persze nézzük meg a fenti stencil graffitink alapjául szolgáló Titokzatos férfi képmását is, mely Firenzében, a Palazzo Pittiben található.
Végül mégegy fontos dolgot meg kell említenem, hiszen többek között Tiziano tanítványa volt a manierizmus időszakának talán legöntörvényűbb, legtitokzatosabb festője, a pályáját ortodox ikonfestőként kezdő Δομήνικος Θεοτοκόπουλος.
Tiziano Vecellio 1576-ban, kilencven éves kora környékén halt meg pestisben.

Noha a rulez szó jelentésének ecsetelését némileg fölöslegesnek találom itt a blogoszférán, ennek ellenére -ha már cikkelyezek eme fotók kapcsán- most idemásolok egy webes forást: „A rulez angol eredetű nemzetközi zsargon szó, a. m. „nagyszerű”, „király”. Valaminek a kiemelkedő tulajdonságát jelzi, nemritkán a konkurencia fölé emelkedést hangsúlyozzák vele (ahogy egy király uralkodik az alattvalói fölött). A kilencvenes években terjedt el az interneten. Az angol rulez (to rule - vezetni, kormányozni, uralkodni valami fölött, egyes szám harmadik személyű alak) szóból származik. A szóvégi z kiejtése spanyolos asszociációkat kelt az angol nyelvű szlengben” (Wikipédia)
Pár keresetlen szót azért az itt látható falrahányt jelenség technikájáról is ejtenék, amely műfaját tekintve tipikus stencil graffiti, annak is egy zsöngébb változata. De a minőségről majd alant, most egyelőre elégedjünk meg a technika rövid ismertetésével.
A stencil graffiti technikájának lényege, hogy minden esetben készíteni kell -például kartonból- egy sablont, amely során ügyelni kell ám arra, hogy majdani felfújásunknál mi lesz a pozitív, illetve a negatív folt, hiszen kezdő graffitiseknél előfordul, hogy akaratuk ellenére negatív matériát fújnak a szép tiszta falra. Az pedig elég vicces szokott lenni. Különben a stencil graffiti eredendően a street art műfajába tartozik, amely azért akkor üt igazán, ha van némi társadalomkritikai éle is.
A stencil műfajának egyik legelső jelentős figurája a francia Blek le Rat, polgári nevén Xavier Prou, aki úgy három évtizede kezdte ezirányú pályafutását a párizsi utcákon. Hozzá képest igazi giccshuszár az egyre inkább elkurvuló brit Banksy.

És akkor itt állunk Szentendre városában a mi kis Tiziano Rulez-ünk elött és gyanakodni kezdünk. Ugyanis valami nem stimmel ezzel a melóval. Hiányzik belőle egyfajta jó értelemben vett automatizmus, meg az a bizonyos fíling, ami egy igazán ütős street art munka esetén elengethetetlen momentum. Ebből a munkából hiányzik az a fajta őszinteség -vagy éppen cinizmus-, ami szintén szükséges velejárója ennek a műfajnak. Mindez számomra arra enged következtetni, hogy ez a felfújás egy laza kis kitérő volt valamelyik honi, konceptben utazó képzőművészünk számára. Ennél fogva ez a munka -a béna kék sportcsíkokkal egyetemben- nem más, mint egy hivatalosművész erőlködése egy olyan műfajban, melynek formanyelvéhez nagy valószínűséggel egyáltalán nem ért. Hiszen ez nem egy street art munka, hanem egy sokadik bőrt lenyúzó koncept munka.
Ezzel együtt persze ne legyünk rosszindulatúak, hiszen a szándékot is díjazni kell, mivel ezt a felfújást mégis lefotóztam, mégis megemlékeztem pár sor erejéig Tizianóról és nagy valószínűséggel hamarosan el is ugrom a Szépművészetibe Tizianót csekkolni.