Egy nagyon jó barátom, Csala Sándor tervezőgrafikus kiállítását nyitottam meg ma délután Ráckevén. Az alábbiakban a kiállításmegnyitón elmondott szövegemet olvashatjátok néhány munka kíséretében.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Talán vágjunk rögtön a közepébe és engedjék meg, hogy Søren Kierkegaard, dán teológustól vett rövid idézettel kezdjem a mondandómat.
„Tökéletesen igazuk van a filozófusoknak, amikor azt mondják, hogy az életet visszafelé kell megérteni. Arról azonban megfeledkeznek, hogy előrefelé kell élni."
Mint köztudomású, a középkor embere úgy általában nem tudott olvasni, ám az ebből adódó hiátust többnyire pótolta az a tény, hogy a középkori ember tudás- és ismeretanyagát nagyban gazdagították azok a vizuális és spirituális információk, melyeket a szakrális terek ábrázolásai, a bibliai történetekből vett elbeszélő jellegű templomi falfreskók jelentettek.
Bizonyos értelemben a középkort a mai korhoz hasonlóan nevezhetnénk akár a vizualitás korának is, hiszen akkor is és ma is alapvető szerepe volt, illetve van a vizualitásnak, a vizuális információközlésnek.
A dolog persze nem ilyen egyszerű, hiszen amíg a középkori ember tökéletesen ismerte és értette a freskókon megjelenő történetek minden egyes részletét és az ahhoz kapcsolódó üzenetet, addig mára olyan elképesztő mennyiségű és igen változó minőségű vizuális információdömping részeseivé váltunk, melyben nagyon nehéz, szinte már lehetetlennek tűnő feladat eligazodni. És ez minden médiumra igaz, legyen az televízió, könyv, időszaki sajtó, plakát, vagy bármi más, mely képeket közvetít.
Belső vizualitásunk, az emberi képzelet sincs túl jó állapotban, hiszen gyakorlatilag passzív befogadóivá váltunk a minket válogatás nélkül érő vizuális ingereknek. Erre talán az egyik legjobb példa a televízió, amely valamiféle profán házioltárként helyezkedik el lakásaink központi tereiben. Egy felmérés szerint, nagyrészt a televíziónak köszönhetően, a nyugati társadalom egy jelentős hányada tanulmányait követően, hátralévő élete során már egyetlen könyvet sem vesz a kezébe.
Persze nem áll szándékomban egy kiállításmegnyitó alkalmával borúsra festeni a képet, hiszen pontosan az ilyen alkalmak adnak esélyt az optimizmusra.
Manapság mindennél nagyobb felelősség hárul azokra az alkotókra, akik az ábrázolóművészet valemely területén dolgoznak, hiszen általuk, az ő felelőssségteljes munkájuk által lehetőség nyílhat arra, hogy a befogadó esélyt kapjon a valós értékek megismerésére.
Csala Sándor olyan alkotó, aki fontos közvetítőszerepet tölt be ebben a mai, meglehetősen kaotikus vizuális világban, erre kiváló példát adnak az itt bemutatott munkák is.
Kezdjük rögtön a plakát, azon belül is a kulturális plakát műfajával, amelyben Csala Sándor már pályája kezdete óta alkot. A plakát mint médium, az egyik legelterjedtebb vizuális közlési forma, mellyel nap mint nap találkozik az utca embere, éppen ezért a televízió mellett a plakát és annak megjelenési formái alapvetően alakítják az adott társadalom vizuális kultúráját.
Csala Sándor fontos alkotói területe a színházi plakát, amely az egyik legizgalmasabb területe ennek a műfajnak, hiszen viszonylag független azoktól a végletekig uniformizált hollywoodi kliséktől, melyek például a filmes plakátok sokaságát jellemzik már Magyarországon is. Manapság ugyanis a plakátok, köztük a filmes plakátok többnyire egy kaptafára készülnek, nélkülözve mindenféle egyéni látásmódot, sőt gyakran csak magyarítania kell a tervezőgrafikusnak a készen megkapott terveket.
A színázi plakátok esetében valamivel jobb a helyzet, hiszen egy színdarab és az adott társulat előadásának stílusa több kreatívitást ad a plakáttervező számára.
Egy igazán jó színházi plakát egyfajta párbeszédre való felhívás is a szemlélő irányába, mely gondolkodásra késztet. Ebben a műfajban nagyon fontos egy-egy jól megfogalmazott vizuális geg alkalmazása, mely egyfajta esszenciáját adja az adott színdarabnak, vagy éppen a mögöttes üzenetnek.
Csala Sándor plakátjaiban minden olyan alkotói szándék érvényesül, mely egy jó színházi plakát ismérve. Alkotói látásmódját és a világról alkotott képét jól jellemzik a Mrożek darabokhoz készült munkái, melyek groteszk és meglehetősen abszurd világa egyértelmű társadalomkritikai éllel jönnek át plakátjain. Fontosnak tartom még megjegyezni, hogy a groteszk megfogalmazás nem csak Mrożek hatásának köszönhető, hiszen Csala Sándor maga is ilyen tükrön át látja és láttatja a minket körülvevő világot.
Érdemes pár szót szólni a technikai megvalósításról is. Csala Sándor régóta érdeklődik a festészet iránt, melyet az itt kiállítot festmények is bizonyítanak. Így nincs mit csodálkozni azon, hogy plakátjai alapmotívumait gyakran megfesti, vagy éppen megrajzolja. Ilyen értelemben alkotásai gyakran túllépnek a tervezőgrafika területén és némelyikük akár önálló képzőművészeti alkotásként is értelmezhető. Gyakran alkalmazza a kollázstechnikát is, melynek végső megvalósítása a tipografálással egyetemben már számítógépen történik, mely ugyanolyan eszköz az alkotó számára, mint bármely hagyományos festészeti, vagy grafikai eljárás.
Technikailag hasonló a helyzet az itt kiállított regény-, vagy meseillusztrációkkal is. Rajzolt, festett és/vagy kollázsolt munkákról van szó, melyeknek egy része számítógépes utómunka során készült el.
Azonban műfaját tekintve az illusztráció a plakátokkal ellentétben sokkal inkább elbeszélő jellegű, ahol az adott történet folyamatát kell képsorozatokban megalkotni. Az illusztrációk esetében úgy általában nagyon hasonló a szándék, mint a mondandóm elején emlegetett középkori freskófestészet esetében, ahol szintén az elbeszélő szándék, jelesül a Biblia üzenetének vizuális közvetítése volt a cél. Persze maradjunk most némileg profánabb terepen és nézzük meg Csala Sándor illusztrációit.
Nagyon érdekes kísérletnek és egyben izgalmas stílusjátéknak tartom az Ali baba és a negyven rabló történetéhez készült illusztrációkat, melyek egyértelműen a közel-keleti miniatúrák világát idézik. Amitől mégis egyéni a megfogalmazás, az a manuális festészeti megoldások és a kollázstechnika, jelen esetben az orientalista stílusú terülőminták kreatív alkalmazása. Ehhez képest jóval festőibb megfogalmazást láthatunk egy másik, a Naszreddin Hodzsa történeteit bemutató sorozat esetében. Itt már tisztán érvényesül az a festői szándék, mely kissé elrugaszkodva a miniatúrafestészet hagyományaitól, valamivel expresszívebb jegyeket mutat, teret engedve az alkotó festészeti törekvéseinek.
Egy történet illusztrálásánál fontos feladat, hogy az alkotói szándékon túl az a kulturális közeg is érvényesüljön, melyben a történet született, illetve ahol a cselekmény játszódik. Erre adnak példát Jack London regényének, A vadon szavának illusztrációi, ahol a szikár, realisztikus ábrázolásmód, a grafitceruza szürkéi és a hófehér papírlap üresen hagyott, de mégis tartalommal teli foltjai hitelesen idézik meg a XIX. századi alaszkai aranyláz idejének kíméletlen világát.
Hans Christian Andersen meséjének, A rendíthetetlen ólomkatonának az illusztrációi esetében ugyancsak egy fontos alkotói attitüd tükröződik. Technikailag megint nyomon követhető a kollázstechnika használata, melyben Csala Sándor festői megoldásai harmonikusan találkoznak grafikus énjével, valamint a jel- és nyomhagyás ősi szándékával, miszerint jelet, illetve nyomot kell hagyni magunk után.
A jel-, és nyomhagyás lehetősége a gyermekkor mindenki számára adott nagy ajándéka, ha úgy tetszik lehetősége, melyet felnőtté válásunk során többnyire elfelejtünk. Pedig ez a készség valahol a mélyben ott van velünk, csak időnként elő kell azt hívni.
Csala Sándor munkái az előhívás folyamatban segítségünkre lehetnek, legyen szó grafikai munkáiról, vagy éppen festményeiről.
Tisztelt Hallgatóság!
Nyilván minden kiállított munkáról nem lehet szót ejteni egy megnyitó alkalmával, így engedjék meg nekem, hogy a többi feladatot, a művek befogadását és azok további értelmezését Önökre bízzam.
Ezennel a kiállítást megnyitom.
A tárlat megtekinthető 2010. január 17-ig, naponta 10-16 óra között.
Keve Galéria
2300 Ráckeve
Kossuth Lajos utca 49.
Csala Sándor munkái a weben: http://sanya.carbonmade.com/
http://sandorcsala.carbonmade.com/
Utolsó kommentek