nem kétszínűek
sokszínűek

@Gasper:!

"Romance Is Hard, But Sex Is Harder"

:-D (...) :-D (...) :-D ...

Teljesen ott van:-D

Ha Magyarországon feltámadna a "politikaiművészet", meglehet, azt már a gyógyulás első jeleinek tekinthetnénk:-)

ü
bbjnick

Azér' én megkérdezném ettől a Cserjéstől:
- Mondja, milyen érzés alulról szagolni...
(Gasper, nem küldtem én legutóbb egy montázst a szelektív gyűjtőkkel ? :-)

@tesz-vesz: "sokszínűek "

Ezt most elismerésként kell értelmeznünk? : ]

@bbjnick: pedig még gondolkodtam is azon, hogy csinálok egy ilyen warholos képgalériát ezekről az emberekről, aztán egy jó tipóval az idézetet is elhelyezem és mehet az anyag a pesti kocsmák pisszoárjai fölé.

Á, lusta dög vagyok az ilyenhez, meg aztán nem is az én műfajom az ilyesféle gerillamarketing.

@Mormogi Papa:
montázsra nem emlékszem, csak fotókra.

amióta megjelent ez a poszt azon gondolkodom, hogy mennyivel ártalmasabb világraszólóan ez a tót buzerant, mint a lokális ártalom "mdfesek" :)

@Grift: rajtam nehéz lesz fogást találni Warhol-ügyben, ugyanis nem vagyok fan.

Ezzel együtt Warhol tevékenységét helyén kell kezelni: nem kell túlspilázni a jelentőségét, de behisztizni sem érdemes rajta. Amúgy meg volt egy-két rohadt jó melója, például ez itt:

www.albrightknox.org/ArtStart/art/Warhol.jpg

vagy ez:

alexgofman.net/andy_warhol/guns.jpg

Tömény aktualitás. :)

fogást? eszem ágában sem volt

vitatkozni persze nincs értelme ilyeneken, azt hiszem, de ezek nem melók, ezek szarok. egy üres világban kongó semik. még ha azt is hazudják, hogy pont erről szólnak. a művészet valaha / az istentelen reneszánszig/ mankó volt. aztán ez a mankó furkósbottá vált és embereket vertek agyon vele. ezek a "melók" nem az emberi élet kiüresedéséről szólnak, hanem kiürítik az embert. primitívek gonoszak, silányítók, megalázók. nem a létükkel, mert nincs lényegük, hanem azal, hogy kultusszá lettek. a semmi, a sátán kultusza pedig már halálos.

Jó reggelt. Az esztétikai vitába nem avatkoznék, csak néhány gondolat.
Kezdetben ugye nem voltak művészek. Voltak emberek, sőt: mesteremberek, akik a maguk kedvére díszítették tárgyaikat, otthonukat. Nem ritkán rejtett, kultikus céllal. Aztán jött a Rettenetes Specializáció. (- Engedd a támláját legalább...) (Nem pontosan idézek.) Az első időben még az erre alkalmas, úgymond "tehetséges" emberek művelték - amíg mások meg nem látták benne az "üzlet" lehetőségét. Először az a stádium jött el, mikor a mozdítható tárgyak váltak árucikké. Aztán elkezdődött a "művészeti képzés", ami régen spontán módon működött: akinek volt rá készsége, az beállt egy idősebb "mester" mellé és tanult; s ha sikerült, idővel maga lett a mester. A "képzés"-ért persze fizetni kell, de jelenleg (mivel a "nyersanyagok" költsége olyan elenyésző a létrehozott "alkotás" értékéhez képest) iparosodott és szakmává vált. Ahol csakis azoknak van helye, akiket bevesznek a "brancsba". de elébb "lekáderezik" - ezért (is) vannak "örökletes művészfamíliák", akiknél mindenki tudja: a tehetség bizony nem öröklődik, csak átalakul. Leginkább pénzzé. Eladható árucikké. (Neved, ha van...)
Ennek legékesebb bizonysága pedig éppen az a tény, hogy míg a középkorban, de még jóval később is, az "átlagembernek" nem kellettek tanulmányok ahhoz, hogy felismerje: az adott tárgy művészet hordozója (sic), addig napjainkban egyre többen vitatkoznak arról, hogy valami művészet-e vagy sem. A legtöbben hajlamosak elfogadni korántsem elfogulatlan "szakírók" (egy újabb, jövedelmező szakma: őket is eltartjuk) véleményét. És persze magukon az értékes "művészi" tárgyakon túl azok helyettesítő képei (reprodukciók, könyvek, szakfolyóiratok) is jócskán hoznak a konyhára, a szervezett vagy egyéni művészetmegtekintő kiruccanásokról, hosszabb utazásokról - no meg a járulékos szálloda, étkezés, stb. költségekről - nem is beszélve.
Hogy hányan élnek meg ebből világszinten? Jobb bele sem gondolni...

@Grift: "kultusszá lettek"

Na ez itt a lényeg és ez az óriási nagy gáz!!!

Sok fontos dolgot fölvetettetek, de sajnos most nincs időm, késöbb bővebben válaszolok nektek.

Látni sem szeretem ezeket az arcokat.
Mormogi vendégművész' úrral viszont tökéletesen egyetértek, mert semmi nem jut az eszembe a látvány emléke miatt.

a művésztől - mint a gondolkodók krémjétől - elvárható (volna - már el sem várják), hogy ne csak reflektáljon a külvilágra, hanem mint érző-rezgő szellemű, példát, utat, megoldást mutasson. a tükrözés és a szembesítés nem lehet elég. még ha megrendelésre készül is a mű.

@vero: Pontosan ezzel van a baj: ki hogyan határozza meg a "müvész" fogalmát, és van-e olyan egyáltalán?

Szerintem van ugyan, de nem ott és nem annyi és… :-) föként, nem az(ok)…

Sajnos ma már az egyre fogyatkozó gondolkodó emberfök csak csekély részéröl mondható el, hogy utat-példát mutat, mint írod. A müvészek pedig nem mind "gondolkodók".
Ne feledjük: a nap nem azért kel, mert a kakas kukorint…

@inszeminator: Bocsánat, ezzel kellett volna kezdenem :-)
Köszönöm az egyetértést - az okoktól függetlenül :-)))

@Grift: "de ezek nem melók, ezek szarok."

Mivel ezek sem nem szarok, sem nem műalkotások, ezért ezek mégiscsak melók, ráadásul jó melók.

A fenti Campbell leveskonzerv-sorozat 1962-ben készült, nagyjából abban az időben, amikor például Domanovszky Endre csinálta a debreceni pályaudvar sgrafittóját:

farm3.static.flickr.com/2406/1822343969_a37b2fcffc.jpg

Nekik ott, Ámerikában rakendroll jutott, meg Mick Jagger, meg Velvet Underground, meg Rothko, meg Pollock, nekünk meg az ilyen Domanovszky-féle "hivatalos" arcok, meg Művészeti Alap, meg táncdalfesztiválok, meg szot-üdülések.

Warholnál nem érdemes a mélyben keresgélni. Nála minden a felületen van. Vero jól fogalmazta meg ezt a tükrözés dolgot. De ne feledjük el, hogy ő negyven éve tükrözött, nem úgy, mint a mai nokedli artisták. Akkor ennek más volt a jelentése, mint ma. Egyébként a hatvanas években a pop-art nagyon komoly vérfrissítést vitt a "hivatalos" művészetbe, amiről szintén nem lehet megfeledkezni.

Halász Péter mondja Warholról:

"Nagyon érdekes dolog ez a két dimenzió. Úgy gondolom, minden festészet akkor válik érdekessé, amikor a kettő és a három dimenzió között mozog, tehát a három dimenzió illúzióját kelti, vagy az ember nem tudja eldönteni, és ez a két dolog mozgatja, izgatja a retináját. Ez Andy Warholnál is megvan, sőt nagyon radikálisan van meg. Csinálok egy radikálisan kétdimenziós portrét, három színnel kiszínezem valakinek a fejét, és akkor az ember – legalábbis én így vagyok ezzel – elkezdi kutatni az arcot mögötte. Tehát mintegy gipszlenyomat keletkezik az ember arcáról. Hogyha jó megvilágításban nézzük meg a negatív lenyomatot, akkor előugrik a pozitív forma. (...) De működésbe lép az úgynevezett mind process, az agyi processzus, amivel az ember tényleg ugrál a két dimenzió és a három dimenzió között, és a terméket, amit kapunk, nem is tudom minek nevezni. Ez az, ami a befogadó oldaláról nézve a művészetet művészetté teszi. De másról is szó van. A pop nagyon radikális esemény abban az értelemben, hogy tükröz, és nem lehet vele vitázni.

Amúgy azzal teljesen egyet értek, hogy Warhol melóinak kultusszá válása már végzetesen gáz dolog.

@Mormogi Papa: @inszeminator: A pop-art egyik lényeges célkitűzése pontosan az volt, hogy lebontsa a határokat a magas művészet és a való élet között. Ismétlem magam, ennek a gesztusnak akkoriban nagyon fontos szerepe volt, ami jótékonyan hatott vissza az ún. magas művészetre is. A pop-art annak a világnak a jelenségeit turbózta tovább, hogy megmutassa a dolgok necces oldalát. Ennél jobban talán csak az absztrakt expresszionizmus volt keményebb a témában.

@vero: rohadtul ismétlem önmagam: akkor ez a tükrözés létfontosságú volt. Amúgy a művész nem feltétlenül a gondolkodók krémje, neki adott esetben más a feladata :)

ps. elnézést mindenkitől, ha kissé összefüggéstelen voltam és nem reagáltam pontosan a felvetéseitekre. Fáradt vagyok.

@Gasper: "A pop-art egyik lényeges célkitűzése pontosan az volt, hogy lebontsa a határokat a magas művészet és a való élet között."
No, ez aztán sikerült. Ma már a művészet is van olyan unalmas :-)
Az efféle szembenézésre akkor már a hiperrealizmus alkalmasabb - és mesterségbeli tudás is kell hozzá. Tudom, tudom... Vásárhelyinél ez megvolt - írtam is korábban. Na de hogy mindenki olyanokat csináljon, amire a párom azt mondja: na, ilyet én is tudok a konyhaasztalon... Aztán csodálkoznak, hogy egyre kevesebben járnak galériákba - meg persze a mozik is konganak az ürességtől. Tudom,... vannak más okok is - de az ember már csak olyan, hogy szeret(ne) felnézni arra, amiért "kifizette a belépti díjat" :-)
Most már nekem is betelt - nem volt jó nap a mai, és még van belőle...

@Mormogi Papa: "No, ez aztán sikerült. Ma már a művészet is van olyan unalmas :-)"

Pontosan erre utaltam én is a kultusszá válás problematikájával. Tény, hogy csúnyán kiszabadult a szellem a palackból.

Ahogyan annak idején a dada és az előtte és utána jövő különféle izmusok támadták az addigra megfáradt akadémizmust, mostanra eljutottunk oda, hogy ez a súlytalanná vált posztmodernitás vált kvázi-akadémizmussá.

Hiperrealizmus rulez!

Richard Estes:

www.ifeelasphalt.com/wp-content/uploads/2009/04/richard_estes_nyc-shopmirror.bmp

Chuck Close:

www.umassmag.com/Fall_2005/images/983/close_310x310.jpg

És a szobrász Duane Hanson:

www.artnet.com/magazine/reviews/robinson/Images/robinson5-15-2.jpg

Csak hogy a kedvenceimet mutassam, akiket csak a betiltott orosz festők voltak képesek überelni a szovjet érában.

@Gasper: Az a legutolsó...
Persze nem a szobrász (?) bűne, de engem egyes "artisztikus" "body snatchers" munkáira emlékeztet.
Nem jószántamból foglalkoztam velük, hazai viszonylatban bizonyos Szöllősi G. munkái borzasztanak leginkább. Egészen közeli élményeim vannak.
Az utolsó alkotás olyan, mint valami eszement külföldi alkotó "Road kill #..." címen "újrahasznosított" elütött állatai.
Hogy a nálunk is vendégeskedett testszobrászt ne is említsem, brrr...

@Mormogi Papa: na jó. Hermann Nitsch, meg az az egész bécsi akcionizmus valóban diabolikus dolog, ráadásul még szar is.

Egyszer érdemes lenne megfogalmazni, hogy vajon abból a dualista jóléti, polgári, kispolgári, Habsburg-buzeráns biedermeier világból miért is tudott és tud folyamatosan előbukkanni annyiféle szélsőség, perverzió és defektus.

Duane Hanson másik, talán legismertebb munkája a Supermarket lady. De ezeknek semmi közük nincs Nitschék perverziójához.

www.ificantdance.org/def2/uploads/images/discursive/duane_hanson_supermarket.jpg

Hansont csak a kora foglalkoztatja. Például Bernini néhányszáz évvel korábban faunokat és nimfákat, meg extázisba eső Szűz Máriát mintázott hasonló realizmussal. Amilyen a kor, olyan a...

Érdekes még, hogy az ókori római építészet mennyire deszakralizálta az antik görög hagyományt. Amíg a görögök még a nem látható épületrészeket is márványból építették meg, addig a rómaiak megelégedtek a téglával. Amíg a görögök a természetben építették szakrális épületeiket (templom, színház), addig a rómaiak városokban.
Szobrászat dettó, de ez már hosszú lenne.

@Gasper: Nem akartalak bosszantani, csak beugrott(am)… Igen, a hölgy egy kissé… :-)
Amilyen a mosdó. olyan a törülközö, igazad van.
Különben is a rómaiak ebben csakis epigonok lehettek. A "poligonok" után :-))) Ijesztö mennyiségben hurcolták el a görög tálentumokat, hogy nekik is legyen. Nem ismerös ez valahonnét a huszadik századból? Birodalmi logika :-)
Gyüjtötték, de nem értették a lényeget…
Ezért van téglából a "tyúkudvar" - "fenn az ernyö, nincsen kas".
Mutatis mutandis: a kerítés nagyszerü, oroszlándíszes - a falak vakolatlanok - a konyhában nincsen festés, a fürdöszobában nincsenek szaniterek…
Ez is ismerös, ugye? Ez persze már nem birodalmi logika :-( De az alap megvan.

ha-ha! jó kis agymenés ezen a három pofán! majd holnap nekiugrom rendesen. az ilyeneket szeretem igazán!