Teljes csendben, két évig húzódó tárgyalások után szenzáció számba menő kulturális hírről számolt be a napokban több hazai médium, illetve internetes portál. A világhírű, magyar származású fotóriporter, Robert Capa hagyatékából egy több mint ezer darabos kollekciót vásárolt a Magyar Nemzeti Múzeum a fotográfus hagyatékát kezelő, New York-i székhelyű International Center of Photography-tól (ICP) még tavaly decemberben. A vételár a hírek szerint  835 ezer dollár volt. A megvásárolt gyüjteményt ezen a héten már ki is csomagolták Budapesten.

„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.”

                                                                                                          (1Kor.13,12)

Vajon mit üzenhet számunkra egy Lipcsében nemrégiben felnyitott lakás, ahol két évtizede egyik pillanatról a másikra megállt az idő?
Noha a válasz nem lesz egyszerű, azért a fotóra klikkelve elgondolkodhatunk néhány dolgon.

 forrás: www.faz.net

Képvadászat IX.

Igazi rákendroll érzés kerített  hatalmába, amikor megláttam virtuális postaládámban a most közlésre szánt felvételeket. Arról van egyébként szó, hogy újfent fotográfiákat sodort villanypostámba az elektronikus szél. Ezúttal Gift idézett elő heveny turbulenciát (mármint itt látható küldeményével), úgyhogy neki köszönhetően most egy igazi remekművet tudok megosztani a nyájas olvasóval. A fotók tavaly nyáron készültek Csongrád városában, mely város számomra egyébként is sok drága gyermekkori emléket idéz.
Nos kérem. Nem akarom rögtön az emlékek hasztalan hajkurászásával elvinni a fősodortól az irányt, inkább állapodjunk meg Gift küldeményénél, melyben egy valóságos magyar, XXI. századi murális népi munkát dícsérhetünk, ahol egyből arcbavág bennünket a mélyen profán szándék, amely a mű trágyát (sic!) képezi.

A fenti képen a Habselyem Kötöttárugyár divatbemutatóját láthatjuk 1984-ből.
És hogy mi köze van 1984-nek 2009-hez? Talán az alábbi írásból kiderül egy-két dolog. Először azonban tartsunk egy szolid képelemzést. 

2009. január 14-én adták át -immár huszadik alkalommal, Barcsay Jenő születésnapján- a 2008-ik évi Barcsay-díjakat. Mint minden évben, így idén is két díjazott részesült az elismerésben, méghozzá Miklós Hajnal és Székely Annamária festőművészek. Az ünnepélyes díjátadóval párhuzamosan kiállítás is nyílt a mostani díjazottak munkáiból, mely Szentendrén látható március 1-ig a Barcsay Gyűjteményben.
Annyiban érintett vagyok a dologban, hogy az egyik díjazott -Székely Annamária- a feleségem, úgyhogy most jobbnak látom ha szépen háttérbe húzódom, az alábbiakban pedig közreadom -dőlt betűs szöveggel- Herpai András, fiatal művészettörténész írását a díjról, illetve a díjazottakról.

Vasárnapi ebéd II.

Mielött beindítanám az újévi blogolás rakétáit, illetve mielött levetkőzöm az újév során menetrendszerűen érkező horror vacui-t, megmutatom egy -véleményem szerint- újfent egészen jól sikerült vasárnapi ebédünk fő attrakcióját egy marhahúsos pite (beef pie) képében.
Azt is rögtön elárulom, hogy ezúttal tévében látott inspiráció alapján dolgoztam, hiszen a most bemutatott ételt nagy kedvencem, Jamie Oliver főzte nem is olyan régen a Jamie vidéki konyhája című kiváló opuszban.
A tépettsérójú brit BBC szakácsot különben lehet szeretni, meg persze nem szeretni, viszont egy biztos: elévülhetetlen érdemei vannak a srácnak abban, hogy a fiatalokat hogyan lehet ügyesen leszoktatni a globalizáló gyorséttermek minősíthetetlen szemetéről, illetve hogyan lehet leszoktatni őket arról a hamis életérzésről, amelyeket ezek az objektumok úgy általában nyújtanak. Ezzel szemben egyébként Jamie Oliver egészen szerethető alternatívát is kínál: főzzünk újra együtt családi és baráti körben, hiszen az ilyen alkalmak nem valamiféle hedonizmusról szólnak, hanem sokkal inkább fontos közösségteremtő szerepük van.

Nem volt, és nem is lesz szokásom ezen a blogon saját, kiállításra készült melóimat megmutatni. Ennek ellenére Újév napján teszek egy kivételt és egy tavaly télen készült és még mindig aktuálisnak gondolt sorozatomat felrakom. Amolyan konceptuális munkáról van szó, melynek fotóit tavaly, Karácsony másnapján készítettem a Hortobágyon Pajtás fényképezőgépemmel. Ez volt az első tekercsem ezzel a géppel és tévedésből végig hosszú idővel fotóztam a pusztában, ezért mozdultak be a fotók. Magyarán „rontott” képekről beszélhetünk, noha a Pajtás optikája eleve különös atmoszférát képes létrehozni.
A számítógépes utómunka során véglegessé vált három képből álló sorozatomat mindenki úgy értelmezi, ahogyan kívánja, hiszen mindegyik képen ott van a lehetőség a választásra, legalábbis gondolatban. Talán csak annyit tennék még hozzá, hogy ezek a printek falon, üveg alatt és keretben, valamint nagy méretben működnek igazán.

Hasznos gondolatokat kívánok!

 

Tájkép I., computer print, 60x60 cm, 2008.

Vajon milyen egykor volt dicső múlt kéretlen mementója ez az előző rendszerből ittfelejtett késdobáló és annak működésképtelen neonja, mely a budapesti Baross tér otthonos szemétdombján található, a Kerepesi út torkolatában?
Ha kíváncsi vagy, ó nyájas Olvasó az igazság néhány fragmentumára, akkor klikkelj az alant látható fotóra!

A közelgő Karácsony kapcsán emlegettem egy bárányreceptet, melyet tavaly Szenteste készítettem el vacsorára. Ígéretemhez híven most bemutatom az ügymenetet.
Annyit azért előrebocsájtok, hogy nem szoktam minden esetben pontos leírások alapján főzni, így a munkafázisok továbbadása is nagy vonalakban fog történni, amolyan inspirációs célzattal, magyarán nyugodtan továbbgondolható a metódus, illetve az egyéb alkotóelemek sokmindennel behelyettesíthetők.
Tavaly úgy esett a választásom a báránycombra, hogy már egy ideje kerülgettem a sarki szír bolt kínálatát, ahol mindig kifogástalan minőségű -halal vágással feldolgozott- friss bárányhúshoz lehet jutni. A halal (törökül helal) vágás különben hasonlatos a kóser szisztémához, de azért nem teljesen ugyanaz. Ráadásul a fővárosi arab és török hentesekről elmondható, hogy általában kifogástalan az árujuk, ráaádásul a fővárosi henteseket megszégyenítő tisztaságban és precizitással dolgoznak. Ilyen előzmények után döntöttem tavaly úgy, hogy egészben sült báránycombot készítek Karácsonyra.

Tegnap olvastam a szomorú hírt, hogy 85 éves korában meghalt Horst Tappert, generációm, valamint szüleim és nagyszüleim generációjának emblematikus tévéfőfelügyelője. Nyugodjék békében.
Most pedig egy korábbi írásommal szertenék megemlékezni róla.  Klikk a fotóra!