„Hetven éve Katyńban a szovjetek likvidálták a lengyel elitet. Ma az a lengyel elit halt meg ott, akik azért utaztak oda, hogy az 1940-ben megölt lengyelek előtt leróják kegyeletüket.” 

                                                 (Lech Wałęsa, a Szolidaritás egykori vezére, volt lengyel államfő nyilatkozata)

A hetvenedik évfordulón tartott megemlékezés a katińi tragédia emlékhelyén 2010. április 10-én délelőtt, ahová  Lech Kacziński lengyel államfő és kísérete soha nem érkezett meg.  (fotó forrása: rp.pl)
A halottak között vannak a katińi áldozatok hozzátartozói, az államfő és felesége, az egykori lengyel emgiráns kormány utolsó államfője, a lengyel jegybank kormányzója, a külügyminiszter-helyettes, a Szejm alelnöke, a lengyel vezérkari főnök, a lengyel katolikus tábori püspök, az ortodox és az evangélikus tábori lelkész, valamint számos lengyel kormányzati és állami tisztségviselő és közéleti személyiség. A katasztrófát senki nem élte túl, az áldozatok száma legkevesebb kilencvenhét fő, akiknek nevei itt olvashatók.

(...) Lévi elhallgatott, azon tűnődött, vajon a Jerusalaimhoz közeledő zivatar változtat-e valamit a szerencsétlen Jesua sorsán. A felleget felhasogató tűzfonalakra tekintve azért fohászkodott, hogy a villám sújtson le Jesua keresztfájára. Bűnbánóan tekintett fel a tiszta égboltnak arra a részére, amelyet még nem falt föl a felhő, s ahol a dögkeselyűk szárnyalva menekültek a vihar elől, és arra gondolt, esztelenség volt annyira sietni átkaival: most nem hallgatja őt meg az Isten.

Ezután a domb alját kezdte figyelni, ahol a lovasezred vesztegelt, ott nagyobb mozgolódást látott. A magasból, ahol ült, jól láthatta, hogy a katonák sietve kirángatják a földből a pikáikat, magukra dobják köpönyegüket, a lovászok fürgén ügetnek végig az úton, kötőféken vezetve a katonák pejkóit. Semmi kétség, az ezred indulásra készülődik. Lévi tenyerével védekezett az arcába csapódó por ellen, s krákogva, köpködve próbálta megérteni, vajon mit jelent a lovasság váratlan eltávozása. Fölemelte tekintetét, és katonai bíborchlamysba öltözött kicsiny alakot pillantott meg, amely a vesztőhely felé igyekezett. És Lévi szíve megdobbant a boldogító kibontakozás előérzetében.

         "Romance Is Hard, But Sex Is Harder"
         (Andy Warhol)

Képvadászat XIV.

Jelen fotó csak illusztráció!
A képen látható személyek bárminemű egyezése az alant közölt levél tartalmával kizárólag a véletlen különös játéka folytán lehetséges.


Rendhagyó lesz  Képvadászat rovatom mostani darabja, hiszen kedves olvasóm, Mormogi Papa kivételesen nem fotóval, hanem egy intenzív  belső vívodásokkal terhelt segítségkérő levél szövegével lepett meg.

Valamikor a hatvanas években komoly dilemma vezérelte a nagymányoki KISZ-titkárt, hogy levelét megírja. Történt ugyanis, hogy a bonyhádi kistérségben fekvő település fiataljai közé egy különös szokás -amolyan dekadens nyugati táncféle- gyűrűzött be: a twist.
Az ekkor még érezhetően mozgalmi karrierje hajnalán tevékenykedő KISZ-titkár politikai felettesének írt tanácskérő levele, pontosabban annak nyelvezete igen precíz látlelete a frissen konszolidált Kádár-akol funkcionárius világának, ezért feleslegesnek is tartom a szó további szaporítását, szívjunk inkább egy mélyet a naftalinszagú múltból:

- Néha nem árt egy kis levegőváltozás a mi pályánkon, - mondta a Rózsacsokor főpincére.

A törzsvendég és a főpincér megértették egymást. Egy szombati napon elhagyták a Rózsacsokorhoz címzett vendéglőt, hogy a mindennapi teendők helyett más szórakozást is élvezhessenek.

- A Józsefvárosba megyünk! - súgták össze, mintha nem mertek volna hangosan beszélni a belvárosi vendéglőben a kirándulásról, amelyet a törzsvendég és a főpincér levegőváltoztatás miatt tervbe vett.

Fugaszerkesztés a mai magyar építőiparban. A 2009-ben felújított budai alsó rakpart egy részlete a Margit hídról nézve.

Múlt heti hír az InfoRádión:

„Lebontatná és újraépíttetné a Margit híd alatti alsó rakpart új támfalát a Budapest Világörökségéért Alapítvány. A szervezet Ybl-díjas főépítésze szerint az eredetileg 135 éve rakott, a szennyvízcsatorna építése miatt azonban tavaly lebontott és néhány méterrel odébb felhúzott fal silány minőségű. Emiatt a terület elveszítheti a világörökség címet, Magyarország pedig a csatornaépítés uniós támogatásának utolsó részletét(...)”

A teljes cikk itt olvasható.

                                                              *  

Kommentek az Urbanista azonos témával foglalkozó múlt heti bejegyzése alatt:

„most komolyan, honnan vette bárki, hogy kőfalat csak (vagy elsősorban) azonos fugamérettel lehet rakni. láttatok már kőfalat máskor is? a téglafaltól eltérően ebben pont az a szép, hogy szabálytalan.
azt egyébként észrevettétek, hogy nem is egyformák a kövek? úristen!!!!! jelentsétek fel az eunak. úristen!!!!!! most mi lesz? bontsák vissza az egészet, és vegyenek egyforma köveket. azonnal. jaj-jaj. mileszvelünk. összevissza kövek, összevissza fugák. kétségbe vagyok esve. jajjjj.”

devadel nick kommentje az Urbanistán


„(...)Egy ilyen munkánál a fugázás az eltérő fugaszélességet elfedi szite teljesen, és egyöntetű képet ad a munkavégeztével(...)”

szokratesz68, magyar építőiparban dolgozó nick kommentje az Urbanistán   

                                                                                *

Javaslom, hogy kicsit tegyük zárójelbe a kortárs magyar fugaszerkesztés minden kétséget kizáróan sajátos szabályai körüli anomáliákat és tegyünk egy virtuális sétát az inkriminált rakpart szakaszon, miután múlt hét végén vettem magamnak a bátorságot és csináltam néhány fotót.
Már most megígérem, hogy a nyilvánvaló különbségek zongorázásához nincs szükség beethoveni zsenialitásra. Igazi sufnikultúrával lesz dolgunk, a legjavából!

Gothár Péter: Megáll az idő (1981)

A Megáll az idő befejező jelenetével ellentétben most nem a belenyugvás, a túlélés, az alkalmazkodás és az idők végezetéig berendezkedni készülő akolmelegség korát éljük, így semmi okunk nincs arra, hogy az MN mintájú kimenőben a pesti házfalat oldalba vizelő Kisköves példáját kövessük.
A dolog elsősorban csak rajtunk múlik, úgyhogy ennek felismerésében bízva most minden olvasómnak, ismerősömnek és barátomnak, akik ezt a blogot olvassák, boldog újévet kívánok!

Ingmar Bergman: Fanny és Alexander (1982)

Egy nagyon jó barátom, Csala Sándor tervezőgrafikus kiállítását nyitottam meg ma délután Ráckevén. Az alábbiakban a kiállításmegnyitón elmondott szövegemet olvashatjátok néhány munka kíséretében.

Képvadászat XIII.

         „Ne mosolyogj, Iljics,
             Nem tart ez örökké,
             Százötven évig
             Sem váltunk törökké!”
         (Lenin szobor nyakába akasztott tábla felirata a 80-as évekből, valahol Magyarországon)


A vásárhelyi ún. szaró Lenin négy évtizeddel ezelötti első útja a felállítás helyére (fotó forrása)

Húszéves a köztársaság, csak szólok.
Erre a nemes alkalomra még a Hajdú-Bét-es fazon kormánya is alapított egy azonos nevű  díjat. És hogy ennek a díjnak mi köze van Lenin elvtárs folyton-folyvást eltekergő szelleméhez? Ehhez talán bőségesen elegendő megtekinteni egy aranyos családi fotót, vagy olvasgatni a díjazottak névsorát. Na de ki emlékszik már az egy hónappal ezelőtti nyomorult önfényezésre? Inkább vizsgáljuk meg jobban a lenti fotográfiát, amely 1970-ben készült Hódmezővásárhelyen.