Természetesen az előző poszton felbuzdulva döntöttem úgy hogy írok egy régi nagy kedvencemről, a Napraforgó utcai kísérleti lakótelepről.
Középiskolás koromban a film mellett nagyon érdekelt a korai modern építőművészet is, így találtam rá az akkor már régi fényétől meglehetősen megkopott, villákkal övezett utcára. Persze családi indíttatásom is volt, hiszen apai nagyapám is jólismert építészmérnök volt, még a két háború közötti generációból.
Az említett Napraforgó utcát Budán találjuk a második kerületben a Pasaréti tér után. Ha BKV-val szeretné megközelíteni az ember, akkor érdemes vagy az 5-ös busszal, vagy az 56-os villamossal menni.
Talán annyi személyeset még ideírnék, hogy a Pasaréti tér és környéke meghatározó vidék számomra, hiszen itt élt generációk óta édesanyám családja. Itt volt a tér fölött nagyszüleim háza, ahol sok nyarat eltöltöttem. A családom még az 1800-as évek vége felé telepedett itt le, amikor még szinte semmi nem volt ezen a környéken. Aztán a két háború közötti időkben kezdődött igazán beépülni a környék sok neobarokk családi házzal, majd egyre több modern, illetve funkcionalista társasházzal és villával. Aztán a tájkép a '70-es évekig igazából nem változott jelentősen. Akkor aztán elkezdték a társasházi beépítést, majd a '80-as évekre egyre több újgazdag kezdett felkúszni a hegyre. Manapság sajnos a tájkép egyik jellemző staffázsfigurája a bugris, tahó újgazdag proli.
Na de ne szitkozódjunk annyit, inkább induljunk el. Autóval érkezem a Pasaréti út felől. Már menet közben is elég sok nagyon jó arányú és épitészetileg is értékes modern épületet láthatunk az út mindkét oldalán. A Pasaréti térhez érkezve már messziről meglátjuk a katolikus templomot és ferences rendházat, amely építészetileg a modern magyar templomépítészet kiemelkedő példája. Alaprajzát tekintve abszolút hagyományos bazilikaelrendezés, ahol teljesen jól tetten érhető az ókeresztény bazilika típusa a modern vasbeton építészettel. A templomtól balra látható a Pasaréti téri buszvégállomás negyed köríves alaprajzával, amely  szintén a '30-as évek modern építészetének nagyon szép példája. Ráadásul jó hír, hogy néhány éve renoválták és az utolsó kilincsig igyekeztek korhű módon helyreállítani. Na de ne örüljünk előre, mert fogunk mi még sokkot kapni.
Ahogy tovább megyünk, hamarosan elérjük a magyar filmgyártás egyik bölcsőjét, már ami megmaradt belőle egy műteremház képében. Egykor ugyanis itt működött Korda Sándor filmstúdiója, de egészen a gatyaváltásig a filmgyár része volt ez a terület. Ma valamilyen lakópark épül itt és állítólag az egyetlen meghagyott stúdióépületben valamilyen filmmel kapcsolatos múzeumot fognak létrehozni. Hát nem tudom, ugyanis évek óta húzódik ez a történet.
Rögtön a volt stúdió tőszomszédságában  található a Pénzügyőr pálya, amihez szintén jó emlékeim fűződnek ugyanis nagyapám gyakran hozott le ide meccsre. Ráadásul menő öreg focisták jártak ide, mint a Hidegkúti Nándor, a Bene Feri, vagy az Albert Flóri. Aztán meccs után együtt ment a fröccsözés meg a duma a filmesekkel. A pálya akkor is jól nézett ki, meg most is nagyon jó a hangulata és ahogy elhagyjuk, rögtön ott termünk a Napraforgó utcai kísérleti lakótelepnél. De mielött bele vetnénk magunkat a rengetegbe, pillantsunk kicsit vissza a múltba.
Miután túl sok előítélettel lehet idehaza találkozni a modern, illetve funkcionális építészettel kapcsolatban, ezért nem árt egy-két dolgot tisztázni az előzményekről. Ígérem, igyekszem rövid lenni és megint ne számítson senki PhD szintű dologra.

Az igazán tömeges igény a funkcionális építészetre egyértelműen az első világháború utáni időkben jelentkezett. Előzmények persze voltak, de állami szinten a weimari köztársaság karolta fel a dolgot. Kísérleti lakótelepek sora épült fel német nagyvárosokban. Ráadásul 1919-ben megalakult a Bauhaus, melynek talán legnagyobbb szerepe abban volt, hogy integrálni tudta a modernista törekvéseket.
A minőségi modern építészet legfontosabb jellemzői a következők: alapvetően bentről kifelé építkezik, tehát a funkciója határozza meg az arányrendszerét, formavilágát. Nincs egy fő homlokzata, hanem gyakorlatilag az épület minden oldala egyenrangú szerepet visz. Leegyszerűsített formákkkal, kubusokkal operál és egy jellemző forma az egyik homlokzatról átvezethet a másik homlokzatra. Mondjuk szerintem a tisztán vett Bauhaus sok esetben túlságosan dogmatikusan érvényesítette szabályrendszerét, viszont magyarországi hatása már jóval emberibb vonulatot jelentett.
A másik dolog meg az, hogy a két háború között volt három olyan építész, akik alapjában határozták meg a modern építészet irányvonalait. Ők pedig Walter Gropius, Mies van der Rohe és Le Corbusier voltak. Három olyan irányzatot képviseltek, mely elég jól elkülöníthető egymástól a modernista törekvéseken belül.
A Napraforgó utcai mintalakótelep ötlete is német példán alapult. 1931-ben épült ez a 22 darab egyszintes családi házból álló utca a Magyar Mérnök és Építész Egylet kezdeményezésére, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának közreműködésével. A kivitelezést egy magáncég végezte és a korszak legjelentősebb magyar építészei tervezték a lakóházakat, a kor modernista törekvéseinek szellemében.
Azért azt megállapítom, hogy szívesen részt vettem volna itt egy-két házavatón még anno, ahol lelkesen átfoxtrottoztam volna az estét mondjuk egy csinos független kisasszonnyal. Nyilván az anyuka óvó tekintetétől kísérve.

És most ruccanjunk vissza a mába. Előre jelzem, hogy az utca jelenlegi állapotát tekintve érdemes két részre osztani a dolgokat, már ami az ízléstelenséget illeti. Legyen a mi origónk mondjuk az 1990-es év, hiszen a gatyaváltást megelőzően, meg azt követően is elképesztő dolgokat műveltek ezekkel a házakkal. Habár a legkeményebb eltorzítások a 90-es éveket megelőző időszakban érték az utcát.
Rögtön elsőnek bemutatnék látszólag apró dolgokat, méghozzá az utca egykori közvilágítását adó egységes lámpákból néhányat, melyek minden ház előtt megtalálhatók (voltak).

 
Gyakorlatilag egyetlen egy darab kivételével az összes le van robbanva. De azért így megkopott állapotukban is tetten érhető a korai modern tárgykultúra jelenléte. Egyébként meg ronda beton-, és kátrányos faoszlopokon elhelyezkedő lámpák adják jelenleg a világítást.

A Kádár-kor jellegzetes igénytelenségéről árulkodnak a tetőteraszokra és erkélyekre beépített télikertek és egyéb sufniszerű építmények hajópadlóból, meg lambériaelemekből. Tragikus látni azt a barbárságot, ahogyan az építőművészet ilyen megcsúfoláson megy keresztül. Az ántivilág igen jellegzetes attitüdje ez, hiszen ki ne örült volna annak, amikor a "feleslegesen" nagyra méretezett tetőteraszból le lehetett csippenteni úgy a háromnegyedét, hogy be lehessen építeni a szerszámost, vagy éppen a kamrát, ahol nyugodtan ki lehetett akasztani a kolbászt, vagy a  zsírszalonnát. A szomorú az, hogy ezek a praktikus megoldások ma sem állnak távol  szétzilált társadalmunktól.
Persze ez még nem minden, hiszen a másik, de a fentiekkel rokon proli igénytelenség az, amely egyébként szerte az országban tapasztalható látványelem. Azaz mindenféle hulladék anyagból különböző előtetők, sufnik, garázsok, stb rágyógyítása az épületekre.
Na az még rendjén van, ha mondjuk egy eleve silány minőségű házon szerepelnek ilyen kis alkotóelemek, hiszen ott szerves evolúcióról van szó, de amikor mondjuk egy Kozma Lajos, vagy Molnár Farkas által tervezett épülettel művelnek ilyet, az azért elég durva.
Példának okáért az itt látható házon meglehetősen egységes ráberheléseket vélek felfedezni.
A drótüveg használata például visszaköszön mind az előtetőnél, mind az erkély korlátjának megerősített védelménél.
Nincs róla fotó, de a kertben rozsdás vízvezetékcsövekből gyártott szőlőlugast is találtam. A ház hátsó frontjáról itt van még egy kis fotó, amely a jellegzetes magyar naív építészet példáját mutatja egy hullámpala tetőszerkezet képében, mely nyilvánvalóan a szerszámoskamrát rejti magában.
Egyet azért már most megállapíthatok: a Poirot sorozathoz biztos nem fognak ezen a helyszínen jelenetet forgatni.
És most látom elérkezettnek a pillanatot, hogy a közelmúltat átkössem a jelennel. Hiszen az a helyzet, hogy attól mert ma már nem hulladékból, hanem inkább a barkácsáruházakból fusizunk, attól még nem lettünk feinschmeckerek, már ami az épített örökségünkel való viszonyunkat illeti. Hiába, attól mert még úgymond rendszert váltottunk, még nem kapjuk ajándékba a jóízlést is. Másról már nem is beszélve! Pláne ha olyan felemás a rendszerváltásunk, amelyet inkább jellemezhetünk gatyaváltásként. '90-ben is mintha csak gatyát váltottunk volna. Sőt. Csak kiszellőztettük a nyelesnacit a lágy tavaszi szellőben aztán visszahúztuk magunkra, de ettől még a lerakódás símán megkapaszkodott benne. Ugye milyen rohadt kellemetlen mosatlan cuccot visszahúzni és még sokáig hordani?
Na de térjünk vissza szűken vett témánkhoz, az építészethez. És most már tényleg lépjünk át a múltból a jelenbe. Az első képpáron még két régebbi vonulatot mutatnék be, bizonyítandó, hogy régi és új felfogás között nincs is olyan nagy különbség, sajnos. Az egyik képen egy síma sátortető ráépítés bontja meg eredeti arányait az egyébként lapostetős épületnek. Ha azt nézzük, elég esztétikusan oldották meg a dolgot, hiszen a ráberhelés gyanúja itt ügyesen van elfedve az egységes vakolással, meg a dizájnos szellőzőablakkal. Ezzel együtt ha műemlékes nagykutya lennék -ahogyan egyébként nem vagyok az- mindenféle korrupt ajánlatot visszautasítva bontatnám el ezt az előtetőzetet innen, mely láthatóan síma padlás funkciót tölthet be.
A másik fotón meg egy mezei garázsráépítést láthatunk, mely egy kis mozaikfrízzel van megtámogatva. Persze ettől még az épület eredeti aránya ugyan úgy haza van vágva.
Na és akkor ha már garázs, hát nézzünk végre kortárs garázsmegoldásokat, most már tényleg a mából.
A két kép közül a fenti látvány egyenesen tragikusnak mondható, ha azt nézzük, hogy mennyire nem illik egy ilyen garázstetős megoldás ide, amely egyébként teljesen betakarja az eredeti architektúra látványát. Talán csak egy pozitívum mondható el, mégpedig az, hogy nem az épületet rongálták meg. Így elég könnyen lerombolható lenne ez a totálisan nem ide illő tetőzet. Mert attól még nincs rendben a dolog, hogy egy ilyen lakóparkkultúrára jellemző építményt húzunk fel egy bauhaus ház tövében. Ha igazán tiszteletben tartanánk épített örökségünket, akkor ilyen sem fordulhatna elő. És nem mentség az sem, hogy nem hulladékból épült a dolog.
Na de nézzük a másik családi házat is. Talán ezzel az építménnyel van a legkevesebb bajom, hiszen itt legalább nem a fő, utcai nézőpontba helyezték el a garázst, hanem az oldalsó homlokzathoz, ráadásul az épületet szépen renoválták, arányrendszerét békén hagyták. Habár ha azt vesszük, hogy a már említett elvek szerint a modern épület körbejárható, akkor itt viszont azt láthatjuk, hogy csorbulnak ezirányú törekvéseink, hiszen a garázsunk nem engedi ezt a műveletet teljességgel végrehajtani. Meg aztán szerintem ez a ház sem volt eredetileg sátortetős, láthatólag ezen az új lakók sem változtattak. Az álmediterrán rikító színvilág meg egyenesen rettenetesre sikeredett. Tudni kell, hogy általában ezeket az épületeket fehérre, vagy valamilyen tört fehérre vakolták. Viszont a mai viszonyok között annak is örülni kell, hogy nagyjából mégiscsak egyben van ez az épület.
És akkor nézzünk a túltengő sznobizmusra is egy példát, hiszen ilyet is van lehetőségünk látni, főleg hogy azért az ürge nagy igyekezetében arra már nem gondolt, hogy azt a két ótvar tányért mégsem kéne kitenni az erkély korlátjára. Egyébként ez is egy érdekes rokon attitűd múlt és jelen között. Hiszen amíg régen a konvektorok szellőzését vezették ki a házak homlokzatára -sokszor még dekoratív stukkókat is leverve- addig manapság a magyar ember tévénézési buzgalma érvényesül parabolaantennák képében a házak homlokzatain. Most széljegyzet következik: sok helyen jártam már Európában, de sehol nem volt fogható annyi tv csatorna, mint nálunk magyaroknál. A szellemi és vizuális nívóról már nem is beszélve. Azért ez egy kicsit elgondolkodtató.
De hogy mit is értettem sznobizmuson a fentiekben? Hát érdemes megnézni az ablakkeretek színvilágát ezen az épületen, melyet nyilván mint ötletet a bauhaus alapszínek használatából vett a csávó. Ezzel együtt ez a színvilág ilyen módon való alkalmazása inkább nyolcvanas évekbeli csehszlovákiai vizuális élményeimet, illetve emlékeimet juttatja az eszembe, mintsem a bauhaus színdinamika elvi alapvetéseit.
Sok borzalommal lehet még ebben a kis utcácskában találkozni, de szerintem ízelítőnek ennyi is bőségesen elegendő. És azért hogy ne legyek annyira igazságtalan, megmutatok egy olyan épületet, ahol szerintem egyértelmű a törekvés az eredeti állapotok, tervezői szándékok megőrzésére. És ez örömteli dolog. Ez a ház az utca közepén elhelyezkedő kis terecske egyik oldalát határolja. Külön  érdekes lehet még, hogy a fentebb közölt archív képen is ez a ház látszik az előtérben, ráadásul nagyjából ugyan olyan szögből készítettem én is az itt látható második fotót erről az épületről. Ráadásul azt is láthatjuk, hogy milyen jótékony hatással van az épületre, amikor a növényzet is rendesen életre kel.

Egyébként az említett kis téren egy szabályos kocka formájú emlékmű örökíti meg az építészek és a kivitelezők neveit és azt, hogy ezek az épületek a nagy gazdasági világválság idején épültek, egyébként közmunkából.
Ma meg szinte ismeretlen fogalom a közmunka. A Fővárosi Közmunkák Tanácsáról nem is beszélve, amely szervezetnek a kiegyezéstől egészen '45-ig meghatározó szerepe volt a főváros építészeti fejlődésében. Nagy szükség lenne ezekre a dolgokra manapság is. Állapíthatjuk meg álnaívan.

Tulajdonképpen eddig tartott túránk a Napraforgó utcában. Persze megint sok minden eszembe jutott, például az, hogy szerencsésebb fejlődésű országokban az ilyen jellegű építészettörténeti kísérleteket gondosan ápolja az utókor. Például Németországban, vagy Hollandiában az ilyen jellegű utcákat, városrészeket különleges védelem alatt tartják. És ettől még élő, hétköznapi környezetben élhetnek ezekben az épületekben lakó családok. Arról nem is beszélve, hogy egy-egy ilyen jelenség fellendítheti a kulturális turizmust is. Na persze tudom, hogy ma Magyarországon ez senkit sem érdekel. Elismerem, hogy nagyobb pénzt lehet abból csinálni, hogy gyökér angol állatok jönnek Budapestre kurvázni legénybúcsú gyanánt. Ettől aztán meg is van a jóhírünk a világban.