Az alábbiakban egy elég meghökkentő és unikális történetet szeretnék közreadni, mely Dr. Fuchs Jenővel, Magyarország négyszeres olimpiai bajnok kardvívójával esett meg a II. világháború során, a keleti fronton.
Mindenképpen egyedi esetről van szó, melyről a háború után évtizedekig nem volt illő beszélni. Ráadásul az alábbi történet említésekor még manapság is találkozni előítélettel, mely Fuchs megalkuvását, sorstársainak elárulását, állítólagos náci szimpátiáját hivatott alátámasztani, holott ez a meglehetősen kalandos történet nem ilyen egyszerű dolog. A marxista történelmi interpretációk pedig köztudottan nem alkalmasak a tények megvitatására.
Még annyit elmondanék, hogy a pontos adatok érdekében internetes forrásokra hagyatkoztam, ráadásul néhány kivétellel az összes forrás zsidó kulturális és közéleti portálokról származik. A poszt végén közlöm a források elérhetőségét is. Az alábbiakban pedig állásfoglalás nélkül, kizárólag a forrásokra hagyatkozom.

Fuchs Jenő 1882-ben született Budapesten, apja nyomdász volt a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt.-nél, ő pedig késöbb az ügyvédi pályát választotta. Mindig különc figurának számított, mely attitüd egész életét jellemezte. Ő volt Magyarország első kardvívó olimpiai bajnoka, sőt társaival hosszú évtizedekre ők alapozták meg a magyar kardvívás hegemóniáját.
Vívótechnikájára az olasz iskola szépsége és a hagyományos magyar vívókultúra egyedisége volt jellemző. Óvatos pengeváltásokkal vonta el ellenfelei figyelmét, majd határozott villámgyors, egyenes támadásokkal vitte be találatait.
Összesen négy olimpiai bajnokságot nyert; kettőt egyéniben, kettőt pedig csapatban. Az első kettőt (egyéni, csapat) 1908-ban Londonban, a másik kettőt (szintén egyéni és csapat) 1912-ben Stockholmban szerezte. Most a szintén kiváló csapattársakra nem térnék ki, hiszen nem olimpiatörténetről írok. További szakértő forrásra a MOB honlapján lehet találni.
Sajnos több olimpiai bajnokságot nem nyert Fuchs, hiszen egyetlen egyesületnek sem volt tagja, mely a késöbbiekben előfeltétele volt az olimpiai szereplésnek, ráadásul hazaszeretete mellett élete végéig megtartotta zsidó identitását, mely identitás vallása gyakran bizonyult hátrányosnak a számára. Olimpiai címeiért ugyanis soha semmilyen állami elismerést, köszönetet nem kapott, sem a monarchiában, sem a két háború közötti időkben. Ezzel együtt a második világháború kitöréséig aktívan részt tudott venni a magyar sportéletben. Sőt a magyar vitorlássportnak is aktív szervezője volt.
1982-ben az International Jewish Sports Hall of Fame a tagjai közé választotta.

A zsidótörvények Fuchs Jenő életét is alapvetően megváltoztatták. Ezzel együtt önként jelentkezett katonai szolgálatra a frontra, de mivel honvédtisztként -a zsidótörvények miatt- nem kerülhetett állományba, ezért -talán egyetlen munkaszolgálatosként- önként vonult be hadiszolgálatra.
Civil ruhában, sárga munkaszolgálatos karszalaggal a karján hamarosan a III. magyar hadtest munkaszogálatos századán belül műkődő aknamentesítő raj rajparancsnokaként szolgált a Don kanyarban. Kiképzésüket a 102. magyar utász század végezte el. Egyébként a III. magyar hadtest parancsnoka ekkoriban a közismerten náciellenes és angolbarát Stomm Marcell altábornagy volt.

És akkor lássuk annak a bizonyos Vaskeresztnek a történetét.
Történt egy hideg őszi napon még 1942-ben, hogy Fuchs aknamentesítő rajára szolgálat közben szovjet erők támadtak. A melléjük rendelt négy katona tűzharcban hamarosan elesett, majd Fuchs megszervezve a védekezést; az elesett katonák fegyvereivel, illetve munkaszolgálatos társaival kemény tűzharcban, majd ellentámadásba átmenve  visszaverték a szovjet támadó erőket. Azzal együtt hogy Fuchs maga és társai életét megmentette, illetve nem került szovjet fogságba, még a birtokukban lévő értékes műszaki eszközöket sem engedte át az ellenségnek.
Ennek az esetnek a híre eljutott az azonos frontvonalon harcoló 323. német gyaloghadosztály egyik századosához, bizonyos Hoffmann századoshoz, aki Fuchs Jenőt fenti cselekedetéért kitüntetésre terjesztett fel saját hadosztályparancsnokához. A hadosztályparancsnok pedig egy bizonyos Friedrich Trompeter ezredes volt, egykori kiváló vívó és öttusázó, aki megdöbbenve szembesült azzal a hírrel, hogy a felterjeszteni kívánt munkaszolgálatos, Dr. Fuchs Jenő az ő régi vívótársa és egyben barátja, aki ráadásul személyes vendége volt az 1936-os berlini olimpiai játékokon.
Végül Fuchs tettéért megkapta a II. osztályú német Vaskeresztet, melyet Jány Gusztáv vezérezredes, a II. magyar hadsereg parancsnoka felterjesztett viselési engedélyre a kormányzónál. A viselési engedélyt Horthy azonnali hatállyal jóváhagyta.
Persze a történet lecsengése is érdekesen alakult. Az események, illetve a kitüntetés után Jány Gusztáv hazarendelte az akcióban részt vett alakulatot, akik jóideig egy budapesti hadikórházban teljesítettek szolgálatot. A háborút és a vészkorszakot tudomásom szerint mindannyian túlélték. Ellenben a háború után Fuchsot német Vaskeresztje miatt az ÁVO azonnal letartóztatta, majd jóideig a Pestvidéki Fogház lakója volt. 1955-ben halt meg Budapesten, ahol a rákoskeresztúri új köztemetőben nyugszik feleségével együtt.

Tulajdonképpen ennyi lenne ez a nem éppen tipikus történet. Éppen ezért nem lehet általánosítani arra a korra és nyilvánvalóan nem kisebbíti a vészkorszakban elkövetett gyalázatos tetteket sem. Sőt, Fuchs történetének felelevenítésekor meg kell említeni másik kiváló olimpiai kardvívóbajnokunk, Petschauer Attila sorsát is, aki szintén munkaszolgálatos volt a keleti fronton és aberrált módon gyilkolták meg a tábor őrei 1943. januárjában, a doni áttörést követő napokban.
Ezzel együtt ezen történet apropóján el lehet gondolkodni azon, hogy XX. századunk történelmében nem minden fekete és fehér. Mint ahogyan például téves dolog a Tanácsköztársaság bűneit en bloc zsidó honfitársaink nyakába varrni, ugyan úgy téves dolog a Holokauszt történéseiért a két háború közötti magyar középosztályt és a teljes politikai establishmentet felelőssé tenni.
A magyar zsidóság  II. világháborús tragédiája egyet jelentett a teljes magyarság tragédiájával. Ráadásul a kommunista diktatúrában generációk nőttek fel a Holokauszt kibeszéletlenségének terhével, mely teher súlyán a rendszerváltás utáni időszak éppenséggel semmit nem könnyített. Szerintem ezügyben is párbeszédre volna szükség, magyar-magyar párbeszédre.

a poszt megírásához felhasznált források az alábbi honlapokon találhatók meg:

http://www.pilpul.net/
http://www.or-zse.hu/
http://www.jewishsports.net/
http://www.mob.hu/
http://www.canadahun.com/