Emir Kusturica, Emlékszel Dolly Bellre?, 1981.

Akárhogyis nézzük, kemény egy világ volt az a Tito-féle Jugoszlávia is. Hiába lehetett Újvidéken, meg Szabadkán Stones lemezeket, olasz cipőt és jó áron Lee farmert vásárolni, ha közben a kommunizmushoz vezető egyetlen út a hipnózison át vezetett. Vagy leginkább még úgy sem. Legalábbis Emir Kusturica 1981-ben forgatott, első nagyjátékfilmjéből mindenképpen ez derül ki. Rapid filmajánló következik.

Ma este, 22:35-kor vetíti a közszolgálati m2 az Emlékszel még Dolly Bellre? című első Kusturica mozit, így ennek apropóján én bizony szükségét éreztem, hogy a nevezett filmre felhívjam a figyelmet. Időszűke miatt saját vélemény helyett inkább idemásolom a film kissé harmatos közszolgálati ajánlóját:

Dino vidáman éli fiatalságát barátaival a '60-as évek Szarajevójában. Roskadozó, kiutalt szükséglakásukban nehezen férnek el a szülők és a három fiútestvér. Az apát mindez cseppet sem zavarja, esténként, még ha részegen is jön haza, fölkelti a fiúkat, hogy megtartsa a szokásos ülésüket. A nem túl következetes, de elveihez görcsösen ragaszkodó apa szerint akár hipnózis nélkül is el lehet jutni a kommunizmusba. Dino szerint viszont csak azzal. Egyszerű mindennapjait Dolly Bell megjelenése borítja fel. A lány gyönyörű, fiatal és készséges. Egy gond van csak: Braco, Dolly Bell barátja, örömlányokat közvetít Milánóba. Dinónak, úgy tűnik, nem marad más csak a hipnózis és a kultúrházban alakuló zenekar fellépései, ja meg a mondat: Én minden nap, minden tekintetben egyre többet fejlődöm. (forrás: mtv.hu)

Ahogyan Gothár Péter a Megáll az idővel csont nélkül (nagy szó!) megmutatta a magyar 60-as évek -egészen pontosan a konszolidáció éveinek- néhány lényegi aspektusát, ugyanúgy a boszniai szerb Kusturica is megrendezte a maguk 60-as évtizedét. Ráadásul mindkét film 1981-ben készült.
Amíg Gothár filmjében az aranytorkú Paul Anka slágere tűnik fel időről időre, addig Kusturica filmjének egyik legfőbb motívuma Adriano Celentano egyik legismertebb dala, a Venti-quatromila baci, melynek eredetije egyébként itt hallható és látható. Ráadásul a San Remo-i hangzás egykori fenegyereke nálunk is igen népszerű volt a legendás, digózós években, a hatvanas évek során.

Na de nem kívánom tovább szaporítani a szót, inkáb álljon itt egy szívmelengető részlet a szarajevói fiatalok egykori életéből. Este pedig aki teheti, nézze meg a filmet, vagy villantson elő egy vhs-t a megfelelő időben.