Az elmúlt hétvégén a nyugati határszélen voltam néhány napot, szigorúan kikapcsolódás céljából, ergo még az alkohollal is óvatosan bántam. És ha már arrafelé jártam, csináltam néhány fotót is, amelyekből most néhányat megmutatok. Mélyenszántó szövegekre senki ne számítson, ehelyett igyekeztem beszédes fotókat csinálni.

Segítségnek azért leírom, hogy a fotókon rögtön az elején feltűnik a soproni Tűztorony, majd utána a Fő tér, rajta két meghatározó motívummal. Az egyik a Szentháromság szobor, ami egy jellegzetes barokk fogadalmi emlékmű, melyet az 1695 és 1701 között lezajlott pestisjárvány után emeltetett Késmárki Thököly Katalin és férje, Löwenburg Jakab, életben maradásuk emlékére.
Állítólag ez az első csavart köztéri oszlop, amelyet Közép-Európában állítottak, ráadásul egyértelmű utalást láthatunk a Bernini-féle, római Szent Péter-Bazilikában található Baldachinra is. Az egyik fotón Szent Borbála, a jó halál, a bányászok, a tüzérség és a várak védőszentje, a másikon pedig Nepomuki Szent János, a gyónási titok mártírja és többek között a folyók, hidak, hajósok védőszentjének alakja látható. További részletes infók a szoborról itt olvashatók.

A Fő tér és egyben Sopron meghatározó építészeti eleme a Kecske-templom, azaz a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt, évszázadokon át ferences, de 1802 óta a bencés rend tulajdonában álló templom, amely a magyar gótikus egyházi építészet egyik legjelentősebb emléke. A már a középkorban is több bővítésen átesett templomnak leginkább az enteriörje változott a legtöbbet, hiszen a teljes mai berendezés -az oltár, a szószék stb- barokk stílusú. Érdekes egyébként megfigyelni, hogy az oltár teljesen szervesen ráépül a gótikus, nagyablakos szentélyre, ami így egy szerencsés átalakításnak mondható. További értékes infókat egyébként itt lehet olvasni a templom történetéről.
Aztán persze fotóztam tartósan ideiglenesnek szánt, gótikus boltozatra gyógyított neoncsövet is, amely a szentéllyel átellenben, az orgonát is magában foglaló karzat alatt található. És csináltam pár fotót egy idős soproni férfiről is, aki éppen egy osztrák csoportnak beszélt a templom és Sopron történetéről. És annyira jól beszélt, hogy muszáj volt nekem is végighallgatni és lefotózni az öregurat. Kevés ilyen ember él már közöttünk.

Aztán jön Fertőd az Esterházy-kastéllyal és néhány fotóval a park minimál tereiről, amelyekről most külön nem írnék. Viszont mindenképpen írok pár sort a sorozat utolsó öt képéről, ahol az egykori hercegi lovarda tsz-barakkba és konzerv üzembe oltott barokk épülete látható, amelyet egy bezárt kutatóintézet lerobbant épületei, egy sufnisor és az egykori Gránátosházban kialakított általános iskola kosárpályája határol.
Az egykori lovarda szép arányú épülete jelenleg tragikus állapotú. Miközben az egyik homlokzatról több négyzetméternyi falfelületek omlanak le egyszerre, addig az épület másik végét szinte már csak a tsz-időkben a lovardához gyógyított sufniépületek tartják.

Persze ha nem akarunk rögtön sírógörcsöt kapni, inkább nézzük újra a fotókat, reményeim szerint mindenki talál közöttük kedvére valót.

Drága feleim!
Hétvégére felteszek nektek két gyöngyszemet, melyeket ma lomiztam Pesten a Soósnál, a József Attila utcában, kemény 20 (azaz húsz) forintért.
Egy fotóról és a hozzá tartozó kísérőlevélről van szó, mely 1971. április hó 16-án kelt, Gyula városában. 
A rövid kísérőlevél elvtársiasan veretes stílusa és a fotón szereplő, különös anyagból gyúrt  személyek semmivel és senkivel össze nem téveszthető arcvonásai, valamint egy falon függő, sokak számára még ismerős reprodukció olyannyira leíró jellegű, hogy mindenféle fölösleges szövegelés nélkül most közkinccsé teszem ezt a komoly leletet. A könnyebb láthatóság érdekében klikkelj a képekre!





A témához kapcsolódó írásaim:
Balaton
Mi a magyar 2009-ben?
Jéghideg majális

 

Írta és közzétette Luther Márton 1517. október 31-én Wittenbergben, a vártemplom kapujára szögezve.

Az igazság kiderítése és igyekezetétől indítva, megvitatásra kerülnek az alábbi tételek Wittenbergben, tisztelendő Luther Márton atya, a szabad művészetek és a szent teológia magisztere s ugyanott ezeknek rendes előadója elnökletével. Ezért kéri, hogy akik nem jelenhetnek meg ezeket velünk élőszóban megvitatni, tegyék meg távolból írásban. A mi Urunk Jézus Krisztus nevében. Ámen.

Vasárnapi ebéd VI.



Hát feleim, így néz ki egy francia tőkehal [Gadus luscus L], melyről megbízható informátorom, Alfred Edmund Brehm a következőket írja: „Hasonlít a foltos tőkehalhoz. Sokan nem tekintik önálló fajnak, hanem a törpe tőkehallal vonják össze. Rokonaitól zömökebb testével, mélységbeli tartózkodásra valló nagy szemével, hosszú és keskeny úszóival üt el. Bajuszszála akkora, mint a szemátmérő. Színezete is eltérő. Elterjedési területe igen nagy. Magában foglalja Izland környékét, a Shetland-szigetek vizét, Skagent és a La Manche-csatornát. Előfordul az Atlanti-óceán határos részeiben és Írország partjain is, de megtalálni a spanyol partmelléken is. Legnagyobb mennyiségben az Angol-csatorna francia és angol oldalán halásszák.”
Mindazonáltal ezt az apró méretű, viszonylag egyszerű, de meglepően intenzív és kimondottan finom ízű halat a franciák tacaudnak, az angolok whiting poutnak, a németek steinbolcknak, a hollandok pedig steenbolknak hívják.

Vasárnapi ebéd V.

Gasper blogger egykori csajozós pólója a Budavári Palota rendkívűl szakszerűtlenül helyreállított épületegyüttese elött.

A megdöbbentően hosszúra nyúlt ostrom hetvenötödik napján a Bécsi kapu közelében hősies küzdelme során lekaszabolt nagyszerű katona, Abdurrahman budai pasa halálával az oszmán birodalom egyik legnagyobb vilájetje örökre megszűnt létezni. Ugyanezen a napon, szeptember másodikán, 145 év után Buda városa újra keresztény, immár Habsburg kézbe került.
Egy évvel késöbb, az 1687-es pozsonyi országgyűlésen a magyar rendek „önként” törlik el az Aranybullában szavatolt ellenállási záradékot, de „önként” mondanak le a szabad királyválasztás jogáról is, elfogadva a Habsburg-ház fiúági örökösödésének törvényét.
Persze a közel másfél száz éves török világ nem tűnik el nyomtalanul egyik pillanatról a másikra (hogyan is tűnhetne el, amikor a négy évtizedes kommancs világ húsz év után is itt kísért közöttünk, s még vagy húsz évig biztosan kísérteni is fog) sőt, a száznegyvenöt éves török hódoltság hatása nyomokban ugyan, de a mai napig jelen van.

Mád, Tokaj-hegyaljai borvidék 2009. nyarán. A kaliforniai álomgyár fölé magasodó emblematikus felirat parafrázisa meghatározó elemként érvényesül a Mádot a külvilággal köldökzsinórként összekötő aszfaltút felett.
 

Egyszer már írtam a vidékhez fűződő fiatalkori emlékeim néhány jelentős fragmentumáról, most azonban egy évtizednyi hosszú távollét után az elmúlt nyáron újra tiszteletemet tettem itt, hogy emlékeimmel viaskodva a családomnak is megmutassam a környék felszínen fellelhető, de többnyire a mélybe mutató momentumait.
Felszínről írok, hiszen a néhány napos tartózkodás alatt főként csak a többek által ismert helyeket jártuk be, szemben a régi időkkel, amikor a Zemplénben és Abaújban, illetve a Cserehát peremén még komoly szociografikus képvadászatokat is ejtettem. Igaz, akkor még fekete-fehér Forte filmre, ma meg már megfoghatatlan pixelekre.
Az itt látható fotográfiák talán nem többek haszontalan ansichtskartéknál, amolyan képeslapfotográfiáknál, valamint a hozzájuk fűzött apróbetűs feljegyzéseknél, melyeknek nem titkolt szándéka egyfajta hangulatjelentés a jelen állapotairól.
Mindazonáltal ne ijedjen meg a nyájas olvasó, ha időnként a turisztikai kiadványok ismertető szövegének szándékolt színvonalával találja magát szembe, hiszen az alkalmas pillanatokban úgyis szubjektív vizekre evezek.

Fehér György, Cseh Tamás énekel, 1980.


Tartozom még egy rövid történettel az előző bejegyzésem címe kapcsán, ahol nem volt időm a magyarázatra. Most akkor bepótolom ezt az egyébként nem feltétlenül világrengető  restanciát.

       1943-2009
 

Rövid leszek.
Ezt a fotót tegnap, vagyis 2009. július 29-én reggel, fél kilenc magasságában  lőttem Budapesten a Feneketlen tó mellett, miközben autómban türelmesen várakoztam a megszabadító zöld jelzésre.
A látványban persze nincs semmi szokatlan, de álljunk csak meg egy pillanatra! Nézzük meg közelebbről hogy mit tart a kezében ez a totálkóma, egyetlen enyészpontban balanszírozó szerencsétlen kéregető!?