Bemutatkozom!
Illetve bemutatkozunk. Az alábbi fotón ugyanis én vagyok látható és a közel egy éve igen hűséges Pajtásom, amivel éppen célra tartok. Pontosabban célra tartanék, ha éppen nem zizzent volna elém a feleségem egy tükörreflexes digitális Nikonnal, hogy gyorsan megörökítsen minket. Engem és a Pajtásomat.
Ezek után sokak számára kiderülhetett, hogy a kezemben tartott fényképezőgép az ötvenes évek emblematikus fotómasinája, a keleti blokk akkoriban egyik legjobbnak számító „kompakt” gépe, a Pajtás.
2008.09.29. 18:25 Gasper
Én és a Pajtásom
103 komment
Címkék: én gamma művek pajtás fényképezőgép
2008.09.23. 17:55 Gasper
Mindenki önmagáért és Isten mindenki ellen
Egy számomra igen fontos filmről szeretnék most írni annak kapcsán, hogy a minap egy diszkontban, a pénztárnál várakozva megláttam a film DVD változatát 650 (hatszázötven!) pengő magyar inflációs forintért. Naná, hogy berántottam a dolgot a Balfi buborékos és a macisajt közé.
De mielőtt belecsúsznánk a mélységekbe, itt van felütésnek a film harmadik perce. Felhívnám a figyelmet arra, hogy nem akármilyen a kép, nem akármilyen Johann Pachelbel egyébként slágergyanús D-dúr kánonjának részlete, valamint nem akármilyenek a szövegrészletek (magyar fordításaim alant olvashatók), úgyhogy fogadjátok szeretettel a gesamtkunstwerket! De ne a wagneri értelemben.
Zsönge műfordítói vénámat megcsillantva most gyorsan ideírom az első idézet fordítását, mely körülbelül a következőképpen szól:
„HÁT NEM HALLJA EZT AZ ISZONYÚ KIÁLLTÁST MINDENÜTT,
AMIT AZ EMBEREK KÖZÖNSÉGES CSENDNEK NEVEZNEK?”
Azonban még időnk sincs igazán eszmélni, hiszen hamarosan megkapjuk a következő dózist is:
„MINDENKI ÖNMAGÁÉRT ÉS ISTEN MINDENKI ELLEN”
Az inkriminált filmrészlet -amint az a további feliratból kiderülhetett- Werner Herzog 1974-ben forgatott filmjéből, a Kaspar Hauserből származik, melynek címszereplője egy bizonyos Bruno S., valójában nem színész, ellenben sorsa illetve élete mindenképpen rokon vonásokat mutat a valóságban is létezett Kaspar Hauserrel. De előtte lássuk röviden az eredeti történetet.
32 komment
Címkék: werner herzog kaspar hauser bruno s új német film
2008.09.15. 19:18 Gasper
Immer telefonieren
Képvadászat VII.
Régi adósságomat törlesztem végre, hiszen még a nyár elején lepett meg Mormogi Papa -kedves olvasóm és levelezőpartnerem- néhány igen érdekes és gondolatébresztő felvétellel, melyek közül néhányat most végre megosztok a nyilvánossággal is.
Kéremszépen, akkor talán ugorjunk is bele a lecsóba! Annak is a közepébe.
-Immer telefonieren. Szólalt meg váratlanul a meglepetés erejével, szája sarkában hamiskás mosollyal és némi nehezteléssel Pekka - a mindig hallgatag, ötvenes éveit taposó finn nőgyógyász- miközben egy sétahajó fedélzetén a Helsinki környéki szigeteket csodáltuk éppen.
30 komment
Címkék: budapest telefon finnek képvadászat telefonfülke mormogi papa képei
2008.09.07. 16:04 Gasper
Polak, Węgier...
Na tessék! Semmi sem történik véletlenül. Legalábbis velem biztosan nem.
Az előző posztban írtam felületesen, érintőlegesen lengyelekről, meg lengyel-magyar barátságról és mit tesz Isten, tegnap sétálok a kies Budapesten, annak is az egyik legretkesebb táján, a Baross téren.
Mondom, sétálok a mocsokban -elővigyázatlanul egy vietnami papucsban- és egyszer csak a Fiumei út torkolatánál egy összevizelt, teliszart, szebb napokat látott kapualjban kibököm az alábbi stencil graffitit egy ismerősnek tűnő idézet képében.
Nyelvtanilag egyébként a „wegry” szó így nem helyes, de persze nem ez a lényeg. A teljes mondás lengyelül így hangzik: Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki. Több változata létezik magyarul ennek a közismert mondásnak, de erről majd a végén bővebben ejtek szót.
31 komment
Címkék: lengyelország második világháború stencil art wajda latinovits polak węgier cybulski hamu és gyémánt
2008.09.01. 17:16 Gasper
Boze Cialo
Szeptember elseje van, mely dátumról valami miatt mindig a lengyelek jutnak az eszembe. De ez csak azért van így, mert 1939-ben ezen a napon lépték át a wehrmacht csapatai a lengyel határt. Magyarán innen datáljuk a második világháború kitörését, mely háború kitörésének a lehetősége persze már jóval elöbb, valamikor az első háborút lezáró párizsi békeszerződések idején kódólva volt.
1939. szeptember elseje óta nagyon sok minden történt a lengyelekkel, amit most nem kívánok részletezni, hiszen nem Lengyelország legújabb kori történetével szeretnék most foglalkozni.
Na de akkor hogy jönnek most ide a lengyelek?
Egyrészt mert szeptember elseje van, másrészt azért mert találtam a neten egy nyilvánvaló ellentmondásoktól nyüzsgő fotót. Egy fotót, mely egyébként nagy derültséget váltott ki belőlem.
És akkor most már tényleg, hogyan is jönnek ide a lengyelek!?
Hát úgy, hogy a lementett fotó fájlneve a következő volt: boze_cialo.jpg.
A jpg tömörítést mindenki ismeri, viszont a boze_cialo kifejezés után nyomoztam egy keveset.
A nyomozás pedig gyors eredménnyel járt, hiszen megtudtam hogy a lengyelek nevezik az Úrnapját Boze Cialo-nak, mely latinra fordítva a Corpus Christit, vagyis Krisztus Testét jelenti. Persze mindez még nem feltétlenül bizonyíték arra, hogy a lementett fotó Lengyelországban készült, de a fotón látható nénit elnézve én mégis megmaradok hirtelen támadt hitemben, hogy ez a fotó igenis Lengyelországban készült. Ráadásul hamarosan kiderül, hogy a fotó biztosan Lengyelországban készült.
De most már végtére is nézzük meg magát a felvételt, melyen hemzsegnek a válogatott szimbólumok, illetve -a korunkra oly jellemző- emblematikus vizuális ingerek.
Vizuális anatómia következik néhány gondolatba tömörítve.
Kezdjük az elemzést a hátteret adó koszlott szürkés, barnás rothadó falfelülettel, mely felület színvilága számomra a nyolcvanas évek lengyel valóságának kilátástalanságára emlékeztet. Tudjuk jól (ha tudjuk), hogy ez volt az az időszak -a szükségállapot és egyéb ocsmányságok időszaka-, amikor Magyarországon sikeresen hitették el a társadalommal, hogy a lengyel egy seftelő, dolgozni nem akaró lusta népség. Ezt a hazug cumit egyébként sokan be is vették akkoriban. Azóta sem sűrűn hallani a „polak wenger dva bratanki...” kezdetű mondást. Pedig a lengyelek akkoriban „csak” a méltán megérdemelt szabadságukat szerették volna végre kiharcolni.
No de haladjunk tovább, hiszen a fotó egyik legfontosabb eleme ez a szabadtéri oltár, mely makulátlan tisztaságával valószerűtlen kontrasztot eredményez a rothadó fal előtt.
A lengyelek köztudottan buzgó katolikusok, mely katolicizmusba vetett hitük szerencsésen átsegítette a lengyel társadalmat a történelmi nehézségeken, illetve tragédiákon egyaránt. És ez egy nagyon fontos momentum -írom én, a megrögzött lutheránus. Ugyanis lehet politikailag korrekt módon szídni a katolikusokat, de itt nem egyszerűen az egyházról van szó. Annál sokkal többről van itt szó.
Ha tovább boncolgatjuk a fotót, akkor az oltárral átellenben rögtön ott találjuk a konkurenciát is egy fehérnemű reklám képében, hiszen kétség nem fér hozzá hogy igen nagy a kísértés, hogy akkor tulajdonképpen merre is kapkodjuk hirtelen a fejünket. Egy biztos, én őszintén nem tudom eldönteni hogy mi került oda először; az oltár, vagy a fehérneműben virító nőszemély? Éppen ezért senki ne várjon tőlem kötelező ökölrázást. Persze ezzel együtt nyilvánvalóan morbid attitüddel állunk szemben.
Térjünk vissza a fal felületére, ahol jellegzetes városi jelenség formájában, amolyan buborékos betütípussal még egy korábban felfújt graffitit is láthatunk. Láthatóan direkte ez elé a graffiti elé állítoták fel az oltárt, mely graffiti éppen ezért nem teljesen olvasható. Ezzel együtt a kiolvasható „wirus” feliratból bizonyosodtam meg igazán arról, hogy Lengyelországban járunk, hiszen a lengyelek írják így, w-vel ezt a szót.
Végül, de nem utolsó sorban említést kell tenni a képmezőn áthaladó öregasszonyról is, akinek ruházata, legfőképpen szoknyájának mintázata minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy Közép-Kelet Európában járunk. És tulajdonképpen ennyi volna rövid és roppant felületes szeptember elsejei képelemzésem erről a fotóról, ellenben egy dologra eddig még nem jöttem rá. Miért csak a Lajtától keletre hordanak ilyen mintázatú ruhákat az öregasszonyok?
6 komment
Címkék: lengyelország katolikus oltár fehérnemű reklám
2008.08.21. 17:00 Gasper
Georgiai naplemente
Arról van szó, hogy találtam a neten egy home videót, amolyan amatör felvételt, melyet egy grúz (georgiai) lány tett fel a youtube-ra. A nem egészen fél perces anyagon semmi mást nem látunk, minthogy a Fekete tenger partján, Kobuletinél szépen lenyugszik a nap. Nem szokásom nyilvánvaló képi látványt magyarázni, de azért most előre leírom a látnivalókat.
Röcög ám ezerrel a kis kézikamera, de ettől a szokványos amatörizmustól lesz egészen megható ez a néhány másodperc. Meg persze attól, amit látunk. És hallunk. De leginkább a szándék megható, ahogyan egy grúz (georgiai) lány minden további nélkül felcsűr a netre egy nyilvánvaló közhelyet. Egy közhelyet, amely valójában egyáltalán nem is közhely. Jelen esetben biztos vagyok benne hogy nem az. Ugyanis van itten erős atmoszféra is. Meg sok minden más is, az úgynevezett mögöttesben.
A képmezőt nagyjából középen szeli ketté a tenger és az ég találkozása. A kép középpontjában a nap egyre gyengülő fényét láthatjuk. Közben gyerekricsaj hallatszik, és a Fekete tenger hullámzását halljuk. A kép jobb harmadában egy motorcsónak lebeg a vizen néhány emberrel, majd egyszercsak felbődül a motor, és kis ívet leírva kijönnek a képből ezzel a csónakkal. Ezek után csak a naplementét látjuk még néhány másodpercig, majd -talán kamasz srácok- két követ hajítanak a tengerbe. A kézikamera hirtelen kaszál egyet a víz felé. Snitt.
Az, hogy miért közhelyes, vagy éppen miért nem közhelyes az a szándék, ha egy grúz (georgiai) lány huszonnégy másodperc naplementét tesz fel Grúziából (Georgiából) a youtube-ra, mindenki döntse el maga.
10 komment
Címkék: naplemente grúzia fekete tenger
2008.08.11. 14:24 Gasper
Szolnokon is futnak
Képvadászat VI.
Az a gyanúm, hogy Ekkerjozzal lassan onlány vadásztársaságot alapíthatunk, hiszen az Anyaföld gazdája újabb vadat cserkelt a TájKép számára.
A blogolás szempontjából számomra ugyan beindult az uborkaszezon, ellenben Ekkerjoz megint képekkel reagált egy írásomra, nevezetesen az előző posztban bemutatott, szaladgáló leninfiúra, úgyhogy most illő módon bemutatom a majesztró újabb küldeményét.
Egyébként a küldött fotókból válogatva felállítottam egy precíz dramaturgiát, mely azt a célt szolgálja, hogy lépésről lépésre közelítsünk a monumentumhoz, majd kellő áhitattal távolodjunk is el tőle. S mint tudjuk, jó dramaturgia nélkül nemhogy egy film nézhetetlen, de maga a való élet is meglehetősen egysíkúvá válik, úgyhogy igyekszem fokozatosan felfedni a küldött fotókon látható tárgy nemlétező mirákulumát.
No de elég a szófosásból, lássuk az első képet, amolyan első benyomás gyanánt!
De vajon mi lehet ez? Ekkerjoz uram talán Sydneyben járt, és lefotózta nekünk a kiváló dán építész, Jørn Utzon operaházát a napfelkeltében? Á, persze hogy nem. Vagy akkor ringbeszállt az idei Kékszalagon? Neeeeem. Ez itt nem egy hajóvitorla! Talán egy harmadik típusú talkozás részesei lehetünk? Pah.
Hát akkor meg mi a túrót látunk ezen a fotón? Na jó megsúgom.
14 komment
Címkék: emlékmű szolnok képvadászat ekkerjoz fotója
2008.07.31. 14:54 Gasper
Miért fut a Lenin-fiú a 70-es troli után?
Pont egy hete lányommal elmentünk a Közlekedési Múzeumba. Mondhatom, nagy élmény volt nekem is meg persze a három és fél éves kislányomnak is. A múzeum anyagának ismertetésébe most nem szaladnék bele, viszont a múzeumi boltban igazi csemegékre leltem képeslapok formájában. A tengernyi mennyiségű ansichtskartéból most kettőt az alábbiakban meg is mutatok. A mostani mutogatásnak pedig az az oka, hogy számos kérdés foglalkoztat már egy hete az alábbi fotók kapcsán.
Akkor talán ugorjunk is neki a dolgoknak, rögtön itt terem az első szépséges képes levelezőlap.
A képeslapnak magyarázó szövege is van, meg persze a fotográfiát is valaki leexponálta, úgyhogy illő módon másolnám a szöveget:
„A BKV 917 pályaszámú ZIU 9B típusú trolibusza az Örs vezér terén a 70-es évek végén. Fotó: Nagy Imre.”
És persze ami a lényeg eme fotó láttán, az abban a megállapításban érhető tetten, hogy ez a fotó nyugodtan készülhetett volna az elmúlt télen is. Pedig ez a fotó nem az elmúlt télen, hanem egy harminc évvel ezelötti télen készült, amikor én jó esetben is csak középső csoportos óvodás voltam Budapesten és izgatottan vártam a Jézuskát.
De hogy bebizonyítsam állításom igazságtartalmát, elemezgessük egy kicsit a képeslapon fellelhető tárgykultúrát.
4 komment
Címkék: budapest bkv emlékmű troli hetvenes évek legvidámabb barakk napjainkban
2008.07.23. 12:20 Gasper
Egy munkaszolgálatos olimpikon német Vaskeresztje
Az alábbiakban egy elég meghökkentő és unikális történetet szeretnék közreadni, mely Dr. Fuchs Jenővel, Magyarország négyszeres olimpiai bajnok kardvívójával esett meg a II. világháború során, a keleti fronton.
Mindenképpen egyedi esetről van szó, melyről a háború után évtizedekig nem volt illő beszélni. Ráadásul az alábbi történet említésekor még manapság is találkozni előítélettel, mely Fuchs megalkuvását, sorstársainak elárulását, állítólagos náci szimpátiáját hivatott alátámasztani, holott ez a meglehetősen kalandos történet nem ilyen egyszerű dolog. A marxista történelmi interpretációk pedig köztudottan nem alkalmasak a tények megvitatására.
Még annyit elmondanék, hogy a pontos adatok érdekében internetes forrásokra hagyatkoztam, ráadásul néhány kivétellel az összes forrás zsidó kulturális és közéleti portálokról származik. A poszt végén közlöm a források elérhetőségét is. Az alábbiakban pedig állásfoglalás nélkül, kizárólag a forrásokra hagyatkozom.
Fuchs Jenő 1882-ben született Budapesten, apja nyomdász volt a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt.-nél, ő pedig késöbb az ügyvédi pályát választotta. Mindig különc figurának számított, mely attitüd egész életét jellemezte. Ő volt Magyarország első kardvívó olimpiai bajnoka, sőt társaival hosszú évtizedekre ők alapozták meg a magyar kardvívás hegemóniáját.
Vívótechnikájára az olasz iskola szépsége és a hagyományos magyar vívókultúra egyedisége volt jellemző. Óvatos pengeváltásokkal vonta el ellenfelei figyelmét, majd határozott villámgyors, egyenes támadásokkal vitte be találatait.
Összesen négy olimpiai bajnokságot nyert; kettőt egyéniben, kettőt pedig csapatban. Az első kettőt (egyéni, csapat) 1908-ban Londonban, a másik kettőt (szintén egyéni és csapat) 1912-ben Stockholmban szerezte. Most a szintén kiváló csapattársakra nem térnék ki, hiszen nem olimpiatörténetről írok. További szakértő forrásra a MOB honlapján lehet találni.
Sajnos több olimpiai bajnokságot nem nyert Fuchs, hiszen egyetlen egyesületnek sem volt tagja, mely a késöbbiekben előfeltétele volt az olimpiai szereplésnek, ráadásul hazaszeretete mellett élete végéig megtartotta zsidó identitását, mely identitás vallása gyakran bizonyult hátrányosnak a számára. Olimpiai címeiért ugyanis soha semmilyen állami elismerést, köszönetet nem kapott, sem a monarchiában, sem a két háború közötti időkben. Ezzel együtt a második világháború kitöréséig aktívan részt tudott venni a magyar sportéletben. Sőt a magyar vitorlássportnak is aktív szervezője volt.
1982-ben az International Jewish Sports Hall of Fame a tagjai közé választotta.
19 komment
Címkék: holokauszt második világháború munkaszolgálat fuchs jenő német vaskereszt kardvívás
2008.07.18. 15:10 Gasper
Meghalt Dönci
A hírt a hét elején olvashattuk a neten, hogy 51 éves korában meghalt Dönci, úgyhogy most idemásolom az egyik forrást, aztán mesélek egy személyeset vele kapcsolatban.
Utolsó kommentek