Képvadászat III.
Az alább közölt két képet egy kedves olvasóm, Nasztázia küldte még néhány hete. Végre eljött az idő hogy publikáljam a fotográfiákat, ráadásul igazán telitalálat küldeményről beszélhetünk. A helyszín Montenegro, a képek születési ideje 2006 nyara, de talán előzetesen érdemes néhány dolgot Montenegro kapcsán megemlíteni, persze csak nagy vonalakban. Előre bocsájtom, hogy soha nem voltam még arrafelé, habár már régóta tervezett úticélként tekintek erre az országra, éppen ezért már sokat foglalkoztam vele.
Persze sok sztereotipia él Montenegro, azaz Crna Gora kapcsán, mely ugye magyarul Fekete Hegyet jelent, törökül pedig Kara Dag az ország neve, megegyező jelentéssel. Tehát számomra a legkedvesebb ilyen sztereotipia az, hogy fent a hegyekben a népek a mai napig puskával a vállukon őrzik a nyájat, az asszonyt, illetve a családot. Sőt, még a kocsmába is azzal mennek. Ráadásul az egyik máig legnépszerűbb műszer a monarchia időkből megmaradt Mannlicher karabély (kiskamaszként még nagyanyám öccse is ilyennel gyakorlatozott a kőszegi cőgerájban, tudjátok, abban a bizonyos Iskolában, ott a határon). Ráadásul egy crna gorac férfi nem is igazi férfi, ha nincs valamilyen fegyvere, mely nemi identitásának és társadalmi helyzetének egyik legfőbb attributuma arrafelé.
A montenegrói ember kifejezetten „szép” ember -ha élhetek egy ilyen manapság nem éppen píszí megfogalmazással. Magas, fekete hajú, kifejezetten jóképű arcéllel rendelkező embertípus. Hiába, a magaslati levegő és a büszke függetlenség érzete kiütközik egy nép arcán.
Függetlenségről beszéltem a fentiekben, pedig Montenegro gyakran került idegen fennhatóság alá, kezdve a bizánci császársággal, folytatva a szerb fejedelemséggel, majd a több száz éves oszmán uralommal. Ezzel együtt -miután keménytökű, harcias népről beszélhetünk- mindig kiharcoltak maguknak egy bizonyos önállóságot, melyre a mai napig is igen büszkék. Nyilván joggal. Persze azért a XX. században is bőven megkóstolták Crna Gorát. Először a Monarchia okkupálta a területet, majd a pánszlávizmussal eljött a jugoszláv éra, aztán Mussolini is belekóstolt a fekete hegyekbe -mondanom sem kell, nem túl nagy sikerrel- majd a XXI. század elejéig újra jött Jugoszlávia. Mára az ország újra független, nemhivatalos fizetőeszköze pedig az Euró, amire mi csak áhitozunk a ködös jövőbe vetett fátyolos tekintettel. Látjátok feleim, ők megcsinálták!
Egyébként a lakosság közel fele montenegróinak vallja magát, jó harminc százaléka szerbnek, de jelentős a bosnyák és albán kisebbség is. Viszont anyanyelvének 60% tekinti a szerbet, 20% körül a montenegróit, a fennmaradó 20% pedig megoszlik az albán és bosnyák nyelvek között. Az emberek kétharmada ortodox vallású, negyede muszlim. A maradék 4-5 százalék pedig római katolikus.
Úgy gondolom, hogy ez a rövid áttekintés most már segít jobban megérteni Nasztázia fotóit is, úgyhogy csapjunk is bele a dologba! Az első kép Kotor városában készült, mely város bizony a monarchia idején Cattaro néven volt ismert. Személy szerint családi emlékek is kötődnek ide, hiszen egyik dédnagyapám még az első háború előtti időkben szolgált az itteni erődben tüzértisztként. Maradt is fenn néhány legendába illő története, de ettől most eltekintek.
Tehát nézzük a fotót, melyről rögtön megállapíthatjuk, hogy a rajta látható tábla a hozzá gondolt kis graffitivel beleillik a „puskaporoshordós” balkán igen kemény világáról alkotott szintén sztereotip képbe.
Mert ugye példának okáért nálunk nem ilyen szellemi szinten művelik a srácok az önkifejezés eme módját. Magyarán egy pesti firkálgatós fiatal igazi puhapöcs egy délszláv generációs társához képest. Igaz, utóbbinak nemrég még háború jutott, az itteniek meg már a Tesco játékosztályán szocializálódhattak. Így aztán itthon nem nagy ügy graffitikkel „lázadozni”. Ellenben a fenti, nem éppen barátságos kiegészítés a tilosban járó emberrel -mint említettem- tipikus példája a Balkán rögvalóságának. Félreértés ne essék, ez nem lekicsínylés a részemről a térség tekintetében, hanem sokkal inkább dícsérete az egyéni látásmódnak, fílingnek, mely egy ilyen firka képében is megmutatkozik. Amíg nálunk értelmezhetetlen, hülye tag-eket nyomnak fel mindenhová, addig itt Kotorban első ránézésre kontinuitást találunk a múlttal és a jelennel. És nem az a lényeg, hogy amatör az ábrázolásmód. A lényeg sokkal inkább az, hogy ebben a firkában egyszerre van benne a Balkán többszáz éves múltja és pillanatnyi jelene.
És akkor ugorjunk át a másik fotóra és idézni szeretnék Nasztázia mailjéből, hiszen mindent leír arról, amit én is gondoltam elsőre.
„ ...[a reklám] Budva városában kínál helybéli ételt. Vagyis a túristák számára helybélinek tűnő ételeket. Ami szerintem azonnal kiböki a szemet az a "HALAL" felirat. Sajnos nem tudom, mit jelent pedig igyekeztem utána járni. De magyar szemmel mindenképp meglepő. És multságos. A látványt a nagy piros felirat és a húsvágó késsel díszelgő úriember gerjeszti. A Prijatno!- vagyis egészségedre/egészségére felirat pedig a pont azon a bizonyos i-n. Nekem mindenesetre ilyen a hatás.”
Mondom Nasztázia, ugyan ezek a gondolatok ugrottak be nekem is a fotó láttán!
Főleg így, hasonló kontextusba helyezve a fenti fotóval. Ráadásul nagyon jó a meglátás, hogy erősen túristagyanús a hely. És ez az internacional gyros dolog kísértetiesen emlékeztet a hazai viszonyokra, ahol boldog-boldogtalan, töröktől az arabig mindenki gyrosnak nevezi a döner kebabot, illetve a shaormát. Az ízek pedig meglehetősen kontinentálisnak mondhatók itthon.
De térjünk vissza Budvába, hogy fényt derítsünk a halalra. Mert bizony a halal jó dolog! És kifejezetten jót tesz az egészségnek is. Megmondom őszintén, nekem is felületes sejtéseim voltak a halal -törökül helal- szó kapcsán. De személyesen jártam utána a dolognak a közelemben található szír boltban, ahol halal vágással, helyben feldolgozott friss húsokat (borjú, bárány, birka, szárnyas) lehet kapni.
Ugyanis a halal szó arab eredetű, a halal ételek pedig az iszlám vallás szabályai szerint feldolgozott és elkészített ételeket jelentenek. Hasonlóan a kóser ételekhez, a halal ételek sem tartalmazhatnak sertéshúst, sőt zselatint sem. A vágásnál az állatot Allah nevében ölik le, utána pedig ki kell folyatni az állat vérét. A halal egyébként nem csak ételekre, hanem cselekedetekre is vonatkozhat, ráadásul a halalnak is megvan az ellentétje, vagyis ami tiltott, azt úgy nevezik, hogy haram. Az említett sertésen túl természetesen az alkohol is ide tartozik, meg persze a rossz cselekedetek is.
Hát felületesen ennyit tudtam meg a halalról, illetve a haramról és azt hiszem hogy miután jelentős nyomokat hagyott a balkáni országokban a többszáz éves oszmán uralom, így nincs is mit csodálkozni azon, hogy arrafelé gyakran lehet találkozni halal ételekkel. Főleg hogy a populáció jelentős része az iszlám hitet vallja.
Ezennel végére is értem mondandómnak és ezúton szeretném szépnevű olvasómnak, Nasztáziának megköszönni a küldött fotókat, melyek szerény véleményem szerint igazi telitalálatnak bizonyultak, ugyanis én valóban azt vallom, hogy a téma az utcán hever, csak meg kell látni és meg kell örökíteni. Sokszor nem is gondolná az ember hogy mennyire hasznos benyomásokat és ismereteket szerezhetünk így a körülöttünk lévő világból és a különböző kultúrákról.
Ja, és irány Montenegro és a Balkán!
Utolsó kommentek