Fugaszerkesztés a mai magyar építőiparban. A 2009-ben felújított budai alsó rakpart egy részlete a Margit hídról nézve.
Múlt heti hír az InfoRádión:
„Lebontatná és újraépíttetné a Margit híd alatti alsó rakpart új támfalát a Budapest Világörökségéért Alapítvány. A szervezet Ybl-díjas főépítésze szerint az eredetileg 135 éve rakott, a szennyvízcsatorna építése miatt azonban tavaly lebontott és néhány méterrel odébb felhúzott fal silány minőségű. Emiatt a terület elveszítheti a világörökség címet, Magyarország pedig a csatornaépítés uniós támogatásának utolsó részletét(...)”
A teljes cikk itt olvasható.
*
Kommentek az Urbanista azonos témával foglalkozó múlt heti bejegyzése alatt:
„most komolyan, honnan vette bárki, hogy kőfalat csak (vagy elsősorban) azonos fugamérettel lehet rakni. láttatok már kőfalat máskor is? a téglafaltól eltérően ebben pont az a szép, hogy szabálytalan.
azt egyébként észrevettétek, hogy nem is egyformák a kövek? úristen!!!!! jelentsétek fel az eunak. úristen!!!!!! most mi lesz? bontsák vissza az egészet, és vegyenek egyforma köveket. azonnal. jaj-jaj. mileszvelünk. összevissza kövek, összevissza fugák. kétségbe vagyok esve. jajjjj.”
devadel nick kommentje az Urbanistán
„(...)Egy ilyen munkánál a fugázás az eltérő fugaszélességet elfedi szite teljesen, és egyöntetű képet ad a munkavégeztével(...)”
szokratesz68, magyar építőiparban dolgozó nick kommentje az Urbanistán
*
Javaslom, hogy kicsit tegyük zárójelbe a kortárs magyar fugaszerkesztés minden kétséget kizáróan sajátos szabályai körüli anomáliákat és tegyünk egy virtuális sétát az inkriminált rakpart szakaszon, miután múlt hét végén vettem magamnak a bátorságot és csináltam néhány fotót.
Már most megígérem, hogy a nyilvánvaló különbségek zongorázásához nincs szükség beethoveni zsenialitásra. Igazi sufnikultúrával lesz dolgunk, a legjavából!
A százharmincöt éve épült alsó rakpart Lánchíd és Batthyány tér közötti szakasza. Jól megfigyelhető, hogy a tardosi vörös mészkőből rakott partfal még az utóbbi időkben elvégzett primitív javítások ellenére is szolid eleganciával állja az idők próbáját és a melósok rohamait. A vízszintezés és a kőlapok eltérő méretaránya itt még tökéletesen érvényesül.
És íme a Margit híd alatti, 2009-ben felrakott partfal. A látványt a jellegzetes, ökörhugyozásra emlékeztető sorvezetés teszi igazán otthonossá a ma embere számára, amit tovább erősít az igen változatos méretben és össze-vissza felrakott kőlapok halmaza, melynek látványát a mindenhatónak gondolt silány fugázás nemhogy elkendőz, hanem inkább tovább hangsúlyoz.
Itt némileg közelebbről tanulmányozhatjuk a rusztikus gesztust.
Vessünk egy közeli pillantást a régi partfalra, de nem győzöm hangsúlyozni hogy senkit ne tévesszen meg az újkori fugázás. Az egyébként hibátlan kőlapok annak idején szakszerűen lettek megfaragva, majd felrakva.
Most következzen néhány részletfotó a Margit híd alatti szakaszról. Mint látható, nem csak a vízszint nem stimmel, de a kőlapok egymáshoz igen kölönböző viszonyt ápoló síkjai is nagyon izgalmas játékba kezdtek. Nagy valószínűséggel a gazdag hézagolással felrakott kőlapok közötti silány cementes fugázás sem fogja sokáig bírni a Duna és az időjárás rohamait. Persze érdemes még megfigyelni a primitíven megmunkált felületeket is, de feltűnően sok hibás, repedezett kőlapot is találhatunk. Az meg már csak hab a tortán, hogy a párkány bizonyos elemeit nemes egyszerűséggel elfelejtették polírozni. A különböző méretű pvc csövek falba gyógyításának látványa igazából már csak pont a gondolatmenetem végén.
A proletariátus fegyvere még mindig az utcakő.
Epilóg
Az egykori Rudolf, ma Széchenyi rakpart az előző századforduló környékén, háttérben az épülő Parlamenttel.
Az 1870. évi X. törvénycikk a Duna budapesti szakaszának szabályozását a kormány hatáskörébe rendelte. A pesti és budai rakpartok tervezésével és a munkálataok végrehajtásával Hieronymi Károly miniszteri tanácsost bízta meg Andrássy Gyula miniszterelnök. Hieronymi komoly szaktekintélynek számított, hiszen korábban már elkészítette a Tisza, a Körösök és a Maros vízvédelmi rendszerének terveit is.
A pest-budai rakpartok kivitelezése már 1871-ben megkezdődött és gyakorlatilag négy évvel később, 1875-ben készen állt a ma is látható belvárosi rakpartok jelentős része: a budai oldalon a Margit hídtól a Rudas fürdőig három kilométer hosszan, Pesten szintén a Margit hídtól egészen a Fővámházig három és fél kilométer hosszan.
Harminc centiméter átmérőjű fosszília a Bem rakpart százharmincöt éve lerakott párkánykövén.
A budapesti rakpartok megtervezése és kivitelezése egészen kiemelkedő mérnöki munkának tekinthető, de emellett az építőművészet szempontjából is jelentős tettnek bizonyult. Egyrészt végleg sikerült kiszorítani a városból az örökösen visszatérő pusztító árvizeket, másrészt Budapest gyors társadalmi és gazdasági fejlődése is időszerűvé tette a folyami közlekedés és a kereskedelem székesfővárossal történő megfelelő összekapcsolását. Harmadrészt építészetileg egy egységes, a teljes dunai látképpel harmonizáló partvonal jött létre, amely máig meghatározza a városképet.
A kiegyezést követő évtizedekben egy olyan élhető nagyváros jött létre, amely egészen a két világháború közötti időkig többnyire az adott kor igényeinek megfelelő folyamatos urbanisztikai fejlődésen ment keresztül.
A második világháborús pusztítást követő diktatúra évtizedeiben történt ugyan jónéhány katasztrofális lépés (Nemzeti Színház lerombolása, a Budavári palota szakszerűtlen helyreállítása, óbudai panelnegyed felépítése stb), de ekkoriban elsősorban a stagnálás volt jellemző, már ami a dualizmus idejében kialakult, majd a két háború között tovább terjeszkedő belső városrészek fejlődését illeti.
A gyökeres és rossz irányú változás, valamint a kor kihívásaira adott szintén rossz válaszok a rendszerváltás után kezdődtek el a fővárosban. A bevásárlóközpontok belvárosba telepítése, a közösségi terek folyamatos eljelentéktelenedése és megszűnése, az átmenőforgalom elvezetésének megoldatlansága, a közösségi közlekedés katasztrofális állapota és egy jelenlegi formájában értelmetlen, egyértelműen politikai indíttatású metróberuházás mindenáron való erőltetése szabályosan padlóra küldte Budapestet, a benne élő emberekkel egyetemben.
A Margit híd alatti rakpartszakasz primitív kivitelezése az elmúlt két évtized közállapotainak egyik nem éppen elhanyagolható jelensége. Ezt a művet most olyannyira sikerült kitenni a kirakatba, hogy az utókór számára méltó mementója lehet a mai magyar társadalom valóságának.
A XIX. században élt elődeink a legjobb tudásuk emlékeit hagyták maguk után és most úgy tűnik, hogy mi is jelenlegi képességeink legjavát fogjuk az utókorra hagyni. Ez ellen többek között úgy tehetünk, ha ezt a falat sürgősen lebontjuk, majd újra felépítjük, a felelősöket pedig felelősségre vonjuk.
kapcsolódó bejegyzés: Hazánk szíve, Budapest
forrás: A budapesti dunai rakpartok |koh.hu|
A rakodópart kövei |építészfórum|
Az utolsó 100 komment: